Kis megismételte eddigi legjobbját
További Sport cikkek
- A szövetség felháborodott, minden oktatási tevékenységtől eltiltották a szolnoki gyermekbántalmazó edzőt
- Sokkal lassabb a tempó, mint tavaly, a címvédő az első három hajó között sincsen
- Változó szélerősség mellett taktikus küzdelem várható az idei Kékszalagon
- Korosztályos világbajnok védőt szerződtetett a Ferencváros
- Meghalt Pignitzky Péter, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori tagja
Maszuoka zárkózott fel a második helyre
Igaz nem volt nehéz dolga, mert az eddigi második, egykori rali-világbajnok olasz Miki Biasion visszaesett, csupán a nyolcadik helyen futott be. (Összesítésben is ezt a pozíciót foglalja el az ugyancsak Mitsubishi volánja mögött ülõ versenyzõ.) A japán Maszuoka kihasználta a kínálkozó esélyt, második helyével az öt nap után is a második helyre lépett elõre. Hátránya több mint hat perc.
A belga De Mevius hétfõi ötödik helye ellenére az összetettben megõrizte "bronzérmes" helyét. A negyedik helyre a francia Luc Alphand rukkolt elõre. Alphand néhány éve lesiklásban világbajnoki elsõséget szerzett.
Kiváló navigáció
A magyarok közül Kis Sándor megismételte eddigi legjobb helyezését, hiszen az elsõ szakaszt követõen újra a 29. helyen ért célba Nissanjával. Eredményük értékét kétségtelenül növeli, hogy maguk mögé utasították a tavalyi T1-es világbajnok Strugo/Laroque kettõst.
Kiss így értékelt: "Nem volt ismeretlen a vidék - a legutóbbi Marokkó-ralin ugyanerre mentünk -, legalábbis a talaj nem, de ez sajnos nem segített. Túl kemény beállítással mentünk és emiatt legalább 15 percet bent hagytunk a szakaszban. Nem baj tanultunk belõle, holnap már másképpen hangoljuk - az egyébként tényleg lenyûgözõen jó - versenyautót. A mai szakaszon kellett volna megküzdenünk az elsõ dûnékkel, de Czeglédi Péter barátom tudhat valamit, mert úgy navigált, hogy a 20-22 km-es hosszúságú dûnesort 5 km alatt letudtuk. Úgy látszik nem csak az autó jó, mi is azok vagyunk! Persze ez csak vicc, de ahogy így elnézem, kik vannak mögöttünk, komolyan is lehet venni."
Palik a 86., Szalay a 91. helyen érkezett be
Összesítésben is a 29. a tavaly is a legjobban teljesítõ magyar autós, hátránya egy és egy negyedóra az éllovassal szemben.
Három órával Kisék célba érkezése után Szalay Balázs is - a 67. helyen - teljesítette az etapot, majd õt negyedórával követte Palik László, aki a 79. helyet csípte el. Összesítésben az elõbbi a 82., utóbbi a 77. pozíciót birtokolja.