Első fokon Toller cselekvőképtelen
Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte a két és fél éve autóbalesetben agykárosodást szenvedett Toller Lászlót. A szocialista parlamenti képviselő, Pécs volt polgármestere az orvosszakértő szerint olyan súlyos agyi károsodást szenvedett, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan és teljes mértékben hiányzik.
Pécs volt polgármestere és szolgálati gépkocsijának vezetője 2006. június 19-én, Dombóvár közelében szenvedett balesetet, amikor egy szemből érkező, két teherautót előző autóval való ütközést próbáltak elkerülni. A sofőr a kórházban belehalt sérüléseibe, a politikus pedig tartós egészségkárosodást szenvedett.
Toller hetekig kómában volt, és bár már otthon ápolják, továbbra sincs kapcsolata a külvilággal. Parlamenti képviselői jogait 2008. februárja óta nem gyakorolhatja, mivel nem tudott vagyonbevallást adni. Az MSZP ennek ellenére nem hívta vissza, mivel Toller egyéni körzetben nyert, az időközi választásokon pedig jó eséllyel a Fidesz nyerne.
Ha a bíróság jogerősen is kimondja Toller cselekvőképtelenségét, négy hónapon belül időközi választásokat kell kiírni. A választási eljárási törvény szerint azonban az általános választások évében - 2010-ben - január 1. és augusztus 31. között nem lehet időközi választásokat tartani.