Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Rátgéber László nem akar tévétorony lenni

2008.03.22. 21:29
A kosárlabda a genetikától, a hústól, a centiktől és a pénztől függ, de az oroszok mindenkit megvásárolnak. 1993 óta folyamatosan sikeres a pécsi női csapattal a mesteredző, aki visszatért a női válogatott élére, mert minden annyira rossz. Az éneklés viszont jó, amit Lovasi András megmentése miatt kezdett el a Kiscsillagban. Rátgéber Lászlóval beszélgettünk.

Egy este van Kiscsillag- és The Clash-koncert, illetve Pécs-meccs. Melyiket választja?

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Túl sok variáció van. A Pécs a munkám, nehéz elcserélni bármire, a Kicsillag meg nagyszerű, hogy van, az a barátság és a szabadidő. A Clash science-fiction: mivel Joe Strummer nincs már köztünk, ezért ha lenne is Clash, akkor se mennék el. Bár a Sex Pistolsra el fogok menni mosolyogni Újvidéken, és a Szigeten is lesz. Ők szétrombolták az ideált tíz éve, érthető okokból, a pénz miatt. A Clash maradjon sci-fi.

Két számot írt a Kiscsillagnak, rendszeresen fellép velük.

Lovasi felhívott, hogy csinál egy új együttest, hallgassam meg az új számokat, amiket Ózdi Rezsővel, a Kispál és a Borz-alapítóval vettek fel. Annyira rosszak voltak régen, hogy a szomszédok feljelentették őket, menniük kellett a patacsi művház próbaterméből. Meghallgattam az Itt valahol és a Kockacukor című számokat, és azt mondta Lovasi, szeretne gitározni, és valószínűleg nagyon jó lesz. Ezután meghívtak ebédre, amit én fizettem, így gyorsan rájöttem, hogy ez egy profitképes produkció lesz. A Kispállal is felléptem néhányszor, ennek szintén megvan a története, mert Lovasi jogosítványát csak akkor adta vissza a rendőr, ha éneklünk valami punkszámot, és ezt Lovasi nem tudta volna. Lovasi megkért, írjak angol nyelvű számokat. A Kispál és a Borzról és Lovasi szövegeiről írtam a Russian in the schoolt. Bandi nagyon tehetséges, de úgy könnyű jó szövegeket írni, ha valaki tehetséges. Akkor viszont szép teljesítmény, ha balfasz valaki. Az a titok, hogy ő nem beszél angolul, és nem értette, miről énekelnek a világban, míg mi angol szövegeken nőttünk fel, ezért ő teljesen tiszta, nem fertőződött meg angol szövegekkel. A Fishing on Orfű című szám az új albumon lesz, tetszik az embereknek a lüktetés, és hogy mennyire jó horgászni. Az Almássy téri koncerten készült, a legfőbb merénylet önmagunk ellen, aminek az üzenete, hogy nem szégyen vidámnak lenni.

Mi kellene ahhoz, hogy elhagyja a Pécset?

Rátgéber László

Újvidék, 1966. 10. 11.
Csapatai:
Vojvodina, Jugoszlávia ifjúsági válogatottja, Jugoszlávia felnőtt válogatottja (másodedző), MiZo-PVSK (1993-tól) Női válogatott: Eb 4. (1997), Eb-7. (2001), Vb-10. (1998) tízszeres magyar bajnok, kétszeres Euroliga-bronzérmes (2001, 2004), kilencszeres Magyar Kupa-győztes, mesteredző (2003)

1993-ban hatodik helyezettként vettem át a Pécs csapatát, és arról álmodoztunk, hogy majd elindulunk egy nemzetközi kupában és Final Fourt játszhatunk. Az álmom egy kis Real Madrid volt. Nagyon nehéz versenyezni, amikor az oroszok megveszik a legjobb játékosokat, a nyugat-európai csapatok a többiből válogatnak, nekünk meg itt a maradék. A Mizo-Pécsnek van egy csomó bajnoki címe, de nem hiszem, hogy ebből háromnál többször mi lettünk volna a favoritok. BSE, Diósgyőr, Sopron, mind erősebbek voltak, mi az akkori magyar magot szedtük össze: Iványi-Károlyi-Újvári-Csák-Béres. Olyan csapatot csináltunk, amely tudott küzdeni, de ez sem volt elég. Akkor fájt a legjobban a szívem, amikor a Szamara ellen két-három labdán múlt a győzelem. A különbségek forintban, centiben és kilókban mérhetőek.

