5164 milliárd kellene a budapesti olimpiához

2007.02.06. 13:33
Ugyan olimpiai verseny lebonyolítására alkalmas helyszín továbbra sincs Budapesten, a BOM vezetője bízik abban, hogy 2020-ban sikeres pályázó lehet a főváros. Szalay-Berzeviczy Attila és az üzleti élet szereplői már kiemelt fontosságot tulajdonítanak az olimpiának, a politika viszont még nem, ezért a BOM olimpiatörvényt szeretne, még azt is vállalja, hogy a szövegét elkészítteti. Az olimpia költségei 5164 milliárd forintra rúgnának.

Öt éve, november elején a mostaninál jóval fokozottabb várakozás és hangulat előzte meg a PriceWaterhouseCoopers (PWC) beszámolóját az olimpiai megvalósíthatósági tanulmányról. Akkor az ötletnek politikai színezete volt, hiszen ugyan aláírta Medgyessy Péter miniszterelnök is a rendezést támogató kérdőívet, de eredetileg a Fidesz kezdeményezte a 2012-es pályázást a 2002-es választási kampányban.

5162 milliárd forint kellene

Az olimpiarendezés ötlete mögé azóta a BOM nevű civilszervezet erőfeszítései eredményeként odaállt a magyar vállalati elit, a végeredmény azonban öt év alatt sem változott: a főváros nem alkalmas arra, hogy 2016-ban gazdája legyen a játékoknak. Talán 2020-ban, legalábbis a PWC vezetője, Bienerth Gusztáv szerint. Addig maradhat a fanyalgás, a világ sportnemzetei közül eddig csak a magyar nem rendezett nyári olimpiát.

A rendezés költségeként öt éve a PWC 4600 milliárd forintot jelölt meg, most 5164 milliárdot, tavalyi árakon értve. Nagy különbség, hogy az európai uniós forrásokkal akkor még nem lehetett számolni, most azonban már igen.

Bienerth kifejtette, a város adottságai alapján alkalmas, a 2016-os időpont ellenben nem reális, kivált a jelenlegi gazdasági helyzetben, a megszorítások kellős közepén. "2020-ra pályázni lehetőség és kötelezettség. Kényszer, mert a regionális versenyben másként végzetesen lemaradhatunk, az olimpiával viszont mi lehetünk a súlypontban."

Vegetálva sodródunk


Szalay-Berzeviczy Attila

A BOM és a tőzsde első embere, Szalay-Berzeviczy Attila kijelentette: rossz megközelítés az, ha 2016-ban nem megy, 2020 pedig még messze van, ráérünk, mert idén szerinte már el kell kezdeni a tervezést, az előkészítést.

"Leszakadtunk a környékbeli versenytársainktól, vegetálva sodródunk, csak kiváló sportolóinkkal vagyunk képesek a világgal felvenni a versenyt. Ennél többre vagyunk predesztináltak, szükség van víziókra, ki kell találni Magyarországot. Az olimpia nemcsak tízéves országfejlesztési terv, hanem legalább tíz évre gazdasági és turisztikai hatást is hoz. Nem megrendelőként szeretnénk a mindenkori kormány elé állni, hanem helyzetbe akarjuk hozni."

Szalay azt is bejelentette, a BOM finanszírozza az olimpiatörvény megírását, ami precedensértékű lépés. A törvény szövegét valamennyi parlamenti pártnak, a fővárosi közgyűlésnek is elküldik, és konszenzust akarnak elérni, egyúttal a kormány felelősségére szeretnének rávilágítani.

Eddig nincs egyetlen alkalmas helyszín sem

Bienerth elismerte, a városnak továbbra sincs egyetlen olyan létesítménye sem, amelyik alkalmas lenne olimpiai verseny megrendezésére, tehát a Papp László Aréna sem. Nem a létesítmény alkalmatlan, hanem a környezete.

Két újabb metróvonal mellett az elővárosi vasútvonalak és repülőtér gyors megközelítését jelölte meg a legfőbb és égető feladatok közt, ám ez egyébként, olimpiai nélkül is elkerülhetetlen.

A stadion ügye öt éve halódik

Arra azonban nem tért ki, hogy a négyes metró építésével már ötször kampányolt a főpolgármester, Demszky Gábor, de még most sem épült belőle egyetlen méter sem, a reptéri vasutat szeptemberre ígérte meg Kóka János közlekedési miniszter, amikor az ország gazdaságát még Pannon pumaként jellemezte.

A jelekből kivehető, hogy a politika - az üzletemberekkel ellentétben - egyelőre még nem érzi az olimpiarendezés fontosságát, és a benne rejlő lehetőséget, annál is inkább, mert a Puskás Ferenc Stadion átépítése évek óta halódik, a város ékköve helyett a város szégyenfoltja jelenlegi állapotában.

Prága is gyűjti a pénzt és az erőt és a terveket

A fővárosi közgyűlés ugyan határozatot fogadott el tavaly nyáron az olimpia helyszínének kijelölésére, egyelőre azonban nem tudni, hol lehet a központ. Bár a főváros megbízott főépítésze közölte, jövőre igyekeznek azt kijelölni, és akkor már szeretnének konkrét tervekkel rendelkezni. "A téralkalmassági vizsgálat, az elő- és utóhasznosítás fontos szempont, egyúttal az is, hogy ne blokkoljuk a város fejlődését" - mondta Beleznay Éva.

Bienerth figyelmeztetett arra, hogy Prága nagy erőkkel készül, a csehek koncepciójában egy városon kívüli olimpiai park szerepel, emiatt sem lehet késlekedni. "Ötven, de akár hetven évre is lemaradhatunk, ha hezitálunk."

Igazolódott Kamuti félelme

Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára még januárban amiatt panaszkodott az Indexnek, hogy érzése szerint nem fogjuk a pályázatot beadni, ennek veszélye pedig az: ismét nem méretheti meg magát a város. A vetésforgó elv alapján igen valószínű, nem európai helyszíne lesz a 2016-os olimpiának - 2012-ben London rendezhet -, de szerinte ideje lenne legalább egyszer addig eljutni, hogy az első körben számolnak velünk.

Addig is hirdethetjük magunknak az olimpiát, Havassal, Kepessel, Gesztivel meg a többiekkel.