![Asztalborítással fenyegető pillanatok a páston, drámai feltámadás a kézilabdapályán](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5754/57541/575413/57541373_4256437_dee2790d0b709957f83b5129fc76dfd4_wm.jpg)
Mégsem sorvad Tasnádi agya?
Gondban lesznek a Tasnádi Pétert közepesen beszámíthatatlannak minősítő szakértők, ugyanis az egykori vállalkozó egyáltalán nem kóros elmeállapotú - a Magyar Nemzet szerint a szerdán a Fővárosi Bíróság elé kerülő újabb szakvélemény állítja ezt. A bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolt ismert személyiség és társai elleni perben az újonnan kirendelt szakértő több ponton nem ért egyet kollégáival.
![](http://index.hu/cikkepek/0711//bulvar//tasnadi.jpg)
Az első szakvélemény tavaly szeptemberben készült. Eszerint a vállalkozó közepes mértékben volt korlátozva a büntettek elkövetésekor és nem zárható ki, hogy elmeállapota miatt hasonló bűncselekményeket követ el. Erre hivatkozva csökkentették a börtönbüntetését két évvel. A bíróság az összes eddigi szakértőt beidézte, és ha nem jutnak dűlőre, akkor a bíró az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz fordul. Ha kiderül, hogy a szakvéleményt törvénytelenül szerezte be, akkor minden érintett ellen büntetőeljárás indul - írja a lap.