Irak határán várakozik az inváziós haderő

2003.03.19. 18:29
A CNN elemzői szerint órákon belül megindulhat az Irak elleni katonai csapás. A 3. Gyalogsági Hadosztály 20 000 katonája tart Huszein diktatúrája felé, a katonákat tízezer páncélos kíséri. Az al-Dzsazíra szerint az amerikaiak már behatoltak a kuvaiti-iraki határon kialakított demilitarizált övezetbe, a hírt azonban mind az amerikai hadsereg, mind a brit védelmi minisztérium cáfolta.
Húszezer amerikai katona és tízezer páncélozott harcjármű - tank és lövészpáncélos - tart az iraki határ felé - jelentette több hírügynökség. Az AP értesülései szerint az amerikai 3. Gyalogsági Hadosztály felsorakozott az iraki határon és már csak a támadási parancsra vár. A CNN helyszíni jelentése szerint a gyalogságot kísérő harcjárművek 26 kilométer hosszú oszlopot alkottak.

Az Itar-Tassz az al-Dzsazírára hivatkozva már arról számolt be, hogy a hadsereg már belépett a két országot elválasztó demilitarizált övezetbe. Az arab hírtelevízió értesüléseit az amerikai hadsereg és a brit védelmi minisztérium is cáfolta. Chris Vernon ezredes, a brit csapatok szóvivője azonban jelezte, hogy húszezer katonájuk készen áll Irak megtámadására - írja a BBC.

Az amerikai hadsereg felvonulását nehezíti a drámaian megromlott időjárás. Kuvaitban hatalmas homokvihar tombol, és bár a CNN meteorológusa szerint éjszakára kitisztulhat az idő, csütörtökön a mostani harminc kilométeresnél is erősebb szélre számítanak.

Bush washingtoni idő szerint szerda reggel külpolitikai stábjával - Dick Cheney alelnökkel, Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadóval, Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel és Colin Powell külügyminiszterrel - áttekintette a haditerveket - jelentette az AP. "Reményeink szerint a háború rövid és precíz lesz, de a számos bizonytalanságiu tényező miatt egy ideig eltarthat" - nyilatkozta a tanácskozást követően Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője. Véleménye szerint az amerikaiaknak fel kell készülniük az emberveszteségre.

A BBC információi szerint a támadás akár a Huszeinnek adott 48 órás ultimátum lejárta előtt megkezdődhet. Az AP-nek nyilatkozó fehér házi tanácsadók szerint az egyesült államok nem feltétlenül támad rögtön a határidő lejártakor, Bush hadserege parancsnokainak tanácsa alapján hozza majd meg döntését. Az amerikai-brit haderő elfoglalta a támadó harcállásokat, a CNN elemzői szerint "órákon belül" elkezdődhet a háború. A Fehér Ház megtagadt a harcok kezdetére vonatkozó információk közlését - írja a BBC.

Bármikor támadhat

Kattintson a nagyításhoz! Egy neve elhallgatását kérő kormányzati illetékes annyit mindenesetre közölt, hogy Bush hétfői beszédének pontos tartalma nem zárja ki egy az ultimátum lejárta előtt indított támadás lehetőségét. Az elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államok "maga választja ki a támadás idejét" - nyilatkozta a CNN-nek a Pentagon két illetékese. Mint mondták, ez tényleg bármit jelenthet, az afganisztáni háború idején két hét telt el az ultimátum lejárta és a támadás megindítása között - írja a CNN. Az elnök hétfőn annyit mondott, hogy ha Huszein nem hagyja el Irakot, az Egyesült Államok támad.

Irak szerint hiba lenne támadni

Mohamed Szaid al-Sahaf iraki tömegtájékoztatási miniszter szerint az amerikai vezérkar hazudik csapatainak, amikor csekély veszteségeket jósol a háborúban. "Hülyeség azt hinni, hogy Irak megszálása piknik lenne" - jelentette ki bagdadi sajtótájékoztatóján a miniszter.

A védelmi minisztérium a hírszerzés adataira hivatkozva attól tart, hogy Irak vegyi fegyvereket is kész bevetni a támadás megakadályozására. Hans Blix, az ENSZ fő fegyverzetellenőre kevés esélyt lát arra, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket vetne be, mivel az "az Egyesült Államokra irányítaná" a világ közvéleményének szimpátiáját. "Egyesek még haláluk után is vigyáznak jóhírükre" - mondta Blix.

Huszein már nemet mondott

Az iraki diktátor kedden elutasította az amerikai elnök ultimátumát, a Forradalmi Tanács Huszein elnökletével megtartott ülése után kiadott közlemény szerint a Huszein távozását követelő javaslat csak a "szánalmas Bush" utolsó kísérlete "gonosz céljainak háború nélküli elérésére".