További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának szocialista és szabad demokrata tagjai megszavazták, hogy Takács Albert legyen az új rendészeti és igazságügyi miniszter, Bencze József pedig az országos rendőrfőkapitány. Az ellenzék Takácsra nemet mondott, Benczénél tartózkodott.
A fideszes Lázár János bizottsági elnök szerint Takács elutasítása annak szólt, hogy az ellenzéknek kételyei vannak az ombudsman alkalmasságáról. Csütörtökön a KDNP szóvivője még úgy nyilatkozott, hogy jelölése "rendben való", Takács felkészült, a Fidesz viszont már akkor is alkalmatlannak tartotta a miniszterségre.
Petrétei József miniszternek és Bene László országos főkapitánynak a sorozatos rendőrségi botrányok miatt kellett távoznia.
A rendőrségi botrányok nem a tényekről szólnak
Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy a miniszterjelölt a meghallgatáson hogyan reagált a felmerült témákra:
A rendőrség szervezeti felépítéséről: a jelenlegi szervezeti felépítéssel nincs gond.
A rendőrségi botrányokról: a botrány azt jelenti, hogy mindig másról van szó, mint a tények, a botrány érzelmileg túlfűtött állapot.
A rendőrség rejtett politikai befolyásolásáról: nem akar a csatornája lenni politikai befolyásnak, igyekszik megvédeni a rendőrséget.
A rendőrkapitányságok őrzéséről: el kell dönteni, mi a hatékonyabb, a civil vagy a saját biztonsági szolgálat.
A rendőrség és a határőrség összevonásáról: a két szervezetet egymásba kell olvasztani, és nem az a kérdés, hogy a jobban működő testület romlik a rosszabbul működő szintjére, vagy fordítva.
A gumilövedékekről: rendőrszakmai kérdés, az lenne a jó, ha minél több eszközt használhatna a rendőrség, hogy intézkedés közben jobban lehessen differenciálni.
A schengeni övezethez csatlakozásról: a 2008. január 1. tartható.
A honvédelmi bizottság délután Bencze Józsefet, az országos rendőrfőkapitány-jelöltet hallgatta meg.
Remegő lábakkal nem lehet a bűnt üldözni
A vám-és pénzügyőrség rendészeti igazgatója szerint a rendőrségi állomány többsége felkészült és tisztességes. Feladata, hogy helyreállítsa a rendőrség önbizalmát, remegő lábakkal ugyanis nem lehet a bűnt üldözni. A rendőröktől fegyelmet és több munkát kért.
Elmondta, hogy 2000-től folyamatosan csökkent ugyan a rendőrök által elkövetett bűncselekmények száma, viszont sokkal súlyosabbak lettek.
Az ismertté vált korrupciós ügyek szerinte csak a jéghegy csúcsát jelentik. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy megvesztegető szerepe is ugyanolyan súlyos, mint a megvesztegetetté.
A szervezett bűnözés szerinte minél nagyobb befolyást akar gyakorolni a rendőrségre. A fiatal rendőröket fel kell készíteni arra, hogyan álljanak ellen az alvilág beszervezési kísérleteinek és fenyegetéseinek.
A rendőrség nagy gondjának nevezte, hogy átszervezések és nyugdíjazások miatt a közeljövőben várhatóan több ezer ember hagyja el a testületet. El akarja érni, hogy a vártál kevesebben szereljenek le.
A főkapitányjelölt hatékony teljesítményértékelési rendszert akar felállítani. A követő statisztika helyett az aktuális helyzetet tükröző statisztikát kell vezetni.
Fontosnak tartotta az őszi zavargások vizsgálatának minél előbbi befejezését.
Bencze József részletes programmal egy-két hónap múlva áll elő. Ekkorra meghívta a bizottságot egy kihelyezett ülésre az Országos Rendőr-főkapitányságra, és tárgyalni akar a legfőbb ügyésszel is.