Temették a sajtószabadságot

2002.08.30. 19:38
A "sajtószabadság megsértése" ellen tiltakozó tömeg este nyolc órára teljesen megtöltötte a Szabadság teret. Az Orbán Viktor exminiszterelnök által létrehívott Szövetség a Nemzetért Polgári Kör szervezte tüntetésre a belépő egy szál virág, egy baloldali napilap dupla oldala és száz forint volt.
Galéria
Tekintse meg galériánkat!
(Klikk a képre.)
Már délután gyülekezett a tömeg a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör az MTV épülete elé meghirdetett demonstrációjárara. A belépőként a szervezők által kért 100 forintosokat "a sajtószabadság ravatalainál" 26 urnában gyűjtötték. A pénz arra szolgál, hogy a tüntetés szervezői később megállapíthassák, hogy hányan vettek részt az eseményen. Hende Csaba közölte: az összegyűlt pénzt a demonstráció költségére fordítják, a maradékot pedig átutalják a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör számlájára.

Virággal és újsággal

A Szabadság térnek az építkezési területen kívüli része estére zsúfolásig megtelt. A demonstráció miatt kettős kordonnal vették körül az MTV székházát és lezárták a járműforgalom elől a Szabadság tér környékén lévő utcákat, amelyeket megtöltöttek a tüntetésre érkezők. A demonstrálók a magukkal hozott virágot a rendezvény végén szintén a "ravataloknál" helyezhették el.

A Szabadság téren felállított színpadon fél kilencig Szikora Róbert, Demjén Ferenc és Reviczky Gábor lépett fel. A térről kiszorult tüntetők három kivetítőn kísérhették figyelemmel a programot.

A tömegben olyan, jó minőségű szórólapot osztogattak, amelyet mintha az MSZP és az SZDSZ adott volna ki. A szórólapon "Én Medgyessy D-209 Péter azonnal munkához láttam" című, a 100 napos programot kifigurázó szöveg található.

Kitörő örömmel énekelnek

Galéria
Tekintse meg galériánkat!
(Klikk a képre.)
A "Kitörő örömre lelj, végre Magyarország!" - című dalt Pataky Attilával együtt énekelte a tömeg. Az esemény díszvendégeiként ott ült a színpadon a "másik nyilvánosság" néhány szereplője, így Lovas István és Bayer Zsolt az ATV Sajtóklubjának korábbi szereplői, Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a köztévé A Hét című műsorának korábbi főszerkesztője, Rér Éva, valamint Martonyi János exkülügyminiszter, Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium volt politikai államtitkára, a polgári körök szervezéséért felelős kabinetfőnök, Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium korábbi politikai államtitkára, a Szövetség a Nemzetért szóvivője, valamint Szűrös Mátyás, az Új Baloldal előző vezetője, Egerszegi Krisztina úszóvilágbajnok, Mészöly Kálmán volt szövetségi kapitány, Koltay Gábor filmrendező, Eperjes Károly színész, Makovecz Imre építész és Kovács Ákos popénekes.

"Egzisztenciális kivégzés"

Kovács P. József volt tv-bemondó az ellenzék súlyának megfelelő szólási lehetőséget követelt; azt állította, hogy kétoldalas már az a halállista, amelyet az MSZP-SZDSZ kurátorai állítottak össze, és amelyet az önkormányzati választások után akarnak nyilvánosságra hozni. Kovács szerint volt kollégái közlése szerint egzisztenciális kivégzés folyik a köztévénél. Mendreczky Károly szószegő módon látott hozzá a tisztogatásokhoz.

"Megöljük a nyugalmatokat"

Galéria
Tekintse meg galériánkat!
(Klikk a képre.)
Bayer Zsolt újságíró beszédében azt állította, hogy a magyar "médiamocsár" csinált sztárt egy olyan maffiózóból, aki bejelentette, hogy egyenként vadászta le őt és Lovas Istvánt, az ATV Sajtóklub résztvevőit. A tömeg hangos "nem hagyjuk, nem hagyjuk" kiáltással üdvözölte, amikor az érintettek megjelentek a színpadon. Bayer kijelentette, hogy az idei vadász szezon mottója az, hogy "sok lúd, disznót győz" még akkor is, ha az összes disznó megkapja a nagy keresztet.

