Magyarnak tapsoltak az Antillákon

"Csak azt az egyet sajnálom, hogy magyar vívót nem sikerült idecsábítani, és nem amiatt, mert azzal fel tudtam volna vágni a szervezőtársaim előtt. Hanem mert szeretném, ha minél többen megismernék otthon a szigetet, illetve a magyar versenyzők ilyen mentalitású, ilyen vibráló mozgású riválisokkal ritkán találkozhatnak" - mondta Gara Róbert, miközben útban voltunk Guadeluope szigetének első nemzetközi, kadett Világkupa-versenyére. A hazai anyagi helyzet ezúttal nem tette lehetővé, hogy a magyarok is megtapasztalhassák a körülményeket, bár Tóbel Nóra már korábban vívott ott.

Sokáig csak a cukornádat látták a szigetben

Azt hazai gondolkodással nem igazán tudnánk felfogni, mit jelent ez a verseny a Franciaországhoz tartozó Karib-szigetnek és nem utolsósorban az említett Garának, aki így némi magyarázattal is szolgált.

Guadeloupe szigete ugyan már 1946-ban francia vármegye lett, csak később fedezte fel az anyaország. A hetvenes évek végétől kezdték kiaknázni, hogy nemcsak a cukornád és a rumkészítés a sziget értéke, hanem a színvonalas nyaraláshoz is kitűnő természeti feltételeket kínál. A felemelkedés is akkor kezdődött el.

Azzal kapcsolatban azonban nagyon sokáig szkeptikusak voltak, hogy az élsport gyökeret verhet. A vívás még speciálisabb helyzetben volt, hiszen az állandó, harminc fok körüli hőségben a legtöbb kisgyereknek esze ágában sem volt a rosszul szellőző, nehéz, valamint fülledt plasztronban vívnia, izzadnia.

Nem adta fel, megmaradt az európai modora

"Nekem nem is hitt senki, őrültnek néztek, amikor a gyerekeket a vívócsarnokba hívtam. Azt várták, mikor fogok lelassulni, mikor adom majd fel és hagyom el magam, mikor fogja lerágni rólam a közeg az európai modort. De én megszállott voltam, és kitartóan tettem a dolgomat" - emlékezett vissza a Guadeloupe-on 1969 óta élő Gara, aki az első vívóklubot 1972-ben alakította a szigeten, és aztán még tizennégy életre hívását intézte el. A feladás egyszer merült fel benne, miután a szigetet a 1985-ben a Hugo hurrikán kis híján megsemmisítette és ezután zavargások törtek ki az éhezők között.

Az első siker aztán a franciák általános megdöbbenésére 1985-ben jött össze, amikor a korosztályos csapatbajnokságon a junior párbajtőrözők a legjobbak lettek. Aztán Laura Flessel tehetségének kibontakozásakor nyújtott "edzői-menedzseri-vezetői-másodapai" segítséget. Gara jósként is tehetséges volt, mert pártfogoltja sikerét három hónappal az atlantai játékok előtt bejelentette az egyik magazinban.

1996-ban felkerültek a térképre

"Akkor kerültünk fel a franciák térképére, addig le se hánytak bennünket. 1996-ban Laura és Marie-José Perec négy aranyat nyert az atlantai olimpián, emellett Patricia Girrard bronzot szerzett. A kis szigetünk, félmillió lakossal egycsapásra híres lett, nekem pedig igazi elégtételt jelentett, hogy a francia elnök helyett a gratulálók hozzám jöttek."

A sziget híres lett, Laura Flessel is, addig két tust kellett adnia, hogy egyet megadjanak, addig nem akartak vele egy szobában lakni válogatottbeli társai, mert ő fekete volt, utána viszont mindenki vele akart mutatkozni.

Élete harmadik nagy napja 2003-ban érkezett el

Gara élete azonban jottányit sem változott, ugyanolyan szerénységben él, mint korábban, ő tovább folytatta a harcát, és a még nagyobb bázis megteremtését tűzte ki céljaként. Egyre több embert nyert meg a sportágnak, elhivatottságára tökéletes példa, hogy alig volt szabad hétvégéje. Jelenleg ötszázan vívnak a szigeten szervezett körülmények között.

2003-ban lett igazán teljes élete, mert akkor adták át a légkondicionált vívócsarnokot, az ötmillió dolláros beruházás nélküle nem jött volna létre. Ebben a csarnokban - Magyarországon valamennyi sportvezető vágyakozna ilyenre - rendezték meg a versenyt, amit szeretne bővíteni, minél több európai országot vendégül látni, mind a hat fegyvernem legjobbjait.

Vastaps a géptantanárnak

"Pán-Amerikai Bajnokság volt sok volt nálunk, de egy vívóverseny akkor teljes, ha Európából is minél több nemzet küldi el legjobbjait, mert egymás között mi többet vívhatunk, velük kevesebbet" - értékelt.

Most tízen voltak, köztük osztrákok és belgák, a szervezők pedig a himnuszok után könnyek között méltatták Gara fáradhatatlan szervezőkészségét.

A közönség, lehetett háromszázfős, vastapssal köszöntötte az egykori gimnáziumi géptantanárt, aki 2006 elején a sportminiszter kitüntetésének aranyfokozatával vonult nyugdíjba.

Garát a szigeten az egyik legnagyobb üzletemberként tartják számon, hiszen a vívás mellé nagy vállalatokat állított, így teremtve meg a pénzügyi feltételeket. Közülük a térség vezető légitársaságára, az Air Caraibesra és a Hotel Arawakra a legbüszkébb, mert a két nagy cég évek óta mindenben segíteni a tehetséges helyi fiatalokat, akik közül néhányan hamarosan olimpiai bajnokok lehetnek.