Kikerülhet az intenzívről a karddal leszúrt fiú

2005.05.11. 20:25
Stabilizálódott az állapota a vasárnap karddal leszúrt roma fiúnak, szerdán ismét lekapcsolták a lélegeztetőgépről. A rendőrség egyelőre nem feltételelezi, hogy fajgyűlölő támadásról volt szó, mivel a feltételezett tettes és társai nem tettek rasszista utalást, mielőtt megtámadták a fiút.


A feltételezett elkövető
Hamarosan kikerülhet az intenzív osztályról az a 15 éves fiú, akit karddal szúrtak meg katonaruhás ismeretlenek a Moszkva téren vasárnap, mondta az Indexnek Dr. Nyulasi Tibor, a Szent János Kórház intenzív osztályának osztályvezető főorvosa szerdán.

Nyulasi megerősítette az egyik napilap értesülését, miszerint a roma fiút hétfőn levették a lélegeztetőgépről, kedden azonban átmenetileg visszakapcsolták. Azt azonban cáfolta, hogy erre azért került sor, mert a fiúnak bevizesedett a tüdeje. Elmondta, szerdán ismét levehették a lélegeztetőgépről, jók a leletei.

Mint mondta, a leszúrt fiú a közeljövőben elhagyhatja az intenzív osztályt, de nem lehet megmondani, hogy mikor. A napilap cikkében említett ötven-ötven százaléknál a doktor szerint "lényegesen jobbak" a fiú túlélési esélyei.

A rendőrség nem feltételez rasszista támadást

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a tv2 Tények című hírműsorában szerdán azt mondta, a rendőrség egyelőre nem feltételezi, hogy a katonai ruhába öltözött, rohamsisakos fiatalok rasszista indíttatású bűncselekményt követtek el, mivel a támadás előtt a rohamsisakos társaság tagjainak szájából "nem hangzott el rasszista szó".

Az emberölés tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, hogy csak kísérletről volt szó, az legfeljebb enyhítő körülményként jöhet szóba. Ha bebizonyosodik, hogy rasszista indíttatású a bűncselekmény, akkor az "aljas indokból ekövetett emberölés" bűntetőjogi kategóriája alkalmazható. Ez minősített körülményt jelent, a minősített emberölés pedig súlyos esetben akár életfogytig tartó büntetést is vonhat maga után, tudtuk meg dr. Simányi Zsolt jogi szakértőtől.


A társaság

Fapajzsok, fémkardok

A banda egyik tagja a végállomásról indulni készülő 21-es buszon szúrta meg múlt vasárnap a sértettet, majd társaival együtt gyalog elmenekült a helyszínről. A fiút életveszélyes állapotban vitték kórházba, beszállítása után megműtötték. Elmondása szerint a társaság katonai jellegű öltözéke első és második világháborús ruhadarabokból állt. A fiataloknál egy fából készült, lakkozott, kerek és egy címerpajzs alakú natúr fa pajzs, két kard, valamint egy rohamkés volt.

Az ügyet a BRFK Nyomozó Főosztályának életvédelmi nyomozói vizsgálják. Gergényi Péter főkapitány hétfőn félmillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Az elkövető huszonöt év körüli, vékony arcú, vállig érő, fekete hajú, körszakállas férfi, aki fekete bőrdzsekit, fekete nadrágot és bakancsot viselt, áll a BRFK közleményében.