Nem keresem mindenáron a változást, én edzőként vállaltam, hogy vándormadár legyek, de két gyerekkel nem szívesen változtat az ember. Persze ha kihúzzák alólad a talajt, valamit húznod kell. Egy magyar válogatott van, egy Pécs van, nem akarok mást, nem akarok se polgármester, se tévétorony lenni. Kosárlabdaedző vagyok, ha valami eltűnik, akkor nagy baj lesz. Minden kiváltható, de amit itt csinálok, annál nincs hálásabb dolog most Európában, ha nem tisztán a financiális dolgokat figyeljük. Valójában a gazdagságról kell beszélni, ami meg itt a szívünkben van, és azt nem tudják elvenni.

Sportoló családból származik, kosarazott, fiatalon edző lett.

Édesapám volt Jugoszláviában a női szövetségi kapitány 1966-ban, amikor születtem, édesanyám pedig többszörös jugoszláv válogatott, kétszeres bajnok. Sokszor viccelek, hogy a feleségemnek (3) és az anyukámnak (2) is több aranyérme van, mint a Sopronnak (4). Kosaraztam, de ahogy minden fiatal szeretne magával kezdeni valamit, úgy én is, és ez elég kreatív dolognak tűnt. Lányokat jobb edzeni, előbb látszik a munkád. A fiúknál akkor vagy valaki, ha jön egy csávó, és leszakítja egy zsákolással a gyűrűt. Te állsz a kispadnál, hogy milyen jó edző vagy. A lányoknál meg úgy állsz, mintha hülye lennél. Ez a férfi kosárlabda előnye. Egy női csapatnál sokkal gyorsabban meglátszik az edző munkája, ezért minden kezdőnek ajánlom, hogy lányokkal dolgozzon. Persze tudnak szeszélyesek lenni, de nem kell félni tőlük.

Mi volt a legjobb visszautasított szerződésében?

Tizenöt év alatt három komoly szerződésajánlatom volt. Nem kell azt hinni, hogy engem naponta hívogatnak, hogy menjek valahova edzősködni. Ennek az az alapvető oka, hogy tudják, nehezen lehet engem kimozdítani Pécsről. 1997-ben volt az első, akkor Berényi János, az MKOSZ jelenleg elnöke és a Sopron akkori elnöke nagyon el akart vinni Sopronba, mert nagy bajok voltak Pécsen. Ezután önállósodott a szakosztály, azóta csak döntőket játszunk, és talán kettőt-hármat vesztettünk el. Akkor indult el az igazi Mizo-Pécs építése. Volt egy férfi kosárlabdás átruccanás, amiben meghátráltam keményen. A Moszkva is megkeresett, és nem most, amikor sokat írtak róla. A szezon előtt eljöttek hozzám, és még a pénzügyi tárgyalások előtt azt mondtam, nem.

A szövetségi kapitányi posztot miért vállalta újra? Fogunk újra örülni egy Eb-7. helynek, ahogy még korábbi szövetségi kapitányként megjegyezte?

Most olyan frekvencián vagyok, hogy el kellett vállalnom. Egy magyar női válogatott van, nem nyolc. Aggódom, hogy a kulcsemberek elvállalják-e, mert nagyon leépült a válogatott imidzse, de remélem, hogy az új generációval el tudunk kezdeni építkezni. Ehhez viszont az kell, hogy az idősebbek most elvállalják. Nagyon mélyen vagyunk, a 22. helyen, épp bent maradtunk a legerősebb csapattal. Ha csak a fiatalokra számítanánk, semmi sanszunk nincs. A régi labdarúgómondás áll itt is: könnyebb bent maradni, mint feljutni az NB 1-be. Nálunk erről van szó. Az öregeknek most kell visszaadniuk, amit kaptak a kosárlabdától. Ha nem vállalják el, akkor a lúzerek filozófiájával hosszú terminusra kell készülni.

Mi volt az a biztosíték, amivel rá tudták venni?

Az utóbbi években nagyon gyenge volt a játékunk, jobban idegeskedtem a válogatott meccsein nézőként, mint azok, akik annak idején elidegenítettek a válogatottól, mert nem szakmai dolgokról volt szó. Mindenbe belekötöttek. Egy probléma van, ha az idősebb játékosok is ezt érzik, mint én, hogy elidegenültek, és nem becsülik meg őket. A mottó most az, hogy mit tehetünk a hazáért, és nem az, hogy mit tett a haza értünk. Az összefogásnak belülről kell jönnie. Nagyon kevés az esély így is, de nem akarok úgy élni, hogy nem próbáltam meg. A játékosok számára is fontos ez, mert végre kiderül, ki mennyit ér. Akkor sokat kellett veszekedni, de az idő megmutatta, mi az arany és mi a bizsu. Habár ahhoz rövid az élet, hogy szar borokat igyunk, de elég hosszú, hogy mindenki megmutassa, mennyit ér és mit tud. Hiányérzetem lenne, ha nem próbálnám meg. Ha jó játékos vagy, bedobod, ha rossz vagy, kihagyod, de ha el sem dobod, akkor nem vagy játékos. El kell vállalni.

