![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Sólyom nem írta alá a távoltartásról szóló törvényt
Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt. Az államfő a jogszabályt hétfőn véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak, közölte az elnöki hivatal.
A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény alapján a rendőrség, illetve a polgári bíróság kitilthatja a hozzátartóival szemben erőszakot alkalmazó személyeket a közösen használt ingatlanból.
A tavaly december 15-én 374 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadott törvény azonban Sólyom László véleménye szerint igen tágan határozza meg mind a hozzátartozó, mind pedig az erőszak fogalmát. Az államfő álláspontja szerint a törvénynek ezek a szakaszai "részben értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok, részben pedig aránytalanul korlátozzák a tartózkodási hely szabad megválasztását".
Sólyom megfoghatatlannak tartja az "együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személyek" fogalmát és az ekkor elrendelhető távoltartást, hiszen a bántalmazót adott esetben saját lakásából tiltanák ki, miközben a bántalmazott nem is abban a lakásban él. Ugyanakkor Sólyom szerint annak nincs akadálya, hogy hatékonyabbá, gyorsabbá tegyék a távoltartás jogintézményét, vagy akár bővítsék az ebben a jogszabályban rögzített kényszerintézkedések körét.