Idegenben vert Pécset a kupáért a Sopron

2008.03.24. 08:06
A címvédő Sopron hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a négyes döntő zárómérkőzésén legyőzte a házigazda Pécset.

Az első negyed kiegyenlített küzdelmet hozott, amelyből - a remek napot kifogó Honti és Milovanovic révén - a címvédő soproniak jöttek ki jobban. A folytatásban némi meglepetésre maradt a sérült Károlyit nélkülöző vendégek fölénye, a tizedik kupaaranyukra hajtó hazaiak részéről csak a két vezér, a csapatkapitány Iványi, valamint Fegyverneky nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A félidőben 40-38-ra vezetett Székely Norbert alakulata.

Fordulás után tovább csökkent a házigazdák hatékonysága, a harmadik negyedben mindössze 8 pontot hozott össze a távolról 33 százalékosan célzó Rátgéber-együttes. A 36. percben hatalmas hajrába kezdtek a baranyaiak, 65-56-ról 65-63-ra felzárkóztak, Iványi ekkor már 24 pontnál tartott. Itt viszont megállt a tudomány: Milovanovic két triplát is bevágott, és egy 10-0-s rohammal a Sopron eldöntötte a csatát. A Pécs - az Euroligát leszámítva - első meccsét vesztette el az idényben.

Eredmény

MKB-Euroleasing Sopron-MiZo Pécs 2010 77-63 (18-15, 22-23, 15-8, 22-17)
Pontszerzők: Honti 22/3, Milovanovic 17/9, Gorbunova 10, Semsei 7/3, Branzova 7/3, Horváth 6, Horti 6, Németh 2, illetve Iványi 24/12, Coelho 12, Fegyverneky 11/6, Podrug 6, Vajda 5, Somogyi 5/3
A 3. helyért: Zala Volán-ZTE-Szolnoki NKK 67-64 (19-14, 19-12, 9-22, 20-16)
A Magyar Kupa végeredménye: 1. Sopron, 2. Pécs, 3. ZTE, 4. Szolnok.