Még idén lezárhatják a móri nyomozást
Lichy József, a móri bankrablás gyanúsítottjának ügyvédje a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy csütörtökön három hónappal, február 9-ig hosszabbította meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság védence előzetes letartóztatását. A nyomozás már ebben a hónapban lezárulhat, a vádiratot decemberben elkészítik a mostani információk szerint. Azt, hogy végül mivel vádolják meg a férfit, még nem tudja senki.
A nyomozás jelenlegi állásában egy dolgot kell még eldönteni, azt, hogy a férfinek tulajdonított két lövés közül az egyik okozott-e valakinek sérülést. Lichy József elmondta, hogy védence a gyanú szerint a bankrabláskor két lövést adott le. Az egyik lövedék biztos hogy nem okozott sérülést, valószínűleg kirepült az ablakon - ezt a golyót nem is találták meg. A másik lövedéket a bankban az egyik radiátor alatt találták meg a helyszínelők. Erről a lövedékről még el kell dönteni, hogy eltalálta-e a biztonsági őrt és melyik sérülését okozta. Az őr egyébként meghalt a lövöldözésben, több golyó találta el.
Lichy József elmondta, hogy a gyanúsított depressziós, ebben azonban nem csak az ügye, hanem családi gondjai is szerepet játszanak.
Megoldatlan marad?
Az Erste Bank móri fiókját öt évvel ezelőtt - 2002. májusában - támadták meg fegyveresek. Nyolc embert megöltek, a pénzintézetből 7,3 millió forintot vittek el.
A mészárlás miatt 2005-ben jogerősen életfogytiglanra ítélték Kaiser Edét. A társának tartott Hajdú László ellen még nem fejeződött be a büntetőeljárás, részben azért is, mert az ügyben gyökeres fordulat történt 2007 elején: a rendőrök februárban elfogták N. Lászlót és W. Róbertet, akiket meggyanúsítottak a bankrablással.
A két új gyanúsított elismerte, hogy valóban a településen voltak a bűncselekmény idején, arról azonban mást-mást mondtak, hogy ki volt a móri mészáros: N. László vallomása szerint egy harmadik rabló is volt Móron, W. Róbert szerint N. László végezte ki a bankfiókban lévőket.
Májusban egy harmadik embert is elfogtak. A korábban rendőrként dolgozó férfit azzal gyanúsítják, hogy fegyvereket adott el bűncselekményhez. A nyáron azonban derékbe tört az új móri nyomozás: júliusban az első számú gyanúsított, az előzetes letartóztatásban ülő N. László öngyilkos lett. Erős közvetlen bizonyítékok hiányában már egyedül csak W. Róbert vallomására támaszkodhat a rendőrség és a bíróság a móri ügy lezárásában.