Alfréd
-2 °C
2 °C
Magyarország
szombat 03:00
Magyarország
Alpesi sí

Armstrong menti meg a kerékpársportot?

2008.09.13. 11:09 Módosítva: 2008-09-14 00:33:49
A hétszeres Tour de France-győztes amerikai kerékpáros több mint három év után visszatér, hogy nyolcadszor is megnyerje a legnagyobb versenyt. Armstrong a ráknak köszönheti, hogy hétszer győzhetett, és most a betegség elleni világméretű harc motiválta döntését.

A pletykák igaznak bizonyultak, Lance Armstrong maga jelentette be, hogy jövőre ismét nyeregbe száll a Tour de France-on. Ezt minden bizonnyal az Astana színeiben teszi majd - bár a kazah pénzekkel működtetett csapat egyelőre titkolózik. "Fontos, hogy az egész világon felhívjuk a figyelmet a rákra" - mondta az amerikai klasszis, aki saját elmondása szerint nem csak a súlyos betegség elleni kampány végett tér vissza, hanem a nyolcadik Tour-győzelemért is. Felmerülhetnek kételyek, hiszen Armstrong ebben a hónapban ünnepli 37. születésnapját, és bár saját elmondása szerint a nyeregben ülve ugyanolyan remekül érzi magát, mint korábban, azért három év kihagyás sem múlik el nyomtalanul, még ha igyekezett is formában tartani magát.

Az Astana csapat jelenlegi első számú embere, a spanyol Alberto Contador - aki két éve Armstrong örökébe lépve megnyerte a Tourt - a velonews.comnak adott nyilatkozatában elmondta, örömmel látná a példaképének tartott amerikait a csapatban. Az biztos, hogy a hitelét lassan - vagy inkább gyorsan - veszíteni látszó és a nagy sztárokat doppingbotrányok miatt nélkülöző kerékpársportnak nagy szüksége van a legenda visszatérésére.

Rákos vagyok

A rák élharcosa

Armstrong a halálos betegséggel folytatott küzdelmében ráébredt, hogy emberek millió szenvednek rákban, ezért létrehozta a Lance Armstrong Alapítványt, hogy segítse a rászorulókat. Hírnevét kihasználva igyekszik minél szélesebb nyilvánosság előtt felhívni az emberek figyelmét a daganatos betegségre, legyen az jótékonysági bicikli verseny, vagy sárga karkötő.

„Mindennek vége. Beteg vagyok, soha többé nem fogok versenyezni, mindent el fogok veszíteni” – hangzottak Armstrong szavai első kétségbeesésében 1996. október 2-án, miután hererákot állapítottak meg nála az orvosok, áttétekkel a tüdejében és az agyában. Az amerikai kerékpáros ekkorra már befutott versenyzőnek számított, hiszen 1993-ban minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Oslóban, voltak szakaszgyőzemei a Tourról, majd a következő három évben sorra nyerte az egynapos versenyeket. Néhány nappal 25. születésnapja előtt kétéves, 2,5 millió dolláros szerződést írt alá a francia Cofidisszel, hogy alig egy hónappal rá szembesüljön a betegséggel.

Nem hittek benne, de megcsinálta

1997 szeptemberében, alig egy évvel a diagnózis után Lance Armstrong már bejelentette visszatérését a következő szezonra - miután műtétek és erős kemoterápiás kezelések után felépült -, és ügynökével új csapat után néztek. A Cofidis ugyanis felbontotta a korábban megkötött szerződést, arra hivatkozva, hogy az amerikai úgy se tudná hozni azt a szintet, ahol betegsége előtt volt. Végül az újonnan alakult tisztán amerikai csapat, a US Postal szerződtette, így megkezdhette a felkészülést.

A győzelmekhez szokott amerikait eleinte megrettentették az ő mércéjével mérve gyenge eredmények (1998-ban a kihagyása utáni első versenyén a 14. helyen végzett). Aztán megrázta magát, ráeszmélt, hogy nagy hiba lenne feladni azt, amiért eddig élt, és 1998-ban negyedikként zárta összetettben a háromhetes spanyol körversenyt, a Vuelta Espanát, jelezve, nagyon is készen áll a komoly feladatokra.

