Kis és Palik is feladta a Dakar-ralit
További Sport cikkek
-
A szövetség felháborodott, minden oktatási tevékenységtől eltiltották a szolnoki gyermekbántalmazó edzőt
- Sokkal lassabb a tempó, mint tavaly, a címvédő az első három hajó között sincsen
- Változó szélerősség mellett taktikus küzdelem várható az idei Kékszalagon
- Korosztályos világbajnok védőt szerződtetett a Ferencváros
- Meghalt Pignitzky Péter, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori tagja
Palik autója százhetvennél kapott defektet
Nem volt szerencséje Palik Lászlónak és Darázsi Gábornak (Bowler Wildcat). A tavaly sikerrel - 52. helyen - célba érő versenyző ezúttal feladta. Már korán sejteni lehetett, hogy komoly a baj vele, mert fél tizenkettőkor útra kelt, ám délután hat óráig nem érte el az első ellenőrzési pontot. Mint később, az RTL Klub információi alapján, kiderült: az indulás után mintegy húsz kilométerrel - százhetvenes sebességnél - defektet kaptak, autójuk többször bukfencezett.
A Hungaroring igazgatójának eltörött a jobb keze, navigátora, Darázsi Gábor karcolás nélkül megúszta a balesetet. Palikot mentőhelikopterrel szállították a Tan-Tan-i célba. Héder Barna helyszíni tudósítása szerint Paliknak iszonyatos fájdalmai vannak, de egyelőre még nem tudni, mikor szállíthatják haza, vagy szükség lesz-e műtétre.
Kisék Nissanja is feladta
Befejezte a Dakart az eddig legjobban szereplő magyar egység, a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó is, de a Nissant nem defekt, hanem váltóprobléma állította meg. Pedig Kisék nagyszerűen kezdték a viadalt, az első időmérési pontnál a huszonnyolcadik helyen álltak, a másodiknál azonban jelentősen visszaestek, csupán a 82. helyen haladtak át, egy hellyel megelőzve Szalay Balázst. (Szalay hatvanadik volt először.)
A második ellenőrzőpont előtt húsz kilométerrel hatalmas reccsenést hallottak Kisék, és a váltójuk felmondta a szolgálatot. "Szerda reggel 4 óra 30 perckor van a rajt, addig be kell vontatni az autót a táborba, ami pillanatnyilag körülbelül négyszáz kilométerre van tőlünk. Ezek után meg kell javítani a váltót, és frissen üdén odagurulni a rajthoz. Nem könnyű a helyzetünk, de megpróbáljuk" - mondta a pilóta még délután
"Senkit nem hibáztatok, anyagfáradás miatt estünk ki a versenyből" - mondta Kis Sándor az MTI-nek. A váltó és a többi alkatrész jól volt rögzítve, de a széttört tengely komoly károsodásokat okozott a motorblokkban, amit viszont a szabályok értelmében nem cserélhetett ki a csapat.
Szalay és Liszi megy tovább
Nem volt könnyű napja a Szalay Balázs, Bunkoczi László párosnak is, amely több műszaki hiba ellenére is beért nyolcvanegyedikként a célba. Az Opel Fronterával versenyző magyar duó jelenleg a 75. az összetettben, s 6 óra 6 perces a hátránya a vezető Maszuoka Hirosival szemben. Az Opelben először az ékszíj feszítőkerekének rögzítő csavarja tört el, majd a második ellenőrzési pont elhagyása után az első differenciálmű is összetört. Ezt a hibát könnyen kiküszöbölte a duó, ugyanis egyszerűen hátsó hajtással utazott tovább.
A másik versenyben maradt magyar egység, A Liszi László, Rack György páros a Misubishi Pajeróval a hetvennegyedik helyre ért be, és összetettben a nyolcvanhetedik helyen áll.
Maszuoka beelőzött
A hétfői győztes, a francia Stephan Peterhansel abban reménykedett, hogy megtartja vezető helyét, de csalódnia kellett, a címvédő japán Maszuoka jobbnak bizonyult nála.
Az első ellenőrzési pontnál még élen állt Peterhansel, a másodiknál azonban már hátrányba került, a kialakult különbségen pedig nem tudott csökkenteni. Végül több mint hat perc hátránnyal ért célba a szintén Mitsubishit kormányzó Maszuokához képest, ami még a második helyre sem volt elegendő, mert a belga - Nissannal versenyző - De Villiers befurakodott közéjük.
Kellett ehhez az is, hogy Peterhansel ötperces büntetést kapott, így összetettben hátránya hat perc negyven másodpercre nőtt a japánnal szemben.
A motorosok versenyében Perepatics Richárd nem is indult már el kedden, Szilvási Péter pedig a hivatalos honlap tanúság szerint nem ért be a célba, és szintén feladta a versenyt.
|