Kiélezett végjátékban Korea végül 3:2-re nyerve megszerezte első olimpiai aranyérmét a baseball torna döntőjében.
Rögtön az első menetben egymásnak estek a csapatok, Korea 2 pontos hazafutással indított Seungyuop Lee jóvoltából, amire Kuba "csak" egy szóló homárral válaszolt Michel Enriquez révén. Ahhoz képes, hogy milyen nagy hévvel ugrottak egymásnak a csapatok, némileg meglepő volt, hogy innentől kicsit leült a mérkőzés. Egészen a 7. játékrészig kellett várni, hogy újabb pontokat láthassunk, Korea és Kuba is 1-1 pontot szerzett, így az állás 3:2 volt. Yongkyu Lee pontot érő duplájára Alexei Bell válaszolt ismét egy 1 pontos hazafutást elérve.
Az újabb izgalom a 9. játékrész végén, szinte megkoronázva az egész tornát, a kubaiak támadásánál köszöntött be. Egy remek ütés után egy feláldozás következett, így 1 kiesőnél kubai futó a kettesen. Az eddig remekül adogató koreai dobó Hyunjin Ryu keze megremegett és két sétát hozott össze (4 rossz dobás), így Kuba előtt a lehetőség, 1 kieső, tele pálya, hatalmas egyenlítési lehetőség.
Természetesen a koreai edző sem tétlenkedett, dobót cserélt, Ryu helyére a submarine jellegű dobót Taehyon Chong-ot hozta be. Chong 2 dobással be is fejezte a mérkőzést, hiszen az első dobása is jól sikerült, a másodikra pedig a kubaiak 10-ese Yuliesky Gourriel elütötte a labdát, amit a koreai beállós begyűjtött, és egy remek duplajátékot rittyentett belőle. Így Kuba nem szerzett pontot, maradt a 7. inningben beállított 3:2 Korea javára, akik így veretlenül nyerték meg az olimpiai aranyérmet.
A délelőtti bronzmeccsen USA 8:4-re legyőzte Japán csapatát, ezzel kialakult tehát a végeredmény:
1. Dél-Korea
2. Kuba
3. Egyesült Államok
Egyik hátrébb végzett csapat sem tudott meglepetést okozni a baseball torna elődöntőjében. Bár tegnap gigászi csata folyt a 4. helyért a Japánoknak nem jött be az elvileg taktikai vereség. USA és Japán a nagy esélyes Kubát akarta elkerülni, ezért fontosabb lett volna a vereség, ami Japánnak sikerült.
Sokra nem mentek vele, hiszen ma reggel Korea 6:2-re elintézte őket, ezzel bejutva az olimpiai döntőbe. A 7. játékrészig 2:2 volt az állás, de a 8. menet végén Korea 4 pontot gyűjtve magabiztos sikert aratott.
A nap másik elődöntőjének Kuba és USA voltak résztvevői, ahol Castro kedvencei nagyon magabiztosan, mint egy erődemonstrációként 10:2-re győztek. A karibi gárda a 8. játékrészben két 3 pontot érő hazafutást tudtak bemutatni, ezzel bebiztosítva döntőbéli szereplésüket.
Holnap hajnalban 04:30-as kezdettel tehát Japán-USA bronz meccs, majd 12:00-kor Korea-Kuba a döntőben.
A tegnapi döntővel véget ért egy fejezet a softball sportágban, hiszen a NOB döntése alapján a baseball és softball sportágak nem szerepelnek majd a 2012-es londoni olimpián. Hogy ez így lesz e 2016-ban is, még nem tudni.
Szenzációs meglepetés a softball torna döntőjében! Az egész tornán két pontot kapó amerikai csapat nem tudta megnyerni az olimpiai aranyérmet.
Amerika az olimpiák történetében először kapott ki, pechükre a legrosszabbkor, a 2008-as döntőben. Japán a harmadik játékrészben szerzett vezetést, majd a 4. inningben Eri Yamada hazafutásával meg is duplázta előnyét, igaz az inning alján USA is pontot szerzett Crystil Bustos hazafutásával. A 7. inning tetején aztán Japán megadta a kegyelemdöfést, az amerikai csapat 2 errorját pontra váltotta, majd jó védekezéssel meg is tartotta 2 pontos előnyét, így végül 3:1-re megnyerve az olimpiai döntőt.
A japánok Yukiko Ueno remek dobómunkájának köszönhetik a sikert, aki végig dobta mind a 7 játékrészt, ez alatt mindössze 5 érvényes ütést engedélyezett az amerikaiaknak.
Ezzel a győzelemmel az olimpiák történetének utolsó softball aranyérmét JAPÁN válogatottja szerezte meg.
Kanada és Tajvan összecsapása nyitotta az esti mérkőzések sorát, mely az 5-6. hely sorsáról volt hivatott dönteni. Mindkét csapat nagyon akarta ezt a bűvös 5. helyet, nem is született könnyen döntés.
Japán jutott a holnapi softball döntőbe, miután gigászi küzdelemben 12 inning alatt, legyűrte Ausztrália csapatát. (Alapban a softball mérkőzések csak 7 inningig tartanak.) Az auszik rögtön az 1. inningben vezetést szereztek, Sandy Lewis RBI triplájával. A Japánok 2 ponttal válaszoltak erre a 4. alján Megu Hiroshe 2 pontot érő hazafutásával.
Sokáig úgy tűnt, nem is változik az eredmény, ám a legfontosabb pillanatban, a 7. játékrész tetején villantak ismét az ausztrálok, Kery Wyborn a jobb külső mezőny felett a nézők közé jutatta a labdát, ezzel lett 2:2. A következő pontváltásig a 11. játékrészig kellett várni, itt 1-1 pont született, továbbra sem volt döntés.
