Kokain-túladagolás okozta Pantani halálát
"Nem bukkantunk olyan nyomokra, amely arra engedne következtetni, hogy Pantani szándékosan öngyilkos lett volna" - mondta Fortuni. A harmincnégy éves korában elhunyt klasszis halálának körülményeit február közepén bekövetkezett halála óta kutatták, azt azonban már a legelején tudták, hogy nem idegenkezűség okozta. A szobájában nyugtatókra bukkantak, de az első vizsgálatok alapján úgy tűnt, tragédiáját nem drogok, vagy gyógyszer és alkohol keveréke okozta.
A szobájában talált búcsúüzenetek sokkolták szinte egész Olaszországot. "Csak engem akartak megbüntetni" - volt olvasható az egyik cédulán a Le Rose hotelbeli apartmanban, melyben az elhunyt kerékpárost találták. Egy másikra ezt írta: "Soha senki nem értett meg, sem a kerékpársport, sem a családom." A többin pedig: "egyedül vagyok", továbbá "rendet akarok csinálni... vissza akarok ülni a nyeregbe".
A boncolás szerint a Tour de France és a Giro d,Italia 1998-as bajnokának halálát agyi és tüdőödéma okozta. Hotelszobájában négy különböző antidepresszáns dobozaira bukkantak, amelyek közül több üres volt.