Ez a siker azért is volt nagy szó, mert a rák előtt Armstrongnak izmos felsőteste volt, ami triatlonosmúltjából adódott. Ez a hegymenetekben hátráltatta, nem véletlen, hogy az egynapos versenyeken jeleskedett inkább, és egy háromhetes körversenyen az összetettben labdába se rúghatott.

A kemoterápia után megváltozott a testfelépítése, sokkal szikárabb lett, a felsőtrestéről eltűntek a kolosszális izmok, így lett belőle a hegyek ura, és kiváló időfutammenő. A Tour de France megynyeréséhez, amiről minden országúti kerékpáros álmodik, pontosan erre volt szükség.

Ennek ellenére 1999-ben senki nem vette komolyan a Tour rajtjánál, pedig abban az évben pályafutása alkalmával először már módszeresen erre a versenyre koncentrálva végezte a felkészülést. Johan Bruyneel csapatfőnök eltökélten bízott abban, hogy Armstrong képes elhódítani a sárga trikót.

És igaza lett, hiszen versenyző megnyerte a viadalt. Bár sokan megkérdőjelezeték diadalát, doppinggyanú is felmerült, a győzelemmel bizonyította nagyságát.

Armstrong legnagyobb fegyverténye, hogy mindig megtalálta azt a pluszt, amire a többiek nem voltak képesek vagy hajlandóak. Nem egy hegyi szakaszon aratott diadalt annak köszönhetően, hogy a felkészülés során végigjárta a majdani Tour útvonalát, ráadásul direkt extrém időjárási körülmények között, hogy élesben ne érhesse meglepetés.

Persze ő sem volt tökéletes, például 2000-ben, az utolsó hegyi szakaszon nem figyelt, és kiéhezett, így szinte önkívületi állapotban, maga sem tudja, hogyan ért végül a célba, alig veszítve összetett előnyéből. Ezt a Tour de France-t a két évvel korábbi bajnokkal, az olasz Marco Pantanival vívott csatája fémjelezte, olykor heves vitákkal – Pantani sérelmezte, hogy Armstrong átengedte neki a híres Mont Ventoux-i befutót –, de az amerikai a remek csapatmunkának is köszönhetően megvédte 1999-es sárga trikóját.

Nagy párharcok Jan Ullrichhal

Aki sokkal többre vihette volna

Jan Ullrichot sokan még Armstrongnál is nagyobb tehetségnek tartották, ám belőle hiányzott az a profi hozzáállás, ami amerikai vetélytársát jellemezte. Drog, súlyprobléma, baleset, valami mindig hátráltatta a felkészülésben, pályafutása egyik legcsúfosabb pillanata volt, amikor a 2005-ös Tour de France prológján Armstrong két perces időkülönbségből indulva utolérte. Ráadásul 2006-ban benne volt a hírhedt Fuentes doktorhoz kötődő doppingügyben, majd nyilvánosságra került egy lista, amelyen állítólag szerepelt, hogy mikor milyen tiltott szereket használt. Végül 2007 februárjában bejelentette visszavonulását.

Bár Armstrong és Ullrich sosem voltak barátok, azt sem lehet mondani, hogy a két zseni ne tisztelte volna egymást. A német 1997-ben megnyerte a francia körversenyt, ám azt követően Armstrong árnyékában be kellett érnie második helyekkel, és ez 2001-ben sem volt másként. A 10. szakaszon ráadásul – amikor a legendás L’Alpe d’Huez-n volt a befutó – Armstrong jól beetette német ellenfelét, az etap kezdetén gyengének mutatta magát, amivel elérte, hogy Ullrich csapata eszeveszett tempót diktáljon, és ez a végén visszaütött.

Egy nappal később, amikor a szakasz negyedik emelkedőjéről gurultak lefelé, Ullrich 80 km/órás sebességnél elvétett egy kanyart, kibukott az útról. Armstrong megállította a csoportot, és bevárták a németet, akinek szerencsére nem esett baja, így folytatni tudta a versenyt. Az etapot Armstrong nyerte, és bár az utolsó hegyi szakaszon Ullrich még próbálkozott, nem tudott faragni hátrányából, és a Luz Ardiden-i befutón elismerése jeléül kezet nyújtott Armstrongnak.

