Mandula és Sávolt is elbúcsúzott Melbourne-től

2002.01.17. 13:58
A legelőkelőbben rangsorolt magyar, az ötvenhetedik Mandula Petra az első körben magabiztosan verte a német Barnát, ezzel teljesítette a papírformát. A második kanyarban a thaiföldi Tanasugarn ellen azonban már nem ő volt az esélyes, és sajnos itt is a várt eredmény született. A férfiaknál is búcsúzott az utolsó, még versenyben lévő magyar teniszező: Sávolt Attila a 11. helyen kiemelt svájci Roger Federertől szenvedett verséget három játszmában.
A thaiföldi Tanasugarn a torna huszonötödik kiemeltje, de hogy nem verhetetlen, azt bebizonyította Gubacsi Zsófia tavaly Párizsban, igaz salakon. A gyors felület kétségkívül jobban fekszik a thaiföldinek.

Ennek ellenére Mandula nagyot alakítva hozta az első szettet, ütései meglepték riválisát, 6:2-re meg is nyerte a játszmát. Érdemeit növeli, hogy zsinórban hat gémet nyert, vagyis nem esett kétségbe attól, hogy az elején elveszítette adogatását.

A lendület azonban a második játszmában elfogyott, Mandula egyre többet rontott, alighanem most jött ki, hogy a tornát megelőzően sérülésekkel bajlódott. A második játszmát ugyanolyan arányban veszítette el, mint nyerte az elsőt. A harmadik játszmában pedig végkép érvényesült a papírforma. A magyar lány hiába próbált meg mindent, nem volt reális esélye, hogy a maga javára fordítsa az összecsapást.

Mandula ettől függetlenül minden dicséretet megérdemel, hiszen egyetlen győzelmével újabb lépést tesz előre a világranglistán, hiszen tavalyról nem volt védett pontja. Ha szerencséje van, még az ötvenbe is bekerülhet. (Kuti Kis három éve negyvenhetedik volt.) Mandula ezzel a teljesítménnyel is mintegy hárommillió forinttal lett gazdagabb.

Női egyes, 2. forduló:
Tanasugarn (thaiföldi, 25.)-Mandula Petra 2:6, 6:2, 6:2

Sávolt is kiesett

Mandula búcsúja után már csak az utolsó, még versenyben lévő magyarért, Sávolt Attiláért szoríthattunk. A világranglista 93. helyezett teniszezőnek azonban nem kisebb vetélytársat kellett volna legyőznie a második körben, mint a 11. helyen rangsorolt, világranglista 12. helyezett svájci Roger Federert.

A centerpályán lejátszott mérkőzésen Federer a kissé megszeppentnek tűnő Sávolt ellen gyorsan elhúzott 2-0-ra és magabiztosan játszva, simán 6-2 nyerte az első játszmát. A folytatásban Sávolt már sokkal jobban koncentrált, és jó esélye volt arra, hogy megnyerje a második játszmát. A hajrában, 5-4-es vezetésénél kétszer is játszmalabdához jutott, riválisa azonban előbb - ha nehezen is - de hozta saját adogatását, majd megnyerte a játszmát is. A harmadik játszmában is volt lehetősége a fordításra Sávoltnak, de hiába vezetett 4-2-re, elfáradt, és sorozatban négy játékot elbukva, elvesztette a mérkőzést.

Eredmény, férfiak, 2.forduló
Federer (svájci)-Sávolt 6-2,7-5,6-4

A férfiak további küzdelmeiben folytatódott a kiemeltek rossz sorozata, búcsúzott a tavalyi döntő vesztese, a francia Arnaud Clément (15.), valamint bokasérülés miatt az amerikai Andy Roddick (13.) Ugyanakkor az egykori világelső Pete Sampras továbbra is magabiztosan menetel. A második körben az argentin Chela volt az amerikai "áldozata".

A legnagyobb hazai kedvencet, a világelső ausztrál Lleyton Hewittot kedden legyőző spanyol Alberto Martin a svájci Michel Kratochvil ellen is diadalmaskodott négy játszmás mérkőzésen férfiverseny 2. körében. A nőknél az esélyesek közül a címvédő Jennifer Capriati 55 perc alatt nyert a szintén amerikai Meilen Tu ellen a női egyes 2. fordulójában.

A 2. forduló eredményei:
Női egyes:

Capriati (amerikai, 1.)-Tu (amerikai) 6:1, 6:3 Shaughnessy (amerikai, 10.)-Stewart (ausztrál) 6:2, 6:0
Clijsters (belga, 4.)-Schwarz (osztrák) 6:1, 6:1
Henin (belga, 6.)-Marrero (spanyol) 3:6, 6:3, 6:1
Mauresmo (francia, 7.)-Srebotnik (szlovén) 7:5, 6:3
Gyementyijeva (orosz, 12.)-Miskina (orosz) 6:4, 6:2
Tyuljaganova (üzbég, 16.)-Kuznyecova (orosz) 6:4, 6:1
Grande (olasz, 20.)-Boogert (holland) 7:6 (7-4), 7:5
Serna (spanyol, 23.)-Camerin (olasz) 6:3, 6:3
Szugijama (japán, 24.)-Pisnik (szlovén) 7:6 (7-2), 6:0
Danilidu (görög)-Panova (orosz, 29.) 6:2, 4:6, 6:0

Férfi egyes:

Sampras (amerikai, 8.)-Chela (argentin) 6:3, 7:5, 3:6, 6:4
Martin (amerikai)-Malisse (belga, 29.) 6:3, 6:2, 6:2
Escudé (francia, 30.)-Calatrava (spanyol) 2:6, 2:6, 6:4, 7:5, 6:4
Martin (spanyol)-Kratochvil (svájci) 3:6, 6:3, 6:3, 6:3
Ljubicic (horvát)-Roddick (amerikai, 13.) 7:6 (13-11), 3:2-nél az amerikai feladta
Gaudio (argentin)-Clément (francia, 15.) 6:4, 4:6, 6:2, 7:6 (7-3)
Haas (német, 7.)-Bachelot (francia) 6:1, 6:2, 6:3
Szafin (orosz, 9.)-Ch. Rochus (belga) 6:2, 7:6 (8-6), 6:1
Lapentti (ecuadori, 23.)-Acasuso (argentin) 7:6 (7-5), 6:2, 6:3
Pavel (román, 25.)-Simoni (brazil) 6:1, 4:0-nál a brazil feladta
Rios (chilei)-Kucera (szlovák) 7:6 (7-5), 7:5, 6:2