Ukrajnát kell megverni Brazíliáért
A ma délután Nyonban, az UEFA székházában megtartott sorsoláson a magyar futsalválogatott Ukrajnát kapta ellenfélül a vébéselejtezők lezárását jelentő rájátszásra.
Kozma Mihály szövetségi kapitány örül, hogy olyan ellenfél jutott a válogatottnak, amely ellen lát esélyt a továbbjutásra. "Nagyon örülök, hogy elkerültük a sztárcsapatokat, amelyek ellen két meccsen szinte esélytelenek lennénk. Az ukránok is erősek, de ha összeszedjük magunkat, két jó meccsen lehet sanszunk. Az is jó, hogy itthon játsszuk a második mérkőzést, így kint szoros eredményt kell elérnünk" - értékelte a sorsolást Kozma, aki előzetesen a cseheket vagy pontosan az ukránokat kívánta ellenfélnek.
Esterházy Márton, az MLSZ futsalbizottságának elnöke az Indexnek elmondta, jó passzban van a csapat, és bár az ukránok erősebbek a magyar válogatottnál, a stílusuk fekszik nekünk, van esélyünk ellenük. Az egykori válogatott játékos szerint jó, hogy idegenben kezdünk. Legutóbb 3-0-ra kikaptunk az ukránoktól, de Esterházy szerint a cseheken kívül ellenük van a legnagyobb esélyünk.
A visszavágót, csakúgy, mint a selejtezőt, Gyöngyösön akarja megrendezni a szövetség, hiszen "a pálya az UEFA előírásainak megfelel, jók a körülmények, jó a közönség".
Az ukrán válogatott a világranglistán a nyolcadik, Magyarország a tizenhatodik. Az ukránok a 2004-es világbajnokságon és a tavalyi Európa-bajnokságon is a legjobb nyolc közé jutottak. Az első mérkőzést idegenben játsszuk március 31. és április 2. között, a visszavágót április 14. és április 16. között idehaza.
A további párosítás: Románia-Csehország, Fehéroroszország-Oroszország, Olaszország-Horvátország, Spanyolország-Bosznia-Herzegovina, Szlovénia-Portugália.