2002-ben Ullrich eltiltása miatt nem volt ott, amikor Armstrong behúzta zsinórban negyedik Tour de France-át, rá egy évre viszont komolyan felcsillant a remény, hogy megtörheti az amerikai hegemóniáját.

A hétszeres győztes

2003-ban, amikor 100 éves jubileumát ünnepelte a Tour de France, Armstrong ötödször kívánta elhódítani a sárga trikót. Ez korábban csak olyan legendáknak sikerült, mint Miguel Indurain, Bernard Hinault, Eddy Merckx és Jacques Anquetile. Ekkor Armstrong magánélete válságban volt - elköltözött feleségétől -, és a verseny sem úgy alakult sokáig, ahogy tervezte. Az első időfutamon másfél percet kapott Ullrichtól, egy másik szakaszon hegyről lefelé átvágott egy kanyart, majd a bicikliéről leszállva jutott vissza ismét az útra, a csapatában mindenki sérüléssel bajlódott. Majd az utolsó nagy hegyi erőpróbán, a Luz Ardiden csúcsa felé haladva Armstrong biciklije beleakadt az egyik néző sapkájába, és az amerikai elesett. Az elől lévők - Hamilton, Mayo, Ullrich - bevárták őt, majd Armstrong visszatámadta Mayót, végül 40 másodperces előnnyel megnyerte a szakaszt, vele együtt ötödik Tour de France-át is. Ez volt az egyetlen olyan összetett győzelme, amikor nem nyert egyetlen etapot sem. A következő két évben megint nem volt senki, aki igazán veszélyt jelentett volna végső sikerére, így 2005-ben egyedülálló módon hétszeres Tour-győztesként vonult vissza.

A dopping

Otthagyták Armstrongot, majd lebuktak

Armstrong csapatát, a US Postalt - majd Discovery Channelt -mindig tudatosan építette fel Bruyneel-vel együtt, mert tudták, csak akkor nyerhet Tourt, ha sikerül hűséges segítőket találni, akik készek alárendelni magukat Armstrong érdekeinek. Ez sikerült is, hiszen az amerikai csapata mindig a legerősebb és legszervezettebb volt az egész mezőnyben. Persze, voltak, akik megunták a másodhegedűs szerepet és tovább álltak. Tyler Hamilton, Roberto Heras, Floyd Landis és Manuel Beltrán egykor mind kivették a részüket Armstrong győzelmeiből, aztán csapatot váltottak, és mindannyian lebuktak doppingolásért.

Természetes, hogy a mai napig sokan kételkednek Armstrong tisztaságában, ám eddig hivatalosan még nem tudtak rábizonyítani semmit. Különösen a L'Équipe című francia lap próbálkozik évek óta, hogy lebuktassa a klasszist. Egy 2003-ban megjelent cikkük szerint utólagos vizsgálatok alkalmával EPO nyomait mutatták ki több olyan mintában, amelyeket állításuk szerint Armstrongtól vettek az 1999-es Tour de France folyamán. Az ügy megmaradt a pletyka szintjén, csakúgy, mint az olyan esetek, amikor többen doppingolással vádolták meg Armstrongot, könyvekben, interjúkban. Az biztos, hogy korábban az amerikait szigorúan ellenőrizték versenyeken kívül is, és akkor sem mondhatott nemet, amikor 2001-ben épp vajúdó feléségével indult a kórházba. Visszatérése alkalmából az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fog fektetni arra - nyílt edzések, online követhető doppintesztek -, hogy még véletlenül se keveredjen bele kétes ügyekbe. Az biztos, az elmúlt években teljes tiszogatáson átesett, ám ennek következtében hitelével bajlódó országúti kerékpársport csak nyerhet egy tisztán versenyző és esetleg újabb Tour de France-t nyerő Lance Armstronggal.

Armstrong előnye a második helyezettel szemben a hét Tour-győzelem alkalmából

1999 - 7:37 perc (Alex Zülle)
2000 - 6:02 perc (Jan Ullrich)
2001 - 6:44 perc (Jan Ullrich)
2002 - 7:17 perc (Joseba Beloki)
2003 - 1:01 perc (Jan Ullrich)
2004 - 6:19 perc (Andreas Klöden)
2005 - 4:40 perc (Ivan Basso)