Teljesen megalapozatlan a líbiaiak AIDS-vádja
Ritka akcióra szánta rá magát a nemzetközi tudományos világ egyik legnevesebb folyóirata, a Nature. A tudományos közlöny hat Aids-kutatót kérdezett ki a líbiai AIDS-per vádiratával kapcsolatban. Egybehangzó véleményük szerint a líbiai hatóságok vádjai nevetségesek és hamisak.
Elutasított bizonyítékok
A líbiai hatóságok évekkel ezelőtt gyanúsítottak meg öt bolgár ápolónőt és egy palesztin orvost azzal, hogy szándékosan fertőztek meg HIV-vírussal négyszáz líbiai gyermeket. Bár a nemzetközi közvélemény és tudományos élet folyamatosan tiltakozott a koholtnak tűnő vádak ellen, a megvádoltakat ismét halálbüntetés fenyegeti.
Az ápolónők tárgyalása
Hiába rendeltek el ugyanis új bírósági eljárást az ügyben, az ügyészség ismét halálbüntetést kért a vádlottakra, a bíróság pedig elutasította a védelem a vádakat tételesen, bizonyítékokkal cáfoló kérelmeit.
A vádlottak szerint a HIV-fertőzésért nem ők, hanem a kórházakban tapasztalható, borzalmas higiéniás körülmények okolhatóak. Véleményüket mindenben alátámasztották a Nature-nek nyilatkozó neves Aids-kutatók.
Nevetséges vádirat
Az HIV vírus felfedezőjeként számon tartott francia Luc Montagnier szerint az, hogy a HIV-fertőzött gyerekek többsége hepatitisztől is szenved, minden kétséget kizáróan alátámasztja a vádlottak védekezését.
Montagnier öt kutatótársával együtt hamisnak és nevetségesnek nevezte a líbiai ügyészek bizonyítékait. Janine Jagger epidemiológus szerint egyszerűen semmi sem bizonyítja, hogy a gyerekeket szándékosan fertőzték meg. Ráadásul, mint írja, a bíróság egyszerűen figyelmen kívül hagyta azokat a bizonyítékokat, melyek szerint több gyerek már azelőtt fertőzött volt, hogy a vádlottak az országba érkeztek vona.
A perben született ítéletet tavaly megsemmisítették és új eljárást rendeltek el. A tudóstársadalom akkor azt várta, hogy a bíróság azonnal ejteni fogja a képtelen vádakat. Ehhez képest a jövő héten újrakezdődő meghallgatások után a jelen állás szerint megint elmarasztaló ítélet várható.