A kajakosok meghozták a jókedvünket
További Peking 2008 cikkek
Ha a vízben nem is, taktikázásban jók voltak a szerb pólósok: az utolsó csoportmeccsen kikaptak a nagyon gyenge, addig csak Kínát legyőzni tudó olaszoktól. A 13-12-es vereségük azt jelenti, hogy csak a csoportjuk harmadik helyén végeznek - és épp ez volt a céljuk. Ezzel ugyanis egy nagyon gyenge ágra kerültek: középdöntőt Spanyolország ellen kell játszaniuk, és ha továbblépnek, akkor nem az utolsó meccsét 12-3-ra megnyerő, és így csoportgyőztes magyar csapattal, hanem az amerikaiakkal találkoznak az elődöntőben.
Persze azzal, hogy kialakult a nagyon gyenge amerikai, szerb, spanyol ág - amelyen a szerbeknek nem lehet gond a döntőbe jutás -, kialakult egy nagyon nehéz is, méghozzá a miénk. A világbajnok, csoportmásodik horvátok az Európa-bajnok, harmadik helyezett Montenegróval játszanak középdöntőt, majd annak a meccsnek a győztese a címvédő magyarokkal mérkőzik a döntőbe jutásért. Kásásék tehát a csoportgyőzelem ellenére nem lehetnek felhőtlenül boldogok, már csak azért sem, mert a kanadaiak elleni meccsen, Kemény Dénes értékelése szerint továbbra is akadozott a gépezet, főleg az emberelőnyös szituációkban.
Egyelőre nincs ilyen gondjuk a versenyeket hétfőn megkezdő kajak-kenusoknak. Az előfutamokban indult mind a hat magyar egység továbblépett, méghozzá nem is akárhogyan. Csak a Kolonics György halála után, alkalmi kettősként összeállt Kozmann, Kiss páros kenu 1000 méteren, és kajak egyesben Benkő Zoltán, szintén 1000 méteren, nem jutott közvetlenül a döntőbe.
Ők középdöntősök lettek, míg 1000 méteren kenu egyesben Vajda Attila, 500 méteren női kajak négyesben a magyar csapat, kajak kettesben 1000 méteren Kammerer és Kucsera, valamint 1000 méteren kajak négyesben a férfi csapat a döntőbe lapátolta magát.
Ha már víz: szörfben kilenc futam után a 19. helyen áll Gádorfalvi Áron, a 23. helyen Detre Diána, a Laser kategóriában Berecz Zsombor a 30. helyen zárta a versenyt. Triatlonban nem teljesítettünk jól, Szabó Zita az 52 indulóból a 38. helyet szerezte meg.
Csak 34. helyen végzett, így nem jutott döntőbe kalapácsvetőnőnk. Orbán Éva legjobbja 65,41 méter volt, a szint 71,50 méter lett volna. Továbblépett viszont a 32-es középdöntőbe 110 gáton Kiss Dániel.
Ugyanebben a versenyszámban a kínaiak nemzeti hőse, a kosaras Jao Mingnél is nagyobb imádatnak örvendő Liu Hsziang - akitől az egyetlen atlétikai aranyat várta a rendező ország - sérülés miatt már az előfutamon sem indult el. Pontosabban először még rajthoz állt, de azt egy kiugrás miatt visszalőtték, a második kísérletnél pedig már nem térdelt oda a rajtgépre a kínai.
Míg Kína gyászban van, az orosz rúdugrónő Iszinbajeva a fellegekben. A hétfői döntőben 5,05 méterre növelte a világcsúcsot, amit 2004 júliusa óta ő tart; az akkori 4,89-et javította négy év alatt lényegében centiről centire haladva a mostani szintre.
Folytatódik az eddigi gyenge magyar szereplés - miután Panama is megszerezte első aranyát, hazánk már csak 44. az éremtáblázaton - okozta nyilatkozatháború. A MOB-elnök Schmitt Pál szerint a pénztelenség tette tönkre a magyar sportot, aminek a további sorsán el kell gondolkodnia Gyurcsány Ferencnek. Közben kiderült, hogy a sportolók a legsúlyosabb sérülések esetén is legfeljebb kétmillió forintot kapnak, ugyanis az olimpián versenyző magyaroknak csak utasbiztosításuk van.
Női fociban kialakult a döntő párosítása: a brazilok 4-1-re verték a világbajnok németeket, így csütörtökön ők játszanak az aranyért a Japán 4-2-re legyőző amerikaiakkal. A két vesztes szintén csütörtökön játssza a bronzmeccset.
A németek nemcsak a női fociban estek ki hétfőn, hanem minden férfi csapatsportágban is, ahol érdekeltek voltak - ráadásul mindenhol már a csoportkörben. Világbajnok kézilabdázóik az utolsó fordulóban, a dánok elleni ki-ki meccset 27-21-re veszítették el. A franciák az oroszokkal, Izland a lengyelekkel, a horvátok a dánokkal, míg Dél-Korea Spanyolországgal játszik az elődöntőbe jutásért.
Kosárlabdában, az utolsó csoportmeccen az amerikaiaktól kaptak nagy verést Nowitzkiék, így csak ötödikek lettek. A nyolc között a címvédő argentinok Kínával találkoznak, a további mérkőzések: Litvánia-Görögország, Ausztrália-Spanyolország és Egyesült Államok-Horvátország.
Véget értek a férfi röplabdatorna csoportmeccsei is, itt az olaszok, az amerikaiak, a bolgárok, a kínaiak, a brazilok, az oroszok, a lengyelek és a szerbek vannak a legjobb nyolc között. A németek, akárcsak kéziben és kosárban, nincsenek, itt is ötödik helyen végeztek.