Szoros verseny
A szavazatok valamivel több mint 30 százalékának az összeszámlálása alapján készített első bécsi belügyminisztériumi becslés azt mutatja, hogy Fischer 51,68 százalékos, míg Benita Ferrero-Waldner néppárti külügyminiszter 48,32 százalékos támogatottságot ért el.
Az egyes tartományokban eltérő időpontban zárnak a szavazóhelyiségek: van olyan tartomány, ahol már 13 órakor befejeződött a szavazás, de Bécsben, illetve néhány más tartományban - a szavazóurnák zárásaként meghatározott - 17 óráig lehet szavazni.
Nem mertek tippelni
A becslések szerint mintegy 15 millió eurós költséggel rendezett közvetlen elnökválasztás - különféle módszerekkel készített - közvélemény-kutatói előrejelzéseit csak közvetlenül a voksolás után teszik közzé, a végeredményt pedig már vasárnap este ismertetik.
A választásokat megelőzően nem mertek becslésekbe bocsátkozni a közvélemény-kutatók. Az ellenzék ugyan népszerűbb a kormánypártoknál, Ferrero-Waldner azonban az utolsó napokban dinamikusan növelte szavazótáborát, főleg a választók többségét kitevő nők körében.