Széchy Tamás 70 éves

2001.03.29. 11:46
Az ország 20. századi győzelmeinek egyik hadvezéreként aposztrofálta Széchy Tamást Deutsch Tamás miniszter azon az ünnepségen, amelyet az ISM tartott a világ egyik legeredményesebb úszóedzőjének 70. születésnapja alkalmából.
Az 1969-től 1998-ig sikert sikerre halmozó tréner egy 1970-es évjáratú tokajit kapott ajándékba a sporttárca elsőszámú vezetőjétől. Schmitt Pál és Aján Tamás, a MOB elnöke és főtitkára levélben köszöntötte Széchyt.

A mester és tanítványai
Czene Attila - Széchy Tamás - Rózsa Norbert
Az ünnepelt a legjobban annak örült, hogy a gratulálók között ott volt olimpiai és világbajnok tanítványa, Rózsa Norbert is, akivel a sydneyi olimpia óta nem találkozott.


- 1931. március 27-én született Gyulán

- a Gyulai Medosz, majd a TFSE atlétája, súlyemelője

- 1962-ben Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó felkérésére a KSI vízilabdacsapatánál kezdett dolgozni

- 1966-tól a KSI úszószakosztályának vezetőedzője, megalapítója

- 1969-ben javaslatára bevezetik az úszósport korosztályos versenyrendszerét, Hargitay András ifjúsági Eb-aranya "nyitja" a sikersorozatot

- 1972-ben a müncheni olimpián Hargitay nyer először ötkarikás érmet (400 m vegyes, bronz)

- 1973. mesteredző, Hargitay András első vb-aranya Belgrádban ( 400 m vegyes)

- 1976-tól a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya

- 1980-ban a moszkvai olimpián Wladár Sándor nyeri a Széchy-csapat első ötkarikás aranyát (200 m hát)

- 1988. szöuli olimpia: Darnyi Tamás kétszeres aranyérmes (200 és 400 m vegyes), Szabó József nyer 200 m mellen

- 1988. Állami Díj

Rózsa Norbert
Sokat köszönhet Széchynek
- 1992. barcelonai olimpia: Darnyi Tamás megvédi mindkét aranyát

- 1992. A magyarság jó hírnevéért kitüntetés

- 1993-tól a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, a férfi válogatott szövetségi kapitánya

- 1996. Atlanta: Rózsa Norbert (200 m mell) megszerzi az "úszópápa" hetedik, Czene Attila (200 m vegyes) a nyolcadik olimpiai aranyérmét

- tanítványai 1972 és 1996 között 8 arany-, 4 ezüst és 3 bronzérmet nyertek az ötkarikás játékokon, 1973 és 1998 között 12 arany-, 3 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek világbajnokságokon