Bayer bejelentette, hogy folytatni fogják a Sajtóklubot, mert őket már "nem lehet megállítani". A szónok szerint az elmúlt esztendőben a médiában mindössze annyi történt, hogy hangot kaptak azok is, akiket elhallgattattak éveken át. Állítása szerint soha nem akarta senki annyira a médiát, mint a kommunisták, "kommunista pedig mindenhol van, mert nem vész el, csak átalakul". A sajtóklub korábbi szereplői végül azt üzenték a kormánynak: "ha megölitek a sajtószabadságot, mi megöljük a nyugalmatokat".

Kerényi csatornát követel a jobboldalnak

A sajtószabadság ravatolózájává nyilvánította az MTV épületét Kerényi Imre és felszólította a megjelenteket, hogy a magukkal hozott virággal, "a gúny virágaival" borítsák be a teret és temessék el a sajtószabadságot. Megismételte a Nemzetőr című folyóiratban már megjelent követelését, mely szerint a parlamentnek az ősz folyamán égi és földi sugárzású csatornát kell megszavaznia az ellenzék számára. Kerényi azt is bejelentette, hogy nyugati szervezeteket kérnek fel a médiahelyzet figyelésére.

Orbán: tévét vagy népszavazást

Galéria
Tekintse meg galériánkat!
(Klikk a képre.)
Pokorni Zoltán váratlan megjelenése és versmondása után a tömeg ovációjának kíséretében lépett a színpadra a volt kormányfő. Orbán beszédében Kerényi Imréhez csatlakozva új médiatörvény kidolgozását javasolta a parlamentben "vitézkedő" jobboldali pártoknak. Orbán szerint olyan törvényre van szükség, amely két egyenrangú csatornára osztja a közszolgálati televíziót. Mint mondta, nem elég egy szocialista, hanem szükség van egy nemzeti értékrend talaján álló csatornára is. A volt miniszterelnök bejelentette, hogy amennyiben az ellenzék törvényjavaslatát nem fogadja el az országgyűlés, akkor egy tavaszi népszavazást kell kiharcolni, hogy "hozzájuthasunk ahhoz, ami a polgári értékrend követőit megilleti".

Szövetség a Nemzetért
A Szövetség a Nemzetért Polgári Kört május 26-án Orbán Viktor exminiszterelnök, Martonyi János exkülügyminiszter, Makovecz Imre építész, valamint többek között Balázs-Piri László, Granasztói György, Lang György, Szemkeő Judit, Lanczendorfer Erzsébet és Tőkéczki László alapította. Alapító okiratuk szerint készen állnak, hogy folytassák a nemzet határokon átívelő újraegyesítését és a polgári kormányzás évei alatt elért eredmények megvédését. A polgári kör első feladatának a nemzet másik nyilvánosságának megteremtését tartja.

Forrás: hajramagyarorszag.hu

"Széles ölelésben kell gondolkodni"

Orbán szerint a kormányváltással véget ért a polgári Magyarország "teremtsd magad" világa és a most épülő szocializmus a régről ismert "tőlük kapod" világot hozza vissza. Orbán szerint ugyanis az állampolgárok nem a mindenkit megillető jussukat kapják, hanem helyette ajándék érkezik, amelynek ára a szabadság lesz.

