Szili Katalin rendezkedett a Toller-utódok között
A pécsi MSZP-választmány kedden késő éjszakába nyúlóan választott polgármester-jelöltet, és a többség a Baranya megyei közgyűlés szocialista alelnökét, Tasnádi Pétert választotta Toller László utódjául.
Puch Szilit nyomta
A pécsi polgármester egy hónappal ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett, azóta mesterségesen altatják. Bár erről már többször szó esett, a politikust várhatóan csak ezen a héten próbálják meg felébreszteni. Azt, hogy a balesetben elszenvedett agykárosodás után milyen állapotban lesz, még nem tudni, de az már biztos, hogy az októberi önkormányzati választás kampányában nem tud részt venni.
A karambol utáni hetekben hivatalosan minden szinten cáfolták, hogy Toller utódát keresnék, de rendre felmerültek nevek a polgármester-jelölti pozícióra. Egy MSZP-n belüli lobbicsoport, többek között Puch László támogatásával, magát Szili Katalint látta volna szívesen a polgármesteri székben, Szili azonban úgy döntött, inkább marad az Országgyűlés elnöke. Tasnádi viszont eddig nem tartozott a lehetséges Toller-utódok közé.
Meghajoltak a kérés előtt
Információink szerint a közgyűlési alelnök Szili Katalinnak köszönheti megválasztását. Szili ugyanis a szavazás előtt, zárt körben, a pártegységre hivatkozva azt kérte a másik két aspiránstól, Gonda Tibortól és Juhász Istvántól, hogy lépjenek vissza Tasnádi javára.
A két pécsi politikus meghajolt Szili, valamint még két, a helyszínen megjelent országos politikus (Kocsi László és Kerényi György) akarata előtt, Tasnádi azonban a visszalépések ellenére sem tudott meggyőző fölényt szerezni a pécsi MSZP-választmányban. A kedd esti ülésen a 62 tag közül 49 jelent meg a szavazáson, közülük csak 36-an szavaztak, és 26-an támogatták a megyei alelnököt az új megbízatásában.
Szili Katalint egyelőre nem sikerült elérnünk.
Kaptak más ajánlatot
Tasnádi abszolút meglepetésjelölt - kommentálták az Indexnek pécsi forrásaink, akik szerint Tasnádi mellett azért Gonda sem jár rosszul, mert a megüresedő megyei közgyűlési alelnöki tisztét ajánlották fel neki. Juhász pedig az utódlást véglegesítő pénteki küldöttértekezlettől alpolgármesteri tisztségre szóló ajánlatot kaphat lojalitásáért cserébe.