Powell embere irányíthatja Irakot

2003.05.07. 13:15
Hivatalosan is kinevezte Paul Bremert, Irak új polgári kormányzóját George W. Bush. A volt külügyi tisztviselő ugyan a Pentagon alárendeltjeként dolgozik majd, kinevezése mégis Powell sikere. Az amerikai külügyminiszter és Donald Rumsfeld már a harcok idején Irak háború utáni irányításáért küzdött.
Paul Bremer volt külügyi tisztviselőt nevezte ki Irak polgári kormányzójává George W. Bush - jelentette a BBC. A keményfejű konzervatívnak tartott, mégis mindkét politikai tábor elismerését bíró Bremer bár a Pentagonnak fog jelenteni, kinevezését mégis Colin Powell külügyminiszter sikerének tartják.

Belharc

Powell és Donald Rumsfeld védelmi miniszter között még az iraki harcok idején vita tört ki az ország jövőbeni irányításáról. A Pentagonban sokan rossz szemmel nézték, hogy bár a diplomaták fél éven keresztül nem tudtak kézzel fogható sikert felmutatni Irak ügyében, mégis pályáznak az ország háború utáni irányítására.

Powell érvei szerint Irak békés újjáépítését polgári személynek kell irányítania. A külügyminiszter elképzelését az Egyesült Államok legtöbb szövetségese, köztük Nagy-Britannia is támogatta.

Jay Garner nyugalmazott tábornok kinevezése Irak ideiglenes kormányzójává még a védelmi minisztérium sikerét jelezte, Garner azonban most Bremer alárendeltjeként folytatja munkáját.

Tudja, teszi

Bremer egy "amolyan tudja-teszi ember" - jellemezte kinevezettjét Bush. Mint mondta, a megbízott "a kormányzat áldásával és teljes támogatásával végezheti majd feladatait".

Bremer Ronald Reagen kormányában 1986-89 között a külügyminisztérium terroristaelhárító részlegét vezette. Később Henry Kissinger tanácsadó cégéhez csatlakozott. Legutóbb egy kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó tanácsadócéget vezetett.