Hogyan lesz ebből foci-vb?

Dél-Afrika a mostani pogromoktól függetlenül az egyik legrosszabb közbiztonságú ország, például egyes kemény negyedekben a piros lámpánál autóval megállni még a rendőrség szerint sem ildomos, vidéken pedig a farmtulajdonosok óriási összegeket költenek a biztonságra A Dél-Afrika vonatkozásában sokakban máig élő sztereotípiák ellenére ez nem „faji” konfliktus, nem az apartheid-rendszer örökségeként még mindig sokkal gazdagabb fehér kisebbség áll a célkeresztben – az apartheid bukása után az 5 millió fehérből egyébként is mintegy egymillió külföldre ment. Ugyanígy a túristák sincsenek veszélyben – szállodáikat gondosan őrzik.

Évente mintegy 20 ezer embert gyilkolnak meg – zömmel feketék feketéket – a 45 milliós Dél-Afrikában, az ottani rendszerváltás óta már több, mint negyedmillió ember halt meg a bűnözés következtében. (Összehasonlításul: a 10 milliós Magyarországon évente nagyjából kétszáz ember válik emberölés áldozatává. Az 1998-as év kiugróan magas volt, akkor 287 embert gyilkoltak meg, 2005-ben viszont 164-et.)

A bűnözés az apartheid összeomlása után vált szinte kezelhetetlenné. Egyrészt a rendőrség sem lépett fel olyan keményen, mint korábban, másrészt felnőtt az úgynevezett elveszett korosztály; azok, akik az apartheid alatt jártak iskolába és a rendszer ellen úgy tiltakoztak, hogy felgyújtották az iskolák padjait, tantermeit, összetörték a WC-csészéket. Egy osztályban elég volt két-három olyan diák, akik lehetetlenné tették a tanítást, már az sem tudott tanulni, aki akart volna. Több millió fekete fiatal került ki úgy az iskolákból, hogy gyakorlatilag semmilyen képzésben nem részesültek, és az apartheid összeomlása után rászakadó szabadsággal sem tudott mit kezdeni.

A mostani pogromok, amikor feketék gyilkolnak feketéket, abból a szempontból példa nélküliek Dél-Afrika történetében, hogy az Afrika messzi, akár az Egyenlítőn túli tájairól érkezőket nem bántották, hiszen a legnehezebb munkákat ők végezték, például a rendkívül mély aranybányákban. Ellenben az országon belüli népcsoportok között nem példa nélküli az erőszak, a kozsák és a zuluk között. „Bevándoroltak” elleni atrocitások utoljára a hatvanas években fordultak elő, amikor Durban kikötővárosban a már a 19. századtól ott élő indiaiakat lincseltek meg, boltjaikat kifosztották, felgyújtották.

A zavargások a múlt héten kezdődtek, látszólag előzmény nélkül. Valójában az élelmiszerárak világszerte jellemző emelkedése áll a háttérben: a szegény afrikaiak a jövedelmük 80-90 százalékát már eddig is élelmiszerekre fordították, most azonban betelt a pohár. Dühüket a hozzájuk hasonló szegénységben élő menekülteken töltötték ki: a múlt hét eleje óta ötven embert gyilkoltak meg és 25 ezren hagyták el főleg bádogvárosi otthonaikat. A pogromok Johannesburg elővárosából, Alexandrából indultak ki, de új jelenség, hogy pénteken már a több mint ezer kilométerre fekvő Fokvárosra is átterjedtek a zavargások.

Dél-Afrika egyfajta ígéret földje az afrikai kontinens sorsüldözöttjei szemében. Vannak ugyan gazdagabb országok, mint Mauritius, a Seychelle-szigetek vagy Botswana, de ezek túlságosan nehezen megközelíthetőek vagy kicsik ahhoz, hogy több millió menekültet fogadjanak be.

A menekültek mindenfelől érkeznek, de a legtöbben Zimbabwéből. A Robert Mugabe uralta és tönkretett 12 milliós országból például 3-4 millióan jöttek Dél-Afrikába. Zimbabwében hosszú huzavona után júniusban tartják a választások második fordulóját. Már most sokan visszamentek hazájukba, bízva a Mugabe után korszakban, de elemzők szerint az elnök nem riad vissza a csalástól és az erőszak alkalmazásától sem, hogy megőrizze hatalmát, így újabb menekültáradat is indulhat.

És tömegek jönnek olyan több ezer kilométerre fekvő országokból is, mint Nigéria vagy Szomália. A menekültek nemcsak ugyanolyan rossz körülmények között élnek, mint a legszegényebb dél-afrikaiak, de ugyanúgy a szürke- vagy a feketegazdaságban akarnak megélni. Sok nigériai például jellemzően ugyanúgy a kábítószer-kereskedelemben érdekelt, mint egyes hazai bandák.

A határok viszonylag szabadon átjárhatók. Dél-Afrikának hosszú, nehezen ellenőrizhető szárazföldi határa van Namíbiával, Botswanával, Zimbabwével és Mozambikkal. Az apartheid-rendszer felszámolása után Dél-Afrika kinyilatkoztatta, hogy segít megoldani az afrikai kontinens válságát, így sokan a szinte messianisztikus várakozással tekintenek a kontinens déli csücskére.

Azért nem veszélytelen az út: Zimbabwéből például a Limpopo határfolyóban hemzsegő krokodilok, Mozambikból pedig a határ menti nemzeti park oroszlánjai jelentik a legnagyobb veszélyt.

Az európaiakra és Dél-Afrika fehér lakosságára nem jelent veszélyt a mostani erőszakhullám. Nagyjából hasonló a helyzet, mint az év elején volt Kenyában, amikor az elnökválasztást követően kitört etnikai zavargásokban több száz ember vesztette életét, miközben a turistáknak, már akik nem mondták le útjukat, nem esett bántódásuk. Az más kérdés, hogy sokakat itt is elriaszthatnak, akárcsak most Dél-Afrikában, a zavargásokról szóló híradások.

Nagy kérdés, hogy milyen hatással lesznek a zavargások a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra, amit most először rendeznek a kontinensen. Az ország pórul járt már egy világverseny kandidálásánál. A 2004-as olimpia rendezésére – Athén, Buenos Aires, Róma és Stockholm mellett – Fokváros is versenyben volt, nem is esélytelenül; a győztes Athén mellett csak Róma előzte meg. A vereségüket az okozta, hogy 1995-ben egy fokvárosi boxmeccs alatt kirabolták a sportcsarnok kasszáját. Az egyik rabló a levegőbe eresztett egy sorozatot fegyverével, mire a nézők megijedtek és a földre vetették magukat. A jelenetet egymilliárd tévénéző látta szerte a világban.

A vb rendezési jogát már csak elvenni lehet Dél-Afrikától, ilyen csúfság még egyszer sem esett meg a világbajnokságok 1930-ban kezdődő történetében. A soha nem látott biztonsági intézkedések mellett hatalmas felvilágosító-kampányra lesz szükség ahhoz, hogy a nézőként az országba érkező százezrekben tudatosítsák: milyen helyeket kell elkerülniük, és mire kell vigyázniuk, ha ép bőrrel meg akarják úszni az afrikai kalandot.