Magyar lehetett az Olaszországban megölt prostituált
Magyar prostituáltat gyilkoltak meg a Nápoly közelében fekvő Aversa egyik kerületében, Caserta tartományban, jelentette a CasertaSette.com olasz internetes hírportál.
A római főkonzul ugyanakkor arról tájékoztatta az Indexet, még nem bizonyosodott be, hogy a meggyilkolt lány magyar volt.
Az olasz lap beszámolója szerint a 21 éves magyar örömlánnyal egy késszúrás és két lövés végzett, holttestét egy szemeteskonténerben találták meg egy amerikai katonai létesítmény közelében Gricignano d'Aversa negyedben.
A lövéseket közvetlen közelről adták le a lányra, és mindkettő életfontosságú szerveket roncsolt.
Az olasz nyomozók az internetes hírportál szerint nem zárják ki, hogy a gyilkosságot máshol követték el, ugyanis az amerikai haditengerészet objektumának őrsége nem hallott lövéseket.
Magyarnak vallotta magát
Török Tamás, római főkonzul elmondta, a lap feltételezése, miszerint magyar lányról van szó, azon alapult, hogy állítólag a meggyilkolt prostituált egy korábbi csendőrségi ellenőrzésen magyarnak vallotta magát, de még az sem biztos, hogy ugyanarról a két személyről van-e szó.
Török szerint az is előfordulhatott, hogy a lány azért adta ki magyarnak, mert az uniós tagság révén jobb elbánásban reménykedett.
Idén csak január és március között 20 prostituáltat öltek meg Olaszországban, 2000-ben egy év alatt 168 lányt gyilkoltak meg, legalábbis ennyi vált ismertté a hatóságok előtt.
A főkonzul tudomása szerint nagyon ritka, hogy magyar örömlányokat ölnek meg Olaszországban: ő egy milánói esetről tud, ami két évvel ezelőtt történt, és információi szerint abban az esetben sem volt bizonyítható, hogy prostituáltról volt szó.
Megy a bolt
Idén áprilisban egy félezer magyar prostituáltat foglalkoztató firenzei hálózatot számoltak fel az olasz hatóságok. Olaszországban a prostitúciót nem, a szervezett bűnözést üldözik.
A prostituáltak futtatása új lendületet kapott azóta, hogy a kilencvenes évek közepétől tömegével érkeznek a fiatal lányok Észak-Afrikából és Kelet-Európából az országba. Török szerint a magyar lányokat az utóbbi időben egyre inkább kiszorítják az afrikai és más kelet-európai örömlányok.
A drog mellett a maffia fő bevételi forrásának számító prostitúció az európai országok közül Olaszországban a legszembetűnőbb, számítások szerint 80 ezer lány szolgálja ki az olasz férfiakat, akiknek 45 százaléka legalább egyszer már használta az örömszerzés e formáját.
Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Külföld
Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?
A fizetési vita miatt leállt napi 450 ezer hordós szállítás, úgy tűnik, újraindulhat Törökország felé.
2 perce
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24