Csodaesélyes Nagy Fal: az ókortól az űrkorig kígyózó kínai sárkány

Vészesen fogy az idő a világ hét új csodájáról határozó nemzetközi szavazáson: már csak nyolc hétig lehet szavazni a döntőbe jutott építményekre. A szervezők menet közben kissé módósítottak a játékszabályokon, kiemelték a mezőnyből a sorozatunkban már korábban bemutatott egyiptomi piramisokat, így már csak húsz helyre adható le a szimpátiaszavazat. A kissé kapkodónak tűnő szervezők azzal magyarázzák a döntést, hogy a piramisok az egyetlen túlélő ókori csodaként tiszteletbeli helyet érdemelnek. A piramisoknak speciális státuszt biztosító döntésről már értesítették is az egyiptomi kulturális minisztériumot. (Emlékezetes, hogy korábban az egyiptomi illetékesek szó szerint megsértődtek azon, hogy a piramisok egyáltalán szerepelnek egy ilyen szavazósdiban.)

A jelek szerint tehát 7+1 csoda lesz majd kihirdetve 2007. július 7-én Lisszabonban. A május 7-én egy hétre közzétett részeredmények már a húszas lista állását tükrözték, ráadásul ravaszul alsó és felső tízes csoportra bontották a listát, így nem tudni bizonyosat az első hét hely aktuális alakulásáról. Az 1987-ben a világörökség részének nyílvánított kínai Nagy Fal egy korábbi részeredmény szerint igen jó eséllyel bekerül az új hét csoda közé, a több ezer kilométer hosszú erődrendszer jelenleg is a felső tízben található.

A kínai Nagy Fal

Tizenhét tartományban, illetve régióban, Belső Mongóliától Pekingen át a tengerig húzódik a világ legnagyobb - pontosabban: leghosszabb - építménye. Az ázsiai ország legismertebb szimbóluma, az ókortól mostanáig megszakítás nélkül létező Kína időszámítás előtt kétszáz évvel létrehozott védelmi vonala vitathatatlanul a világ egyik leglenyűgözőbb civilizációs teljesítménye, ráadásul építészeti jelentősége sem törpül el történelmi és stratégiai fontossága mellett.

Csin Si Huang-ti, az egyesített Kína első császára körülbelül i.e. 220-ban, a mongol hordák, nomád törzsek elleni védekezésül rendelte el a már meglévő - i.e. VII. és VI. századokban épült - tartományi erődök és védfalak rendszerbe olvasztását, a birodalmat északról megóvó Nagy Fal - a Csang Cseng - megépítését. A világ legnagyobb katonai létesítéményévé váló falat egészen a XVII. századig, a Ming dinasztia végéig építették, egészítették ki újabb és újabb elemekkel, a ma látogatható, tégla- és kőépítésű részek is főként a középkorból származnak.

A kezdetben döngölt földből, majd egyre masszívabb anyagokból épülő fal jelenlegi hosszáról több adat is ismeretes, a legtöbb helyen 6700 kilométeres hosszúságot említenek, de vannak olyan források is, amik hét- sőt, tízezer kilométeres kiterjedésről tesznek említést. A korabeli feljegyzések szerint Csin csázsár idejében a fal tíz év alatt ötezer kilométeresre nőtt, majd a rákövetkező Han dinasztia uralkodói több mint tízezer kilométeresre bővíttették. A következő évszázadokban az egymás követő dinasztiák mind építettek valamilyen falat: a valaha létezett falszakaszok összhosszúsága e számítások szerint több mint ötvenezer kilométerre tehető. A kutatók és régészek mindenesetre napjainban is fedeznek fel újabb falmaradványokat Kína távoli szegleteiben, így a hosszúságra vonatkozó adatok kis túlzással percről percre változnak.

Ha a Nagy Falat kívánjuk szemléltetni, kézenfekvő a hasonlat: mint egy mítikus gigászi sárkány kacskaringózik keletről nyugat felé, sivatagokon, mezőkön, mocsarakon, hegygerinceken és hatalmas síkságokon át. Van, ahol lélegzetelállító tájban, festői hegyek közt vezet zegzugos útja, van, ahol hosszú kilométereken át nyújtózik nyílegyenesen a poros pusztában. Rejtélyes és megkapó látványa ellenére építése körül nincs különösebb homály: hatalmas emberi erőforrásokat mozgattak meg az építtetők, több tízezer kínai életét emésztette fel a falak felállítása. A nagy méretű gránitköveket és téglákat a saját hátukon, vagy legfeljebb szamarak és kecskék segítségével hurcolták az építkezések helyszíneire, gyakran a meredek hegyvonulatokra a munkások.

A végeredmény: egyedi stílusú, átlagosan tíz méter magas, talapzatánál 7-8 méter, tetejénél 4-5 méter széles, bástyákkal, őrtornyokkal, erődökkel tagolt fal, aminek tetején könnyen mozgathattak csapatokat a védők, illetve a támadók ellen hathatós védekezésbe lehetett vonulni: a csipkézett mellvédekkel ellátott fal tetején kifelé lőnyilásokat alakítottak ki, míg a belső oldalon jól védhető kőlépcsőket és bejáratokat vágtak. Az ellenség támadásaira füstjelekkel figyelmeztették egymás a tornyok, e "távközlési hálózat" jóvoltából időben tudták mozgósítani a fal közelében állomásoztatott seregeket. A lőfegyverek és ágyúk megjelenéséig gyakorlatilag bevehetetlen volt az erődrendszer, a mongol hódítás (1271-től 1368-ig) és a mandzsúriai hatalomátvétel (1644-től 1911-ig) nem a fal, hanem az épp hatalmon lévő dinasztiák gyengesége miatt volt lehetséges.

Az elmúlt kétezer év persze nem tűnt el nyomtalanul a Nagy Fal esetében sem, jókora része lett az enyészeté. A turizmus fellendítése érdekében helyreállított, Peking környéki, Ming-korabeli szakaszokon kívül - főként a falvak és kisebb városok közelében - folyamatosan pusztul, romlik a fal állaga. Ahova nem érnek el a látogatók milliói, a fal építőköveit tégláit elhordják a helyi lakosok, akiknek életében nem sok jelentősége van az épp ott húzódó faldarabnak.

A fallal kapcsolatos egyik legelterjedtebb vélekedés, hogy az egyetlen ember alkotta építmény, ami a Holdról is látszik, más közkeletű megfogalmazás szerint az egyetlen űrből is látható építmény. Az ezzel kapcsolatos igazság valahol félúton van a kettő között: a Holdról - több százezer kilométeres távolságból - jószerével csak a földrészek ismerhetők fel, míg Föld körüli orbitális pályákról - azaz az űr közelebbi határáról - több más emberi építmény is jól kivehető, így a Nagy Fal nem az egyetlen űrből is látható földi objektum. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy a Nagy Fal az egyik legcsodálatosabb emberi alkotás, akár jó a szeme az űrhajósnak, akár nem.