Vicsorogva lesték, mikor hibázunk
További Sport cikkek
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
- A világ legmagasabb vulkánjához indul útnak négy magyar hegymászó
Október harmincegyedikén még a magyar súlyemelés vezetőjeként adott utasításokat, délután azonban autóba ült, és hétfőtől már az Egyesült Királyság válogatottjának kapitánya Fehér Tamás. Korábban Norvégiában és Costa Ricában is ténykedett, pályázni nem akart az angol állásra, mégis őt kérték fel.
„Az olimpia után, az albániai ifjúsági Európa-bajnokságon találkoztam a vezetőkkel, akik azt gondolták, én is beadom a pályázatomat, nemcsak méltatást írok a pályázó Zsuga Imréről. Később kértek rá, adjam be az életrajzomat, megtettem, és engem választottak ki. Ismertek, mert eddig 25 kurzust tartottam a sportágról szerte a világban, ha jól emlékszem, tizenöt országban. Szakkönyvet is írtam” – elevenítette fel Fehér.
Döntését nem hozta meg könnyen, mert annak ellenére, hogy helyenként iszonyúan frusztráló volt elnöknek lenni, élvezte, hogy megmentheti a sportágat.
„Nagyon sokan szerették volna az athéni doppingbotrányok után, ha a súlyemelés nem létezik tovább. Egyéves nemzetközi eltiltást kaptunk a három doppingeset miatt, aztán négymilliós kölcsönt vettünk fel, hogy megmutathassuk magunkat a 2005-ös világbajnokságon. Hogy lássák, élünk.
Tényleg közel állt a megszűnéshez a sportág. Ezen nem is lehetett csodálkozni, komolyabb szállodák jobb edzőtermekkel rendelkeznek, mint a hazai klubok. Vicsorogva nézték minden lépésünket, mikor hibázunk, mikor lesz egy akár kisebb versenyen elinduló versenyző, akit el lehet csípni doppinggal, mert akkor végleg elkaszálhattak volna bennünket. Ezt az esélyt nem adhattuk meg” – mondta Fehér.
A kapitány bemutatkozó beszédét úgy kezdte, hogy van egy jó híre: mindenki doppingolhat. A hallgatóság megdöbbent, mindenki dermedten nézett rá. Kisvártatva hozzátette: viszont az lesz az utolsó hazai verseny. „Kénytelen voltam ilyen drasztikusan fogalmazni, hogy mindenki átérezze a bajt” – állította.
Az olimpián induló és végül borzasztó sérülést szenvedő Baranyai Jánosnak is nyomatékosan felhívta a figyelmét, semmi értelme az utolsó hetekben valamilyen titkos szuperszerhez nyúlni, mert ugyan javulhat húsz kilót, de ő nem fog gratulálni neki. „Nem engedhettem ki a szellemet a palackból. Jani hitt nekem, szegény súlyosan megsérült, de már edzésbe állt.”
Leedsben lesz az angol válogatott központja, feladata lesz egy tízfős angol csapatot létrehozni, de elsőként sokkal fontosabb, hogy a külön országok – Skócia, Wales és az északírek - egységesen felsorakozzanak az Egyesült Királyság zászlaja alatt.
„Nagy lehetőséget kaptam, bár tudom, a kompromisszum nem lesz egyszerű. Nem érmeket várnak tőlünk, ennek nincs pillanatnyilag alapja, de a pontszerző helyeket megcélozhatja néhány tehetséges fiatal. Kiegyensúlyozott, egységes csapat megteremtésére kaptam megbízatást. És az átgondolt edzőképzés megteremtésére is.”
A magyar doppingellenes szigor híre Angliába is eljutott, ezért is szemelték ki Fehért, mert az első számú szempont a tisztaság, ami a szakember mottója is egyben. „Inkább ne legyen eredmény, de ami lesz, azt a legtisztább eszközökkel érjük el.”
Fehérnek hiányozni fog a családja – csak később csatlakozhatnak hozzá – és a hazai közeg, de nagyon büszke rá, hogy nem a süllyedő hajót hagyja el. „Ezt a hajót most fogják megtankolni, ha a közgyűlés lesz olyan bölcs, hogy egy a vállalkozói körökben jól ismert elnököt választ meg. Ő nem üres kézzel érkezik, egymillió forintot már adott is a működésre. Évenként újabb nyolcat fog a jelenlegi állás szerint.”
„Fáj a lelkem, sajnálom, hogy el kell mennem, különösen most, amikor be kell pakolnom az autómba” – búcsúzott.