Az önkormányzati választásokra való felkészülésről szólva Orbán úgy vélekedett, hogy most nem pártokban, hanem nagyobb egységben, széles ölelésben kell gondolkodni, mert az egy forduló miatt nem lesz lehetőség az erők későbbi egyesítésére. "Egy tábor, egy zászló" - adta ki a jelszót a volt miniszterelnök, hozzátéve, hgoy be kell fejezni az áprilisi választási vereség miatt hosszúra nyúlt önostorozást, ami elmúlt, annak vége - jelentette ki. Az ex-miniszterelnök szerint, ha "azt akarjuk, hogy a magyar választók itthon munkához jussanak és kenyeret adhassanak családjuknak, ha véget akarunk vetni a nemzeti érzelmű emberek ellehetetlenítésének, üldözésének és az országot elöntő hazugsághullámnak, akkor félre kell tennünk az áprilisi választások miatti kesergést".

"A sajtószabadság nem keverendő össze a sajtó szabad rablásával"

Jobb- és szélsőobboldali szervezetek demonstrációi semmilyen módon nem befolyásolják a kormány munkáját - jelentette ki Gál J. Zoltán kormányszóvivő a polgári köröknek a Magyar Televízió székháza elé meghirdetett rendezvénye kapcsán. Szavai szerint, ha valaki a sajtószabadság védelmében kíván fellépni, akkor azt a kormány természetesen támogatja. - Azt gondolom azonban, hogy itt másról van szó. Súlyos tévedésben van az, aki a sajtószabadságot a sajtó szabad rablásával keveri össze - fogalmazott a kormányszóvivő. Mint mondta, az elmúlt évek gazdálkodása a Magyar Televízióban pazarló és törvénytelen volt.

Hátrafelé nyilazás a Szabadság téren
Újra lengenek a zászlók, újra együtt vagyunk, mosoly az arcokon. Még nem kezdődött el a műsor, boldogan hemzsegünk, csörögnek a telefonok, Halló, szervusz Margitkám, a Nagy Magyarország táblánál várunk titeket! Ismét a "De szép zászlótok van!" az ismerkedő szöveg, és maga a beszélgetési apropó is könnyen beszerezhető. "Kétezer a nagy zászló, kettőszáz a kicsi." Lehet minden mást is kapni, vegyünk perecet, kólát, hosszú lesz az este. A sorban különben is előzékeny a hangulat, megtudjuk, hogy "A Medgyessyt soha, soha, de soha nem fogják úgy szeretni, bármennyi pénzt szór is ki."

A perec után van még idő, próbáljunk fel egyet a D-209-es póló-dizájnokból, majd böngészhetünk kicsit a könyvös standon, ahol Lovas István "félelmetesen aktuális" írásait ajánlja a fejpántos leány. Sőt, látva érdeklődésünket, még egy flájert is a kezünkbe nyom a másnapi Somló-hegyi partira, resident dj Nagy Feró. Live act: hátrafelé nyilazás. Philip felszólít minket, hogy aprót ne, csak fém százast adjunk perselyezőinknek, még egy pillantás a zenei kínálatra, a "Túl a Kárpátokon - Honvédnóták 1939-1942"-t most már tényleg meg kellene vásárolni. De nem most, hiszen van annyi ingyenes dolog is.

Az Utolsó Figyelmeztetés legfrissebb számáért állunk sorba (Címlapon: Új (h)arcok a médiában és Magyar Csoda: Évekig csak vártunk, reménykedtünk és most eljött a magyar feltámadás: Zalaegerszegnek álcázta magát), előttünk boldog, magyar család. "Olvasd csak Annácska" - nyújtja a lapot gyermekének a magyar anya. "Az au-tópá-lya é-pí-tést leállították." -"Jól van kislányom." Aztán végre besűrűsödünk, sokan vagyunk, mondják is. A rendezvény kialakította saját kedves játékait is, trend minél magasabb rúdon lengetni a zászlót, de a Délegyházi Polgári- és Horgászkör egyik tagja ötméteres versenyhorgászbotjával hamar beállítja a csúcsot. Aztán jön a nemzetvédő rock- és nótaénekes, Pataky Atek, és lobogni kezdenek a zászlók, újra együtt vagyunk, újra mosoly az arcokon, újra május van, újra.

Szerző: Földes András