Szávay döntős Pekingben
További Sport cikkek
- Hárommilliós pénzbírság és hároméves kitiltás a párizsi olimpián demonstráló férfinak
- Cristiano Ronaldo és Tom Brady is kikapott egy rajongójától az egyik youtuber videójában
- Weöres Szabolcs hátránya már közel 7400 kilométer a földkerülő versenyen
- Újabb kontinens került képbe a 2036-os olimpiai rendezéssel kapcsolatban
- Bíróság elé áll az Ingebrigtsen fivérek édesapja, saját gyermekei jelentették fel
Szávay Ágnes idén másodszor kerül 600 ezer dollár összdíjazású torna elődöntőjébe, New Havenben sikerrel vette az akadályt, döntőbe jutott, aztán hátsérülése miatt fel kellett adnia.
Pekingben jobban szeretett volna a francia Mauresmóval játszani a négy között, mert ő világelső volt, és kíváncsi lett volna, mire megy ellene. A kínai Peng azonban három játszmában legyőzte őt, korábban pedig a svájci Hingist - pár éve ő is volt a rangsor vezetője - is elbúcsúztatta.
A Szávaynál majdnem három évvel idősebb kínai játékos eddigi mindkét meccsüket megnyerte a juniorok közt, így a magyar játékos értelemszerűen a visszavágást tűzte ki céljául. Szávay a torna első napjaiban panaszkodott az időjárásra, péntekre azonban megérkezett a hőség.
Mivel a mérkőzését a délutáni programból az estibe tették át, a hőség nem kínozhatta annyira, hétezren szurkoltak viszont ellene - az öccse megnyugtatta, a tévék előtt még kétmilliárdnyian kívánják a vesztét -, de erre már akkor felkészült, amikor megtudta: Peng lesz az ellenfele.
Blogjában azt írta, szereti a kihívásokat, és függetleníteni magát a szurkolástól, csak a saját játékára figyelni, nagy kihívás lesz. Az első elődöntőben a szerb Jelena Jankovic 6:3, 7:5-re legyőzte a júniusi szülése óta rekordgyorsasággal visszatér, és azóta meccset sem veszítő amerikai Lindsay Davenportot.
Első gém: magyar idő szerint kevéssel egy óra után elkezdődött a meccs, Peng szervált, a még szettet sem veszítő Szávay fogadott. Az első pont Szávay lett, a kínai hosszan ütött fonákkal. Aztán egyenlített, utána pedig Ági azt kérte, nézze meg a "Sólyomszem", bent volt-e ellenfele labdája. Miután jócskán kint volt, 15:30 lett. Újabb kínai pont következett, majd egy tökéletes fonákegyenes és egy könnyű röpte a magyartól. Bréklabda. Szávay be is ütötte, 1:0-ra vezet.
Második gém: Két kínai pont után Szávay bement a hálóhoz, és biztosan vágta be a könnyű labdát. Majd ütött egy ászt, és egy nagyon kemény szervát, ami után a hálóban kötött ki riválisa ütése. Peng következő ütése is a hálóban landolt. (2:0)
Harmadik gém: Szép kínai pont, kiszorította Szávayt, és egy röptével befejezte. Két hiba Ágitól, majd egy szép ütés. Peng kettős hibája után egy helyezett adogatást követően a kiszorult magyarnak nem volt esélye, hogy befussa a tenyeres oldara érkező, nem túl helyezett labdát. (2:1)
Negyedik gém: Két nagy és pontot érő szerva után kettős hiba jött. Utána újabb nagy adogatás a tenyeres oldalra, a labda megint csak a hálóig jutott el. Szávay két hibája után a kínai is hibázott kétszer, így meglett a harmadik játék. (3:1)
Ötödik gém: Mintaszerű indítás, három magyar pont, egy fej fölül. Erre Peng egy szép ütéssel és egy ásszal válaszolt, majd Ági tenyerese hosszú lett. (A Sólyomszem is hosszút jelzett.) Kár volt érte, mert végig ő irányított, de nem tudta befejezni a játékot, három fogadóesélye ment el. Utána viszont könyörtelenül beütött egy pontot - elütött ellenfele mellett -, Peng pedig ismét a hálóba vágta a labdát. (4:1)
Hatodik gém: Peng ponttal kezdődött, de az egyenlítés nem maradt el. A kínai fogadása fonák oldalról nagyon erős volt, nem tudott rá reagálni Ági. Szávy egy ásszal egyenlített, a kettős hiba ugyanakkor azt jelentette, hogy először a meccsen elveszítheti adogatását. Egy tökéletes fonák kereszttel ezt a veszélyt elhárította. A kínai labdája a hálóba ment, Ági szervája pedig pontos volt, csak beleérni sikerült riválisának, így meglett az újabb gém. (5:1)
Hetedik gém: Három gyönyörű pont, három szettlabda. A kínai kettős hibát ütött, így már az első sikeres volt. Könnyen meglett az első szett (6:1)
MÁSODIK JÁTSZMA:
Első gém: Két szép, pontot érő Szávay ütés után két hosszú. Majd két hatalmas Szávay-szerva. (1:0)
Második gém: 15:30 után az első nagy hiba Szávaytól, egy rövid labdát megtámadott, de csúnyán a hálóba ütötte. utána két pontot ért el Peng. (1:1)
Harmadik gém: A vonalbíró nem mondta be a nyilvánvalóan széles ütést, a mérkőzésvezető igen. Peng fonákja után Ági kiszorult, nem tudta visszaadni. Aztán viszont ő irányított, két pazar fonákegyenest ütött, Peng pedig egy nagyon széleset. (2:1)
Negyedik gém: Szávay fonákja hozza a pontokat, 15:40-négy újabb két fogadóesélye lett, de mindkettőt hártotta a kínai, és ha végül nehezen is, két egyenlő állás után után hozta szerváját. (2:2)
Ötödik gém: Két kínai pont, Ági előbb hibázott, hogy középre ütött, majd nagyon futott, de elérhetetlen labdákat kapott. Ezek után átvette az irányítást, nagyon keményen és hosszan ütött, futtatta riválisát, zsinórban elért négy pontja pedig azt jelentette, hogy gond nélkül övé a gém. (3:2)
Hatodik gém: Hiába kezdődött egy tökéletes kínai elütéssel, Ági három ponttal válaszolt rá, egy újabb kemény fonák azt jelentette, elvette riválisa adogatását. (4:2)
Hetedik gém: Peng nagyon igyekezett, hogy visszavegye a játékot, de reménytelenül fogadott. (5:2)
Nyolcadik gém: A fáradó Pengnek nagyon furcsa ütései votak, alig tudta a pályán tartani a labdát. Ági ezt jól kihasználta, és nyert. (6:2)
A magyar játákos úgy nyilatkozott az elődöntő után, hogy az eredmény első ránézésre ugyan simának tűnik, kemény meccset vívott. Jó esélye van, hogy a huszadik helyre előrelépjen a világranglistán. Ha nyer, akkor százezer dollárral gazdagodik.