Már nem ver ki a víz, ha az olimpiákra gondolok

Február negyedikén ünnepelte hatvanadik születésnapját a hetvenes évek nemzeti idolja, Wichmann Tamás. "Nem nagy élmény" - dörmögte mosolygósan a köszöntésre. "Nem jó dolog, hogy reggelenként mindig fáj valami."

A kilencszeres világbajnok kenus számításai szerint harmincnyolcszor nyert magyar bajnokságot, és ha hagyják több számban indulni, még sikeresebb lehetett volna. Csak az olimpiai győzelem hiányzik az életéből, pedig háromszor is úgy ment ki, hogy esélyes volt, de végül ezüstig és bronzig jutott, Moszkvában pedig csak a kilencedik helyen érkezett a célba, messze lemaradva az élmezőnytől.

Rendőrautó ütötte el

"Még soha nem adtam interjút, amelyben ne kérdezték volna meg, mi történt velem Moszkvában, illetve, hogy elégedett vagyok-e a pályafutásommal. Erre mindig ezt választoltam, most sem teszek másként: elégedett vagyok, de vannak nagy fájdalmaim, és egy olimpiai arannyal lett volna teljes és egész a pályám. Ha azonban abból indulok ki, hogy hétévesen nyolc napig kómában feküdtem, édesanyám valósággal kiimádkozott a halálból, akkor megértik, nem lehetek elégedetlen."

Wichmann testvére a háború alatt meghalt, édesanyja ezért is vállalta, hogy negyvenhat évesen újra szüljön. Balesetéről nem szeret beszélni, de annyit elmondott: rálépett a zebrára, egy rendőrautó elgázolta, nyolc méteren át tolta, a medencecsontját összetörte, ezért esik nehezére a járás mind a mai napig.

Hét év járógéppel

"Borzalmas volt, még most is megjelennek előttem a képek, hogy a csontomba beletörik a fúró, majd leég, kézzel fúrják a combomat, hogy csavarozni tudják a lábamat. Aztán nyolc napra elsötétült minden. Utána hét évig járógéppel jártam, de nem bírtam ki, hogy ne focizzak, levetettem, az orvosok leszidtak, lemondtak rólam. Drága anyám viszont megkérdezte, jobb-e így nekem. Mire mondtam, hogy jobb, és ő csak annyit mondott, akkor ne hordjam. Így szabadultam meg tőle." A futballban példaképe nem volt, sánta lábbal nem is lehetett, de titokban Sándor Csikar szeretett volna lenni.

Kemény Dénessel töltik a kolbászt

Tizenkét évesen kezdett kenuzni, előtte a boksszal is próbálkozott, az ízületeit erősítette az ugrókötelezés, az erőfejlesztés is jól jött később, fénykorában 140 kilót nyomott fekve. Számára a sport a rehabilitáció egyik legígéretesebb lehetősége volt.

A fájós láb miatt

Tizenhét évesen már felnőtt magyar bajnok, húszévesen a mexikói olimpia ezüstérmese Petrikovics Gyulával. Az élen a román Duna-deltában felnőtt Ivan Patzaichin végzett, akiről az a mondás járta, kenuzni korábban megtanult, mint járni. Vele évekkel később is számos nagy versenyt vívott, az olimpiákon a román volt eredményesebb, négy címet nyert. "A hajrára nagyon fájt a lábam, az ízületeim, és bár leszállt a lila köd, nem tudtam csak a versenyzésre, a hajrára figyelni."

A négy nyelven beszélő Wichmannt az olimpiák kísértették, négy év múlva már kétszeres világbajnokként érkezett Münchenbe, de megint a román volt a jobb. "A terrortámadás miatt két nappal később kezdődött a verseny, és arra készültünk, hogy szembeszél lesz, mert az volt az uralkodó irány, folyamatosan arról fújt. Ez nekem kedvezett volna, de épp azon a napon balos szél volt, ami a románból hozta ki a legjobbat, nem kellett a kormányzással foglalkoznia."

Az elszalasztott lehetőség nem vetette vissza, nyert újabb két világbajnokságot, de Montrealban a harmadik lett. Moszkvába megint toronymagas esélyesként érkezett. Az előfutamban nem is volt ellenfele, a döntőben aztán máig megmagyarázhatatlanul, rejtélyesen visszaesett.

"Úgy mentem oda, hogy harminckét évesen már mindent tudok. Minden esélyem megvolt, az előfutamban 3:54-et mentem, ez akkor másodpercekkel volt jobb a többiekénél, a döntőt is csak négy perc feletti eredménnyel tudták megnyerni. Úgy éreztem, lelkileg is egyben vagyok, mégis elrágtam magam, legalább ezerszer lepörgettem magam előtt, mikor indítom meg a hajót. Elrajtoltunk, kétszázötvennél láttam, hogy kisebb bajban vagyok, de akkor arra gondoltam, hogy majd a tervek szerint indítok. De mintha ötvenkilós homokzsák lett volna a hajóban, és csak nem akart felgyorsulni. A sors megcirógatott, hogy itt van a nagy esély, a dobogó teteje, elérheted, amire annyira vártál, vágytál, aztán elvette tőlem, és egy rettenetes, csúfos kudarc lett a vége. Pedig nem voltam gyenge elviselni önmagamat. Pedig örömet akartam szerezni az embereknek, tudtam, hogy várták tőlem, én is vártam magamtól. Nagyon fáj, amikor visszaidézik nekem, hogy már kitöltötték a pezsgőt, annyira biztosak voltak a győzelmemben. Talán szerencsésebb lettem volna, ha imádkozom, fel tudtam volna oldódni."

