Judit
3 °C
7 °C

Antawn Jamison 51 pontja

2000.12.15. 14:55
A harmadéves Antawn Jamison 51 pontot dobott ugyan a Seattle ellen - és ezzel a nap szenzációját okozta - ám a Golden State Warriorsnak még ez az egyéni teljesítmény is kevés volt a győzelemhez: a Sonics 118-102-re győzött.
Los Angelesben sikerült nyernie a Bostonnak, igaz, ,,csupán" a kisebbik kaliforniai gárda, a Clippers ellen. A Celtics ezzel a győzelemmel közel kerültek a .500-as statisztikához (most nyolc győzelemmel és kilenc vereséggel állnak Rick Pitinoék), míg a vereséget szenvedő Clippers 5-13-mal a Nyugati főcsoport utolsó helyén áll. A hajnali vasárnapi összecsapáson a zöldeknél Paul Pierce 25, Antoine Walker 17 pontig jutott, igaz, utóbbi 14 lepattanót is összeszedett. A vesztes alakulatból a 21 éves -. És ezzel kis túlzással rangidősnek nevezhető - Lamar Odom 19 ponttal zárt.

Jason Kidd
A Phoenix Suns sikerének a záloga
George Karl érdekes döntést hozott: az Atlanta elleni vereség után Glenn Robinsont, Jason Caffeyt, és Sam Cassellt is a kispadra ültette az Indiana ellen. Aztán természetesen a trió is szóhoz jutott és a renitensek - láss csodát - megtáltosodtak: Robinson 24 ponttal és 9 lepattanóval, Caffey 12 ponttal és kilenc lepattanóval, míg Cassell hét gólpasszal ékeskedett. És természetesen a Bucks nyert, így Karl mester húzása bejött. A vesztes csapatból a rossz napot kifogó Reggie Miller helyett 26 pontjával Jalen Rose húzta a gárdát, ám ez kevés volt a sikerhez.

Kanadában végleg bebizonyosodott, hogy Tim Duncan sérülése végleg a múlté, hiszen az ikertorony fiatalabbik tagja a szezon legjobb egyéni produkciójával, 30 ponttal és 11 lepattanóval segítette győzelemre a San Antoniot a Vancouver ellen. Sean Elliot is idei egyéni csúcsot ért el, 19 pontot szerzett, méghozzá úgy, hogy öt hárompontossal terhelte a Grizzliest. David Robinson 11 pontot szerzett.A mai győzelemmel a Spurs már 18-3-ra vezet a Vancouver ellen, sőt, utolsó 13 mérkőzését - ebből nyolcat vendégként - megnyerte a San Antonio a liga legfiatalabb együttese ellen.

Bár Jerry Stackhouse nem heverte ki betegségét, a Washington ellen már pályára lépett, és ha már ott volt, az NBA vezető pontdobója - eddig 28, 7-es pontátlaga van - szórt is 24-et Michael Jordan csapatának. A Pistons a Wizards elleni győzelemmel zsinórban harmadik sikerét könyvelheti el, márpedig az idényben eddig erre még nem volt példa. A Wizardsból az a Felipe Lopez emelhető ki, aki élete legjobb teljesítményét nyújtotta, 23 pontot dobott.

Jason Kidd, Jason Kidd és Jason Kidd. Ez a ,,három" személy a Phoenix Suns minden sikerének a záloga. A tripla-dupla király a Portland ellen nem ért el ugyan kétszámjegyű eredményt három fontos mutatóban, ám 29 pontja - ebből 23 a második játékrészben - és 4/5-ös hárompontos mutatója elég volt a Blazers legyőzéséhez. A Portlandnek ezzel megszakadt négy mérkőzésből álló győzelmi sorozata.

Élvezetes meccset játszottak Seattleben, ahol nem a védekezés, sokkal inkább a támadójáték dominált. Ennek következményeként a Golden State harmadévese, az egykori North Carolinai Antawn Jamison 51 (!!!) pontot és 14 lepattanót szerzett, a Warriors mégis kikapott. A Sonicsban ismét szuper volt Gary Payton, idei legtöbb pontjával, 38-cal és 12 gólpasszával nagy szerepe volt a Seattle sikerében.

Ha szoros csatában is, de a Lakersnek sikerült legyőznie a Dallas Maverickset. A remek formában lévő Kobe Bryant 38, 10, 6-os mutatóval zárt, ráadásul a második játékrészben 23 pontot szerzett. Ehhez jött hozzá Shaq O'Neal 25 pontja és 14 lepattanója - ennyi a recept...

Az eredmények:
Boston Celtics-Los Angeles Clippers 96-87
Milwaukee Bucks-Indiana Pacers 92-80
Vancouver Grizzlies-San Antonio Spurs 79-97
Detroit Pistons-Washington Wizards 93-87
Phoenix Suns-Portland Trail Blazers84-79
Seattle SuperSonics-Golden State Warriors 118-102
Los Angeles Lakers-Dallas Mavericks 99-97

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?