Az ellenőrök elfogadják a bocsánatkérést
További Sport cikkek
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
"Kovács Ágnes úszó doppingellenőrzése az elmúlt időszakban nagy mértékben felkavarta az érzelmeket, melynek során a Magyar Úszószövetség egyes munkatársai több alkalommal alaptalan és sértő megállapításokat tettek a Magyar Antidopping Csoport vezetőjére és doppingellenőreire. Ezzel a Magyar Úszószövetség kétségbe vonta a hazai doppingellenőrzés szakszerűségét és pártatlanságát, megsértette a Magyar Antidopping Csoport jó hírnevét, és a magyar közvélemény előtt negatívan tüntette fel a munkájukat végző doppingellenőröket" - áll a Tiszeker Ágnes, a MACS ügyvezető igazgatója által jegyzett közleményben.
Korrekt vizsgálat volt
Tiszeker a múlt héten az Indexnek azt nyilatkozta, az döbbentette meg leginkább az ügyben, hogy hazugnak nevezték az általa irányított szervezetet.
"A Magyar Antidopping Csoport ezúton elfogadja a Magyar Úszószövetség főtitkárának, Ruza Józsefnek a sajtóban már megjelent bocsánatkérését, melyben elismeri, hogy a doppingellenőrzés a hatályos hazai és nemzetközi jogszabályoknak megfelelően, korrekt módon történt, és elnézést kér valamennyi nyilvánosan elhangzott, minden alapot nélkülöző, vádló megjegyzésért. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy közös érdekünk a sport tisztaságának biztosítása és a magyar sport becsületének megóvása, melynek érdekében a jövőben is készséggel vállaljuk az együttműködést" - zárul a közlemény.
Kovács fegyelmi tárgyalásán Ruza József és a MACS-ot képviselő Kolláth György heves vitába keveredett, utóbbi trükkről beszélt és hamisításról, ezt ellenben a főtitkár kérte ki magának. Kolláth fenntartotta álláspontját, jogszabálysértőnek nevezte a határozatot, annak ellenben örült, hogy már nem tették felelőssé a MACS-ot, és nem az ellenőrökben keresték a hibát, nem őket állították be bűnbakként.
Fegyelmi bizottság: nem követett el doppingvétségét
Kovács Ágnes október harmincadikán versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 milliliter mennyiségű mintát szolgáltatott, mely az előírt minimummennyiséget (75 ml) nem érte el, és doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható.
Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló, hivatalos elfoglaltságával indokolva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban elismerte. Ez a hatályos jogszabályok és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexe értelmében doppingvétséget megalapozó magatartásnak minősül. A versenyző azt állította, hogy az ellenőrök félrevezették. A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága múlt csütörtökön úgy döntött, Kovács Ágnes nem követett el doppingvétséget.
Az olimpiai mellúszó a második vizsgálatnál már példamutatóan viselkedett, pontosan úgy, ahogy tőle elvárható, legalábbis ezt fejtette ki Tiszeker. A november nyolcadikán levett minta vizsgálata maximum tíz napot vehet igénybe, vagyis a napokban kiderül, negatív-e.