Tarlós István elvállalta a kampány vezetését

2007.09.26. 11:48
Hat feltétellel válélalta a Fidesz népszavazási kampányának irányítását Tarlós István. A párt fővárosi frakcióvezetője egyebek mellett a referendum kommunikációjában kapott szabad kezet.

Elvállalta a Fidesz népszavazási kampányának vezetését Tarlós István, aki a referendum kommunikációjában szabad kezet kapott a párttól. Erről a Fidesz elnökségi ülése után nyilatkozott Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke és Tarlós István.

"Szociális népszavazás 2008" - a Fidesz így nevezte el a referendumot, és az elnökségi ülésen azt is megerősítették, hogy az Alkotmánybíróság döntése után azonnal megkezdik az aláírások gyűjtését, annyi kérdésben, amennyire a testület lehetőséget ad.

Hogy a Fidesz számol-e azzal, hogy a hat kérdésben nem tarthatnak egyszerre népszavazást, és ezért esetleg elhagyják a termőföldről, a patikaliberalizációról és a kórházprivatizációról szóló kérdéseket a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló kérdések javára, Varga Mihály azt mondta, az Ab döntése után alakítják ki erről a véleményüket, addig nem akarják semmiben befolyásolni a testületet.

A Fidesz fővárosi frakcióját vezető Tarlós István - akit Orbán Viktor pártelnök hétfőn kért fel a kampány irányítására - azt mondta, hogy hat feltétellel vállalta el a kampány politikai vezetését, többek között szabad kezet kért a népszavazás kommunikációjában.

A fajsúlyosabb, tartalmi kérdésekben Tarlós nyilatkozik majd, kampányszóvivőként Szikora Linda lesz a segítségére, emellett a Fideszben is lesz felelőse a kampány technikai lebonyolításának, erre a szerepre legnagyobb esélye Kubatov Gábor pártigazgatónak van.

Mint elhangzott, Tarlós István feltételei között szerepelt az is, hogy a Fidesz biztosítsa számára a kampány technikai, személyi feltételeit, és a stáb hierarchikus rendben működjön, mert - mint a kampányfőnök fogalmazott - senkinek nem akar könyörögni az elgondolások végrehajtásáért. Feltétel volt továbbá, hogy a népszavazási kampány ne szoruljon a párt keretei közé, hogy a Fidesz külön-külön értékelje a fővárosi és a kampánymunkát, a kampány helyzetét pedig néhány hetenként együtt értékelje a Fidesz elnökségével.

A megállapodás szerint a Fidesz a népszavazást követően is támogatja majd a Tarlós István által alapított Polgári Szociális Bázis tevékenységét. A fővárosi frakcióvezető azt mondta, voltak viták az elnökségi ülésen a feltételeit illetően, de azt nem árulta el, pontosan mely pontokban. .