Olaszországot sokkolták Pantani búcsúüzenetei
Dühroham nyomai a szobában
A 34 évesen elhunyt csillagot az egyik pincér látta utoljára élve. "Amikor péntek este felvittem a vacsoráját, eltorzult arccal fogadott, és nagyon furcsán nézett rám. Elvette a tálcát, és azonnal becsukta az ajtót" - mondta Oliver Laghi a Corriere della Sera című napilapnak.
A személyzet szerint Pantani a közel egy hét során egyszer sem kért takarítást, és amikor szombat este - miután aznap nem kért vacsorát - pótkulccsal kinyitották a szobáját, óriási rendetlenség fogadta őket. A berendezést teljesen szétdúlták, mintha a lakónak dührohama lett volna. Paolo Gengarelli rendőrfőnök elmondta, az esettel kapcsolatban kizárják az idegenkezűséget, majd hozzátette, a holttest mellett több doboz nyugtatót találtak. A boncolásra hétfőn kerül sor.
Nem kellett a segítség
"Az utóbbi időben nem lehetett telefonon elérni, még azoktól sem fogadott el segítséget, akiket szeretett" - mondta régi ismerőse, a rajongói klubját vezető Vittorio Savini. A hazája egyik legnépszerűbb sportolójának számító Pantani halálhíre döbbenetet váltott ki egész Olaszországban. Pantanit évek óta doppingvádak és eltiltások sújtották, tavaly már visszavonulását fontolgatta. A Kalóznak becézett versenyzőt depresszió és kábítószer-függőség miatt tavaly nyáron egy Padova melletti klinikán kezelték.