Janics: A szívemben van a magyar himnusz

"Szeretném ideragasztani, a szívem fölé a magyar címert, nekem nagyon fontos” – mondta még a pénteki parlamenti fogadás előtt Janics Natasa.

Janics végig énekelte a himnuszt a dobogó tetején, egyszerűen csak kiszakadt belőle. „Nem készültem rá, Kati elkezdte, én pedig nem tudatosan, de folytattam. Nem számított, tudok-e énekelni. Elérkezettnek láttam az időt. Az állampolgári vizsga előtt is ismertem valamennyi sorát, mert gyerekkorom óta a szívemben van. Amikor még édesapám versenyzett, annyiszor hallottam, hogy megjegyeztem. Akkor is mindig a magyarok nyertek, most sincs másként” – mesélte az immár háromszoros bajnok a pekingi dobogó tetején történtekről.

Amikor az eredményhirdetésre várakoztak, az elmúlt négy év futott rajta végig, a nehézségek, a szenvedés. A családjára is gondolt. Korábbi edzőjükkel, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal nem beszéltek – egykori társai sem gratuláltak neki –, sem akkor, sem utána. Fábiánné és férje hívta életre ezt a párost, Peking előtt ő küzdött ellenük leginkább, meg is jövendölte, nem nyerhetnek.

„Először nem értettem a kérdést, megkönnyebbültem-e. Most már értem. Megkönnyebbültem, de nem amiatt, mert nem bíztam a sikerünkben. Nagyon is bíztam az aranyban, négy évig ezért küzdöttem.”

„Most a bulin a hangsúly. A pekingi buli nehezen indult be. Úgy kezdődött, hogy a fotósok kedvéért többször átmentem a fémdetektoros kapun, hogy lássák, érzékeli a nyakamban lévő két érmet. Az ezüstöt és a szebbiket, az aranyat.”

A huszonhét éves Janics egyelőre nem tervez előre, nem foglalkoztatják a jövő évi versenyek. Kovács Kati esküvőjén biztosan ott lesz, jövőre pedig ő is férjhez megy.

„Lehet, a gyerekek erőt adnak, szülök egyet vagy kettőt, és ott leszek Londonban, de erről nem tudok konkrétumokat mondani. Sohasem voltam előre tervező típus. Most még élvezem az ünneplést.”

Számtalan sms-t kapott rokonoktól, barátoktól, de nem tudná kiemelni valamelyiket. Menedzsere, Csonka Gábor annyit írt neki, megsiratta.

„A legfontosabb, amit kaphattam, a vőlegényemtől, Szilárdtól érkezett. Azt írta, majd később felhívott, és mondta is: én voltam a legszebb. A barátok azt kérték számon, hogy kevésszer láttak a felkészülés alatt. Nekik annyit válaszoltam, ha hazajövök, indulhat az ihaj-csuhaj.”

Janics a horvát televíziónak is nyilatkozott pekingi sikere után. Nem bolygatták, miért magyar színekben versenyez, de nekik is elmondta, már el is felejtette, milyen „tök jó érzés olimpiai bajnoknak lenni.”

Janics az Indexnek azt is kifejtette, milyen volt az az óra, amelyet Kovács egyesben negyedik helye után élt át.

„Nagyon sok minden járt a fejemben. Először is az együttérzés. Tényleg átéreztem, mi történt vele. Nagyon megszerettem Katit az elmúlt években. Eszembe jutottak a közös bajaink, amikor egy év után újra találkoztunk, és olyan fáradt volt, hogy alig bírta felemelni a kezét, a lapátját. Tudtam, hogy összezavarodott, mert nagyon nehéz három számban a topon lenni. Nem szóltam semmit, a hajóval törődtem. Néztem a csavarokat, a kormánylapátot, ilyenkor sok mindenre figyelni kell. Kati kijött a gyúrótól, aki nagyszerű munkát végzett. Megveregettem a vállát, beültünk a hajóba, és mentünk.”

Megbeszélték előre a taktikát, aminek a legfontosabb eleme az volt, hogy ne ragadjanak be a rajtnál, mert akkor nehéz helyzetbe hozzák magukat.

„Tudtam, hogy Kati profi, mindent elfelejt, mert el kell felejtenie. Tudtam, hogy megviselte. Volt már ilyen helyzetben, nehezebben is. Akkor én győztem le, de mindent elfelejtett, és a párosunk megnyerte a 2004-es válogatót.”

Majd elkezdődött a verseny, a hazai szövetség elnöke, Baráth Etele romokban hevert, de nemcsak őt, mindenkit jókedvre derítettek.

„Ötven méterrel hamarabb indultam a hajrával, mint amit megbeszéltünk, ennek csak az volt az oka, hogy hallottam, a lengyelek megindultak, hoppoltak. A hajónk megindult, és láttam, hogy a lengyelek belehaltak az iramba, mi pedig bírtuk volna még tovább is, de már ott volt a célvonal. Befutottunk. Újra győztesen.”