Mi volt a legjobb és legrosszabb edzői döntése?

Egy egyetemista a szakdolgozatánál is megkérdezte már ezt tőlem: amikor nem utaztam ki a magyar válogatottal Volgográdba, az oroszok elleni meccsre, hogy pihenten várjuk a visszavágót a kezdő ötössel, és kijutottunk. Most mindenki elégedett lenne a hasonlóval, mert csak tévéről nézzük az EB-t. Igen, a legrosszabb: amikor nem utaztam ki a válogatottal. Képtelen voltam kívülről látni a helyzetet. Én megegyeztem akkor a csapattal, mindenkivel, hogy ez így rendben van, de a nyilvánosság borzalmas volt. Iszonyatos volt, amit kaptam, a lemondásomat követelték. De egyben ez volt az egyik legjobb döntésem is.

Mitől roggyant meg a Pécs gazdaságilag?

A eredmény hajszolása miatt. A pécsi kosárlabda nemcsak az anyagi helyzet miatt gyengül, hanem az európai tendenciák miatt is. A női kosárlabda olyan sportág, amit mind az öt földrészen játszanak, és nem akármilyen szinten: az ausztrálok a világbajnokok, Amerikáról ne is beszéljünk, Afrikában és Ázsiában is egyre jobbak. Lassan eléri azt a szintet, mint a fociban, hogy Afrikából jönnek a legjobbak. Rengeteg pénz van a kosárlabdában, de Európában űzik a legmagasabb szinten. Ilyen még nem volt, és nem is lesz. A férfiaknál a spanyolok nyerték a vb-t a görögök ellen, a nőknél sem jutottak be az amcsik a döntőbe. A női Euroliga erősebb, mint a WNBA. A Szpartak Moszkvában négy orosz válogatott szerepel, hat WNBA-sztár, és a világ legjobb játékosa, Lauren Jackson. Nagy pénz van a sportágban, és amint valahol nagy pénz van, Magyarország abban leszakad. Nem a hús és a genetika miatt. Korábban komoly esélyeink voltak, hogy megnyerjük a Final Fourt, de akkor Leslie és Griffith nem játszott még Amerikában. Tuvics 20 millióba került, most 25-be, Sztyepanova kevesebbért játszott nálunk, mint a tőlünk elszökő Edwards.

Három Final Fourt játszottunk, és oda be is kell jutni. Amikor 2001-ben először kerültünk Európa legjobb négy csapata közé, a magyar fizetésekhez képest jól kerestek a játékosok. Béres Tímeát és Bujdosó Nórát elvitték tavaly, mindkettő a Final Fourban van, de alig játszanak. És miért mentek oda? Mert ezek elől a csapatok elől elvittek mindenkit az oroszok. A tavalyi év magyar bajnokságának messze legjobbja, Ivana Matovic, aki ugye Sopronban játszott, három évre leszerződött egymillió euróért, de az Euroliga kulcsmeccsein egy percet sem játszott. Ül a kispadon, nézi a meccset: ez luxus. Minden orosz csapat nagyokat igazol, hogy egymással versenyezzenek. De közben nincsenek már orosz játékosok: a Final Fourba jutott Jekatyerinburgban az 5x40 percből 4 percet töltött orosz a pályán. De ez nem érdekel senkit.

Most mennyi a Pécs költségvetése?

Egymillió dollárnál több, de egy moszkvai csapatnak 7 millió dollár, ami valójában no limit. Aki kell nekik, azt megveszik. Így már nem lehet tudni, ki mennyit ér. Mindig annyit, amennyit fizetnek érte.

Pécsen most még inkább az utánpótlás-képzésre helyezik a hangsúlyt. Merre tovább?

Ezzel a csapattal nyertem 9 bajnoki aranyat és 10 kupát, de másnap, amikor felkeltem, soha nem voltam okosabb. Tavaly az elvesztett döntő után sem lettem butább, sőt akkora gazdagságot kaptunk, hogy megismerhettük, ki van velünk, ki ellenünk. Régen volt ennyi nézőnk. Most kezdjük átértékelni a dolgokat itt, Pécsen, és egy célunk maradt, hogy mindig tele legyen a csarnok, olyan csapatunk legyen. A döntő jó volt arra, hogy átérezzük, nagyon nehéz lesz megint legyőzni a Szamarákat, pedig itthon nem vertek meg minket. Sajnos gyengülünk, de utánpótlásbázist fogunk beindítani, és edzőképzést, a pécsi egyetemmel együttműködve. Felajánlottam a városvezetésnek, hogy átadjuk azt a tudást, amivel a legjobb edzőket és játékosokat neveltük ki. Mint az MTK a fociban. Most ebben látom megvalósíthatónak a saját kreativitásomat.

