Húsz ponttal nyert a Pécs a döntő harmadik meccsén

2001.05.26. 22:12
A női kosárlabda bajnokság harmadik mérkőzésén az otthon még idén veretlen Pécs azt a Sopront fogadta, amelyik idén már kétszer is legyőzte a vasutasokat, igaz mindig otthonában. A Sopron célja nem lehetett más, mint idegenben is győzni végre, de a félelmetes mérleg a PVSK mellett szólt. Végül a papírforma érvényesült, és az első találkozó huszonhárom pontos diadala után ezúttal hússzal bizonyult jobbnak a címvédő Pécs.
Az első kosarat a szerb Tuvics szerezte, és ezzel meg is adta az alaphangot csapatának. A Pécs mindjárt el is húzott a GYSEV-től, 9-2-re vezettek pár perc elteltével. Ezt az előnyt azonban nem tudták megtartani, ám érdekesség, hogy Balogh nem tudott betalálni a gyűrűbe, a Sopron vezéregyénisége ekkor Eördögh és Vilipics volt.

Az ő fontos pontjaik sem voltak azonban elegendőek ahhoz, hogy öt pontnál közelebb kerüljenek a vendégek a bajnoki címvédőhöz. 18-13-mal fordultak a csapatok a második negyedre.

Balogh Bubu a huszadik percben szerezte első pontjait

A játék képében ekkor sem történt változás, noha a Sopron ráijesztett a hazaiakra, hiszen egy tripla után már csak két ponttal vezetett a Pécs. A PVSK azonban sikeresen váltott, újra nagyobb előnyre tett szert, de a GYSEV szorgosan igyekezett a lépést tartani velük, ahol a klasszisok egyre inkább lábra kaptak, Vilutyte, Tuvics és Károlyi is jól játszott.

Úgy tűnt, az ötpontos különbség állandósul, ám végül a félidő előtti hajrában a Pécs elhúzott, több mint tíz ponttal vezetett. Végül Balogh kosarainak köszönhetően - a huszadik percben érte el az első pontjait - "csak" hét pont volt Rátgéber László tanítványainak előnye.

A második félidőben már nem volt kérdés a meccs sorsa

A második félidőben aztán villámrajtot vettek a pécsi hölgyek, és a negyed közepére már tizenöt ponttal is vezettek. Balogh továbbra sem tündökölt, a Sopron ebből adódóan vezér nélkül maradt, míg a Pécs leginkább centerposzton - Béres feljavulásával - kerekedett az ellenfele fölé. Vilutyte is tartotta jó formáját, ezzel pedig képtelen volt felvenni a versenyt a GYSEV.

A zárónegyedben nem is maradt más dolga a hazaiaknak - jóllehet Balogh ekkor már igazán kitett magáért -, mint hogy megőrizzék ezt a tetemesnek mondható előnyt. Ez a feladat nem okozott gondot, és végül nagyon magabiztosan, húsz ponttal nyerte a döntő harmadik összecsapását a Vasút. Amennyiben a hűség városában is nyernek Rátgéber László tanítványai, akkor sorrendben harmadszor is bajnok lehet a PVSK.

Jegyzőkönyv:
MiZo-Pécsi VSK - GYSEV-Ringa 73-53 (18-13, 18-16, 17-11, 20-13)
Pécs, 5000 néző, V: Bodnár, Király
MiZo-Pécsi VSK: Iványi 2, Csák 15/3, Tuvic 13, Vilutyte 17/6, Károlyi 8, csere: Béres 14, Pretreger 2, Keller 2
GYSEV-Ringa: Balogh 18/3, Donkó 5/3, Zsirkova 4, Vilipic 8, Kovacova 3, csere: Eördögh 5/3, Seres 10/6