Jones állítja, nem tudatosan doppingolt
"Úgy gondolom, dopping nélkül is tudtam volna nyerni" - mondta hat hónapos börtönbüntetése utáni első interjújában a sydneyi olimpián szerzett öt érmétől megfosztott sprinter, Marion Jones.
Oprah Winfrey műsorában a 33 éves atléta elárulta: többször átéli újra nagy futásait. Az interjúban hangsúlyozta, hogy 1999 és 2001 között, amikor a San Franciscó-i BALCO laboratórium által készített "a tiszta" nevű "doppingkoktélt" használta, nem tudta, hogy tiltott szert vesz be.
"Sohasem doppingoltam tudatosan" - hangoztatta a kétgyermekes anya. Ezért döntött úgy, hogy hazudni fog a BALCO laborral kapcsolatos nyomozáson tett vallomásában.
A 2000-es sydneyi nyári játékokon három arany- és két bronzérmet nyert – ezektől megfosztották - sportolónak a börtönben a gyerekei és férje, a korábbi kiváló bahamai sprinter, Obadele Thompson hiányzott a legjobban, illetve a legnagyobb fájdalma, hogy mindkét gyermek születésnapjáról lemaradt.
A műsor után Victor Conte, a BALCO laboratórium korábbi vezetője, aki négy hónapig volt börtönben, emailt küldött többek között a Reuters hírügynökségnek, melyben felháborítónak tartja Jones doppingolással kapcsolatos szavait.
"Hihetetlen, hogy még mindig nem mond igazat. Ami elég, az elég. Jones tudta, mit vesz be, és a hazugságai miatt már börtönben is ült" - áll a levélben.
Az atléta Winfrey kérdésére, hogy Conte hazudott-e, mikor azt állította, hogy többször az ő jelenlétében fecskendezett be magának különböző tiltott anyagokat, csak annyit felelt, hogy hazudott.