Szávay zokogott: ellopták autóját, véget ért az idénye
A bravúros pekingi tornagyőzelem után, ahol meccslabdát hárítva, közel háromórás csatában verte a világranglista harmadik helyén álló szerb Jelena Jankovicot, csak rossz történt Szávay Ágnessel.
Kimerültség
A szöuli torna negyeddöntőjében a görög Daniilidu ellen combsérülést szenvedett, és nem vállalta a döntő szettet. Elsőre a sérülés nem látszott súlyosnak, ám az csak itthon derült ki, hogy egyik combrostja beszakadt, és az állandó hajtás miatt szervezete kimerült. (A héten már teniszezett, vagyis a lába szépen gyógyult.) A tizenkilenc éves Szávay július közepe óta állandóan úton volt, ez is hozzájárulhatott legyengüléséhez.
A játékosnak azért is különösen vigyáznia kell, mert tavaly egy immunrendszeri betegségben szenvedett, és pihenés helyett edzett, az állapota pedig nem javult, lefogyott, még a lépcsőn is alig tudott felmenni.
Orvosai tanácsára így nemcsak a jövő héten kezdődő zürichi tenisztorán, hanem az azt követő linzit is - fájó szívvel - le kellett mondania. Ide sok magyar szurkoló is elkísérte volna, akik csak a decemberi budapestit gálán láthatják. Az alapozást a terveknek megfelelően november közepén kezdi Németországban, utána az év végén utazik Ausztráliába.
Ellopták a Toyotát
Csütörtök reggel újabb kellemetlenség érte a világranglista huszadik helyére előrelépő játékost, a Pusztaszeri úton álló autóját ellopták. Ráadásként ezt a svájci rendszámú Toyota Corollát csak kölcsönbe kapta edzőjétől, Kuhárszky Zoltántól, aki Mexikóban tartózkodik. Szávay tehetetlen dühében és kétségbeesésében percekig zokogott, épp orvoshoz igyekezett volna.