Oroszország és Amerika. Nem próbálná ki magát külföldön, ahol van pénz és ember is?

Kimehettem volna Moszkvába, anyagilag is jobb lett volna, talán a Final Fourt is megnyerem, de nem elégít ki. Ez csak egy trófea, és Moszkvában csak egy kreativitás nélküli katona lennék, mint a többi elkényeztetett és túlfizetett sztár. Persze, szeretnék Euroligát nyerni, de a Péccsel, vagy egy olyan csapattal, amin érezni a munkámat, mert egy edző csak akkor elégedett, ha látszik a csapa játékán a munkája. A tanár is szívesebben tanít gyengébb képességű diákokat.

Amerika másik dimenzió. Ott nagyon erős kosárlabda-kultúra van a középiskolákra és az egyetemekre építve, de sokkal több az idióta is, mint itt. A head coachnak teljesen más a feladata, mint Európában. Nem kell neki foglalkozni az utánpótlással. Európában máshogy kell beszélni az újságírókkal, a játékosokkal, a vezetőkkel és a szurkolókkal is. Ott minden fel van építve köréd, és abba a gépezetbe téged behelyeznek, ennyi. Nekem nincs jó véleményem az amerikai edzőkről, bár persze tudom, onnan indultak a zsenik. Az alapdolgokat csinálják fantasztikusan. Az amerikaik által kitalált rendszer csak ott működik, rengeteget lehet tőlük tanulni, de tilos majmolni őket. Szerintem évente ötven Michael Jordanhez hasonló adottságú kosaras jön ki az iskolákból, majd jön a fizikai és a mentális kiválasztás. Nálunk örülni kell minden gyereknek, aki bejön.

Mi a híres jugoszláv iskola lényege, amely Kukocsot, Divacot, Sztojakovicsot és Petrovicsot adott az elmúlt évtizedben?

Meg kell tanítani győzni a gyerekeket, ezt akarjuk. Vannak genetikai dolgok, a Dinari-hegységben vannak falvak, ahol az átlagmagasság 190 cm felett van. Egy dolgot nem szabad elfelejteni, hogy a jugoszlávok a magyaroktól is tanulták a kosárlabdát, a horogdobást ők is horognak hívják. Kicsit puhább diktatúra volt a magyarországinál, viszont minden szombaton kosárlabda volt a tévében. Aki nem tudott kosarazni vagy focizni, annak nem volt csaja, elzavarták a picsába. A társadalmi kultúra teljesen más volt, mindenki sportolt. De a legfontosabb, hogy a jugoszlávok megtanulták, nemcsak az edző tanítja a játékost, hanem a játékos is az edzőt.

A kommunista vezetés úgy építette fel az országot, hogy mindig hoztak hozzá rendezvényeket is: 73-ban Belgrádban kosárlabda Eb volt, 79-ben mediterrán játékok Splitben, 89-ben Zágrábban megint Eb, és még sorolhatnám. Verseny verseny hátán, amihez mindig kapcsolódott egy új létesítmény átadása is. És Jugoszláviában nem dominált az olimpiai pont. Nekem tesisként még tanították, hogy alapvetően négy iskola létezik: a cseh, a svéd, a francia és a német. Ezután következett a keletnémet. Ezekből mi utóbbit sajátítottuk el. A labdarúgás a világon mindenhol a legnépszerűbb, és most már nem vagyunk hülyék a vasfüggöny miatt, látjuk a tévében a külföldi meccseket. A hagyományosan sikeres magyar sportokat, mint a kajak-kenu, úszás, asztalitenisz, meg kellene óvni, a népszerűeket meg továbbfejleszteni. Figyeljük csak meg, ott ahol komolyabb pénzek lettek befektetve a sportba, sehol sem vagyunk. Ahol pénz van, az elkezd süllyedni. A kultúra sincs eléggé támogatva, de a magyar sportot magára hagyták. Ha a színházakat magukra hagynák, azok is tönkremennének.

Ennek az egész sportkultúrának ilyen a felépítése. Ebben az országban nincs kellőképpen megbecsülve a teljesítmény, nincsenek létesítmények, addig nem tudunk másról beszélni. Nem lehet fiatalokat istállókba levinni edzésre, amikor mindenki utazik, és látja a világot. Nincs edzőképzés, nincs pedagógia. A testnevelő tanárok nem kosárlabda-fanatikusok. Az élsport nem az, ami a sport. El lehetne választani testnevelésre, tömegsportra, versenysportra, látványsportra, akármilyen rossz nevet kitalálhatunk még ide. Sokkal nagyobb társadalmi elismerésük volt azoknak, akik tettek a sportért. Ezeket ki lehetne javítani, most egy-egy kis sziget az országon belül működik. Mindennek az a titka, hogy alkalmazkodj a helyzethez, ha nem te alakítod. És az alázat.