Mindenkitől bocsánatot kért és kikapott

2008.01.21. 19:49
A Wijk aan Zee-ben zajló szupertornán hétfőn szünnap volt, az elitmezőny nem játszott, a B-tornán viszont nagy figyelem övezte, ahogy a vasárnapi botrány után a bolgár Cseparinov asztalhoz ült. Hetvenkét lépés után adta meg magát Shortnak.

Miután vasárnap nem fogott kezet ellenfelével a bolgár Ivan Cseparinov, és a főbíró egy lépés után ezért elküldte az asztaltól, közleményben bocsánatot kért az angol Nigel Shorttól, a szervezőbizottságtól, a szponzoroktól, társaitól, mindenkitől, tettére magyarázatot ugyanakkor nem adott.

Azt ellenben jelezte, hogy fél kettőkor asztalhoz ül, és lejátssza azt a partit, ami vasárnap kurtán félbemaradt.

A partit el is kezdték, ilyen érdeklődéssel valószínűleg még sohasem kísérték sakkozók kézfogását, kicsit pózolniuk is kellett a fotósoknak, operatőröknek. Short egyébként rövid ideig váratta is riválisát.

A szakíróként is ismert angol újra e4-gyel nyitott, erre a huszonkét éves Cseparinov c5-tel válaszolt, és a játszma most folytatódott is, mi több: élvezetes küzdelem bontakozott ki. A számítógépek úgy értékelték, hogy a negyvenedik lépés környékén az angol nagymesternek nyerőesélye volt, de a bolgár tökéletesen védekezett, és akkor még nem hagyta a teljes pont gyors begyűjtését.

A végjátékra Shortnak az azonos színű futók és két gyalog mellett bástyája maradt, míg a bolgár játékosnak huszárja.

Cseparinov keményen harcolt, de a hetvenkettedik lépés után belátta, nincs értelme a további küzdelemnek, mert az állása tarthatatlan, az egyedül maradt fehér bástyával szemben tehetetlen, a matt előbb-utóbb elkerülhetetlen. Közel hatórás csatát vívtak a felek.

A szupertorna kedden folytatódik, Magnus Carlsen vezet, Polgár Judit és Lékó Péter a mezőny második felében foglal helyet.