Fegyvercsempészettel gyanúsított Energol-szereplők
Bűnszövetségben elkövetett fegyvercsempészet gyanúja miatt fogták el és vették őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNyI) rendőrei Csüllög Zsigmondot, Ferencsik Attilát és társukat Sz. Zoltánt. A NNyI bűnügyi főosztályának nyomozói őrizetbe vételük mellet indított eljárást az Aradi utcai központba vitt férfiak ellen.
F. Attilát Budapest IX. kerületében, Cs. Zsigmondot a II. kerületben, Sz. Zoltánt, aki közreműködött a fegyverek Magyarországra csempészésében, 2005. február 7-én a Fejér megyei Száron fogták el a nyomozók egy összehangolt akcióban, tudta meg az Index Horváczy Emesétől, a NNyI sajtóreferensétől. Az elfogott három férfi kihallgatása folyamatosan zajlik.
Fegyvercsempészet
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Ferencsik Attila és Csüllög Zsigmond 2004. július végén, majd augusztus 4-én hozatott be engedély nélkül különböző éles lőfegyvereket és lőszereket Szerbiából Magyarországra.
Az ügy előzményeként említi az NNyI délután kiadott hivatalos közleménye, hogy 2004. augusztus 4-én egy kecskeméti benzinkútnál egy Skoda Fábiból a behozott lőfegyverek és lőszerek egy részét lefoglalták. Akkor fegyvercsempészet bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt több személlyel szemben indult büntetőeljárás.
A Nemzeti Nyomozó Iroda előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba vételére.
Conti Car és Energol
Csüllög Zsigmond, a Conti Car autókereskedelmi vállakozás egyik tulajdonosa és Ferencsik Attila, az 1996-ban olajügyeiről elhíresült Energol Rt. igazgatója a kilencvenes évek második felében az olajügyek szereplői voltak, gyanús üzleteikről sokat cikkeztek az akkori lapok. A két céget egyaránt az olajkereskedelemmel kapcsolatos milliárdos adócsalásokkal hozták össszefüggésbe, a rendőrség egy idő után össze is kapcsolta a két cég elleni nyomozást. Csüllög neve legutóbb 1999-ben szerepelt a rendőrségi hírekben, akkor nem sokkal azután hogy kiszabadult az előzetes letartóztatásból, csőbombás merényletet kíséreltek meg ellene.