Vádemelési javaslat a móri vérengzés ügyében

2004.02.02. 13:15
A nyomozás lezárult, a rendőrség hamarosan továbbítja az ügyészségnek a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében tett vádemelési javaslatot. Kaiser Edét négy szemtanú ismerte fel, Hajdú Lászlót a zárkában hallgatták le.
A rendőrség szerint közvetlen és közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Hajdú László és Kaiser Ede követte el 2002. május 9-én a móri bankfiókban a nyolc halálos áldozatot követelő fegyveres rablást - közölte a rendőrség hétfőn.

2002.05.09
A végleges álláspont szerint Hajdú és Kaiser 2002 május 9-én 12 óra 4 perckor rontottak be, már élesített fegyvereikkel az Erste Bank móri fiókjába. Ott nyolc embert öltek meg kivégzésszerűen és elmenekültek a több mint hétmillióháromszázezer forinttal. A rendőrség szerint Hajdú László még a Francia Idegenlégióban sajátította el a pénzintézetben is használt módszereket.

Csepel, Buda, Keleti

A 2002 júliusában elfogott két férfit a móri bankrablás mellett több, így egy 2001 decemberében Csepelen elkövetett fegyveres rablással, egy budai bevásárlóközpont pénzváltójának kifosztásával, egy Keleti pályaudvari pénzváltó és egy XIII. kerületi pénzszállító kifosztásának kísérletével, valamint egy hegyeshalmi pénzváltó kirablásával gyanúsították meg korábban.

A rendőrség december 30-án befejezte a nyomozást, további nyomozást nem tervez, az ügyet vádemelési javaslattal hamarosan továbbítják az ügyészségnek - mondta el sajtótájékoztatóján a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) nyomozó főosztályának vezetője.

Zsombok György ezredes közölte: Hajdú László iratismertetése befejeződött, Kaiser Ede és védője pedig a héten befejezi az iratok áttanulmányozását, ezt követően 15 nap áll rendelkezésükre, hogy bizonyítási indítványt tegyenek.

Közvetlen bizonyítékok

Bolcsik Zoltán dandártábornok, az SZBEI vezetője kijelentette: közvetlen bizonyíték az, hogy négy szemtanú határozottan felismerte Kaiser Edét, mint aki a bűncselekmény elkövetésekor műszaki hibára hivatkozva a bankfiók ajtajában állva elküldte az érkezőket. A négy szemtanú határozottan azonosította a férfit a többi - azonos öltözetű, alkatú, kinézetű - között. Szintén közvetlen bizonyíték Hajdú László zárkalehallgatási jegyzőkönyve.

Közvetlen bizonyíték a rendőrség szerint, hogy Kaiser Ede a móri bűncselekmény előtt azt mondta, súlyos anyagi helyzete "hamarosan megoldódik, csak ahhoz valakinek meg kell halnia". A férfi a bűncselekmény után jelentős költekezésbe kezdett, a foglakozás nélküli Hajdú László bankszámlájára is jelentős befizetések történtek - mondta.

A rendőrségnek bizonyítéka van arra, hogy Kaiser Edének két éles lőfegyvere volt, ebből egy előkerült, amit egy társának adott át megőrzésre, nem sokkal elfogása előtt. Hajdú László két éles Skorpió géppisztollyal bírt, ebből egy - hasonló körülmények között - előkerült.

"Mindenkit kinyírunk"

A rendőrség szerint közvetlen bizonyíték továbbá, hogy a korábbi bűncselekményekben velük együtt dolgozó gyanúsított-társak azt vallották, Kaiser Ede többször ajánlotta a móri bankfiók kirablását, amelyben Hajdú László lenne a társuk. Kaiser Ede 2000-ben gyakran járt móri barátnőjéhez, akinek lakása a bankfiók megközelítési útvonalán fekszik, így arra a férfi felfigyelhetett - tette hozzá.

Vallomása van a rendőrségnek arról, hogy a férfi barátnője apját akarta rávenni: figyelje ki a bankba járó pénzszállító kocsit, amit úgy akart kirabolni, hogy "mindenkit kinyírunk".

"A sok fej... szám szerint nyolc érted..?"

A sajtótájékoztatón részleteket mutattak be Hajdú László zárkalehallgatási jegyzőkönyvéből. A felvételeken a férfi többek között azt mondja: "Mondom, én nem linkre, meg habókra vágtam érted... A sok fej... szám szerint nyolc érted..? Annak idején nem a telefonért kellett volna nyúlkálniuk, hm hanem meg a gombot keresni! Igaz? Mert egyszer te azt mondod, hogy ide a zsét, akkor ide a zsét! Nem igaz? Akkor nem a gombot kell keresgélni a kibaszott életbe, nem kell játszani a Rambót! Hányszor elmondtam ezt már... nem? Te nem így vagy? Ezerszer elmondtad linkre meg habókra...?"

Egy más alkalommal pedig azt mondja: "Nem megyek többet, azt mondom itt maradok egy életre én most már... (...) Nem szórakozhatok .. Mire vágtam oda azt a nyolc birkapásztort... (nevet) Az mondtam nekik, ide a pénzt, ide a pénzt Johnson... Előbb lövök aztán kérdezek..."

Hetvenhat körözött akadt horogra

Jogtechnikai okokra hivatkozva január közepén még két hónappal meghosszabbította a móri bankrablás ügyében zajló nyomozást az Országos Rendőr-főkapitányság. Az eredeti határidőn belül sem az iratismertetést nem tudták volna elvégezni, és az ügyészségnek sem lett volna ideje a vádirat elkészítésére.

A rendőrség tájékoztatása szerint - emlékeztet rá a HavariaPress - az ügy nyomozása során 76 körözött személyt fogtak el, közülük ötöt emberöléssel, tizenkilencet pedig fegyveres rablással gyanúsítanak. Összesen 28.000 oldal irat és 7500 órányi lehallgatási anyag keletkezett és több mint háromszázszor rendelték el titkos adatok beszerzését.