Edzés a tetőn

Kovács István a Westend tetején

Kezdjük az alapszitu megállapításával. Van a Nyugati mellett egy közismert, bazinagy bevásárlóközpont, amit Westendnek hívnak. A központ épületének tetején egy park található, amelyben Vomit szerint rallye-versenyeket kellene rendezni. Ennek a parknak a parkolóházhoz közel eső részében építettek egy ringet, felvertek két sátrat, azután ezt körbeállta a sajtó, őket körbeállták a biztonságiak, őket meg körbeállták a bokszfanatikusok. Ez mind azért volt, hogy népszerű ökölvívónk Kovács István, és ellenfele Steve Robinson megmutathassák magukat a Fradi-pályán pénteken rendezendő nagy meccs előtt.

Amíg a Lehel tér irányában kerülgetem az elejtett fagylaltokat és a kutyaszarokat, megpróbálom kiheverni azt a violinkulcs alakú fájdalmat, amit az okozott, hogy a máskor hörghurutos röhögéssel ébresztő muzikcenterem ötkor teljes hangerőn kezdte sugározni a ,,Kőműves vagyok, de te nem szeretsz" című jelenleg népszerű magyar táncdalt.

A bevásárlóközpontban már eloszlik orromból a gondfelhő, mert látom, hogy az emberek a gigantikus belső tér lelki nyomása alatt még mindig spontán szexuális interakivitásba kezdenek a hozzájuk legközelebb eső vásárlóval, a szelektáltan legdivatosabb iskolások töltik a padokon nyári szünetüket, a tetőparkban pedig szabadságolt egyiptológusok mosolyognak kedvesükre zacskós kakaó fogyasztása közben.

Koko megmutatta magát

Beverekszem magam a biztonságiakon belülre, kicsit lábatlankodom a ring körül. A déli verőfény perzsel egy picit, de semmi gond, csak arra kell vigyáznom, nehogy a digitális kamera szétfolyjon a kezeim között.

Steve Robinson, a walesi bárd, neonszínű susiban érkezik. Nagyon hűvös fazon, mint általában az amerikaiaknál sokkal imponálóbb brit fekák - ők azok, akik focis-mackóban, meg zsinóros esőkabátban álldogálnak a lakótelepi átjáróban, akár egy Freestylers videóklipben. Robinson jön, bemegy a sátrába. Azt mondja, neki nem jön be a Vivás standard dufta, úgyhogy más zene kellene a bemutató-edzéséhez, valami reggae vagy funky. A konferansz hölgy erre azt mondja, hogy ,,nehogy már ez itten hisztizzen nekünk, bazmeg", és hisztizni kezd. A bonyodalom azonban rögvest feloldódik, amint kiderül, hogy egy bevásárlóközpont tetején vagyunk, úgyhogy hamar egy folyóméternyi reggae landol a tábori asztalon. Ekkor én alkoholos filccel felírom a mellettem szuszogó fotós hátára, hogy Steve Robinson ad a stílusra.

Miközben Steve Robinson ugrókötelez, a fotósokkal jófejkedik, felüléseket és fekvőtámaszokat csinál. Megérkezik Kokó, és az üvöltés elnyomja a zenét.

Steve Robinson, az ellenfél

Kokó szűk családi körben átöltözik az edzéshez. Mielőtt kijön a sátorból, újra lenyomják a Carmina Burana szokásos zúzós részét, amit nagy sajnálatomra, pont emiatt unok meg egy életre. Kovács mellett a ringbe lép Artur Grigorian, aki pénteken Kalocsai Zoltánnal fog verekedni, továbbá az edző.

A három ember ugrál és hadonászik egy darabig. Azután azzal kísérleteznek, hogy teniszlabdával fejbe dobják egymást, biztos azért, hogy az ütést ki tudják kerülni. Kokó később bedobja a pólót a közönség közé, hogy kiderüljön ki tudják-e kerülni. Közelharc tör ki pólóért. Még később bedobja a trikót is. A hatás ugyanaz, női sikításokkal fokozva.

Amikor vége az egésznek, látok egy anyukát, akinek kicsi bokszkesztyűs gyerek ül a nyakában. Egy néni az ebédlőben azt üvölti: ,,tü-tű, tü-tű".