Koszorúléc, műszálas póló

Felelevenítette még, hogy hajót kellett cserélnie, mert eltörött a kedvenc hajó koszorúléce, eléggé kiálltak belőle a szögek, amik veszélyesek lettek volna a csuklójára a húzásoknál. Nem bizonyult szerencsés húzásnak az sem, hogy műszálas pólót vett fel, és hogy a jugoszláv Mateja Ljubekkel nem készülhetett együtt, mint korábban.

A célba érkezés után a XV. Kajak-kenu világbajnokságon

"Naponta eszembe jutott, még az álmaimban is visszatért, de most már szerencsére nem ver ki a víz, ha az olimpiákra gondolok. Mert nemcsak a moszkvai döntő jött elő éjjel, hanem az összes többi is, mert valamennyi az elszalasztott esélyek szimbóluma, alig különböznek egymástól."

Még egy kísérletet tett arra, hogy olimpiát nyerjen, de 1984-ben a politikai irányítás bojkottálta a részvételt. Így be kellett érnie azzal, hogy Ljubeket és Nisovicsot felkészítette a páros győzelemre.

Kedvezményes asztalvásárlás

"Elérzékenyültem, amikor megemlékeztek arról egy szép könyvben, hogy nélkülem nem tudtak volna nyerni. Talán épp ennél az asztalnál beszéltünk erről. Ezt az asztalt amúgy a Budapest Sportcsarnok építésénél vettem meg, kőművespallónak használták, nekem viszont szolgálatot tett. Kiszedtem belőle a szögeket, lecsiszoltattam, már sokan mulattak itt. A jelmondatomat sokan átvették, de még ma is így gondolom, a vendégnél nem lehet fontosabb" - vezetett át szocializmust visszatükröző éttermének bemutatásába.

A Kazinczy utcai Wichmann-kocsmának nincs cégére - alapításakor, 1987-ben a kenusok védőszentjének nevét, Szent Jupátét viselte -, nem hirdeti egyetlen felirat sem, mégis mindenki tudja, hogy a világbajnoké, és ő a szakács is egyben.

"Mielőtt válogatott lettem, elvégeztem a szakácsiskolát, a szakma ifjú mestere címért mérkőztem, harmadik lettem, de az első helyet nem osztották ki, mert úgy vélték, a legjobb szakács az éhség, így másodiknak is mondhatnám magam."

Gengszter és apuka a filmvásznon

Visszavonulása után vitorlázott, és roppantul élvezte: hajójuk anélkül siklik, szeli a habokat, hogy neki eveznie kellene. Ekkor ismerkedett meg Bujtor Istvánnal, akinek később filmszerepet is köszönhetett.

"Az elvarázsolt dollár az első olyan film volt, amelyikben az állam nem vállalt szerepet. Büfésnek kértek fel, de végül én lettem Derzsi János mellett az egyik gengszter. A Vámmentes házasságban Ullmann Mónika apja voltam, és amikor a kislány az ajtófélfába szöget vert, nem voltam elég dühös, nem tudtam leszidni. Hiába, én ilyen vagyok, nagydarab, mégis érző lélek. Művészlélek. Gyerekkoromban sokat énekeltem, szoktam a kocsmámban gitározni is."

A P. Mobil turnéján is részt vett a nyolcvanas évek közepén, amikor az együttes lakóhajót bérelt ki, és a Dunán a nagy városoknál koncertezett. Esztergomban húszezren várták Schuszteréket, tízezren voltak a magyar, tízezren a szlovák oldalon. "A kaját rám bízták, becsületkassza volt, a segédemtől már az első nap után meg kellett válnom, mert be akart csapni. Később már nem vettem észre ilyen jó érzékkel, ha szerencselovagok szegődtek mellém, néhány szélhámos átvert. Nem élek rosszul, lecserélhetném a huszonkét éves autómat, járhatnék húszezres cipőkben, de nem teszem. Jó így nekem."

Wichmannak hat gyereke van, kétszeres nagyapa, de mint mondta, még nem érkezett el az ő ideje, még nem kell levinni az unokákat a Dunára.

Büszke a fair play-díjra

Fájlalja, hogy edzőként nem vették számításba, valamiért tartanak tőle a versenyzők. Annak ellenben mérhetetlenül örült, amikor az egyik tanítványát az ausztrál strandon vízimentőként látta a tévén keresztül. "Szemüveges, kissé duci kisfiú jött hozzám először, édesapja öngyilkos lett egy héttel korábban, én pedig elkezdtem vele foglalkozni, nem volt különösebben tehetséges, de az életben megállta a helyét, és ez a legfontosabb."

Nagyon büszke még arra is, hogy 1978-ban megkapta az Unesco fair play-díját. A már említett Mateja Ljubek ugyanis úgy nyert világbajnokságot Belgrádban, hogy az ő edzésterveit használta, együtt, egymást bátorítva és inspirálva edzettek, a befutónál pedig pár centivel gyorsabb volt a jugoszláv. Politikai szerepet nem akart tudatosan vállani, csak azért lett az ellenzék jelöltje a 2002-es önkormányzati választásokon, mert nem volt más, mondja.

Különös életfelfogásáról is vallott. "A lányom csak nevet rajta, de szerintem van egy olyan gén, amelyik a belső erőt hordozza, és az is lehet, hogy magával a teremtéssel, a földdel egyidős. Ez a gén öröklődik, felbukkan emberekben, így kaptam meg én is az őseimtől. És remélem, hogy így adtam tovább."

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!