A 12. menet elején az ausztrálok nem tudtak pontot elérni. A japánok egy védekezési hibának és egy ütésnek köszönhetően 1 kiesőnél tele pályát csináltak, így egy ütés az Ausztrál álmok végét is jelentette. Nem is váratott magára Rei Nishiyama biztos ütése pontot eredményezett, ezzel eldőlt, hogy holnap Japán próbálkozhat ismét a Team USA ellen.
Ausztrália ezzel a vereséggel a bronzérmet szerezte meg a softball tornán.
A nyári szünet végét, immár hagyományosan a Magyar Kupa négyes döntője jelenti a hazai baseball életben. Idén sincs ez másként, Jánossomorján adnak egymásnak randevút a négy közé jutott csapatok.
A program:
Szombat 11:00 Érd Aeros - Óbuda Brick Factory
Szombat 15:00 Jánossomorja Rascals - Szentendre Sleepwalkers
Vasárnap 15:00 DÖNTŐ
Na persze nem kell hatalmas csodára gondolni, kikapniuk most sem sikerült, ellenben megkapták a tornán a második pontjukat. Az elődöntőben Japán ellen léptek pályára, akik nem adták magukat könnyen, 8 inningig 0:0 volt az állás. A 9. játékrészben aztán az USA robbantott, 4 pontot szereztek amire Japán csak 1 ponttal tudott válaszolni. Döntőben tehát az USA csapata, ám a másik döntős kiléte még nem ismert.
Mint arra McDon nevű kommentelőnk felhívta a figyelmet, a softball tornán a Page módszert alkalmazzák.
A másik mérkőzésen Ausztrália megverte Kanadát, így megszerezve a jogot, hogy Japán ellen játsszon. A Japán:Ausztrália mérkőzés győztese játssza aztán a döntőt, míg a vesztes megkapja a bronzérmet, így szerintem az egyetlen sportág, ahol a bronzéremért nem nyerni, hanem veszteni "kell".
A Japán:Ausztrália mérkőzés élőben:
http://www.eurovisionsports.tv/olympics/ oldalon a Live11-es csatornán, magyar idő szerint 11 órától!
Dél-Korea legjobbjai veretlenek tudtak maradni, hiszen ma is nyerni tudtak, 10:0 arányban gázolták el Hollandiát, akik azért ennél jobb szereplésben bíztak.
Kuba is kiadta a tegnapi zakó miatt érzett dühét, nem tisztelve a házigazdát a torna legnagyobb arányú győzelmét aratva biztosította be második helyét. Kuba:Kína 17:1, laza ütőedzésnek is felfogható mérkőzés és eredmény. Kuba 20 ütést ért el, ebből 4 dupla, 2 tripla és 3 hazafutás. Giorbis Duvergel a második inningben megütötte a torna első grand slam home run-ját (minden bázison futók, 4 pontot érő találat).
A további helyezések szempontjából fontos mérkőzés következik a nap finisében, USA és Japán küzdenek meg az alapszakasz 3. helyéért, egyelőre ugyan úgy állnak mindketten.
Az USA:Japán mérkőzés élőben a http://www.eurovisionsports.tv/olympics/ Live08 csatornáján 13 órától, a Kanada:Tajvan mérkőzés 12 órától a Live12-es csatornán!
A tegnapi napon kialakult a softball torna alapszakaszának végeredménye. A 8 csapatból a legjobb 4 jutott be az elődöntőbe, az első helyezett a negyedikkel, míg a második a harmadikkal játszik a döntőbe kerülésért. Szerintem. A hivatalos honlap szerint azonban USA:Japán és Ausztrália:Kanada mérkőzések lesznek, ami eléggé furcsának tűnik.
A mai program két egygyőzelmes csapat mérkőzésével kezdődött, ahol Kanada és Hollandia az utolsó szalmaszálba kapaszkodva küzdött. A győzelmet végül a juharleveles gárda tudta megszerezni, viszonylag simának mondható 4:0 arányban. Hollandia legjobbjai mindössze 2 biztos ütést hozott össze, így nagy sanszuk nem is volt a pontszerzésre.
A mai rangadón Kuba és Korea játszott egymás ellen, és mivel mindkét csapat veretlenül kezdett neki a napnak, kijelenthetjük, hogy az alapszakasz elsőségért játszottak a csapatok.
Először a tegnapi mérkőzésekről emlékezzünk meg pár szóban. Amint arról beszámoltam Kanada 1:0 arányban maradt alul Japán legjobbjaival szemben. Utánuk Korea és Tajvan összecsapása került megrendezésre, ahol úgy tünt Korea simán átgázol ellenfelén, az első menetben már 7:0-ra vezetett a mostanra biztos éremesélyes koreai válogatott. Aztán Tajvan összekapta magát és egy teljesen nyílt mérkőzést varázsolt a pályára, a vége 9:8 Korea javára.
A nap harmadik mérkőzésén Kuba erődemonstrációt tartott, melynek szenvedő alanya nagy kedvencünk Hollandia volt. Mondjuk ki, a hollandusokat tönkre verték a vége 14:3 kubának. Befejezésként USA behúzta a kötelezőt 9:1-re elintézve a házigazda Kína csapatát.
A mai első mérkőzésen Kanada Japán ellen lépett pályára, és nagyon szoros mérkőzésen 1:0-ás vereséget szenvedett. A japánok egyetlen pontját Atsunori Inaba 5. inningben elért hazafutása jelentette. Kanada így nehéz helyzetbe került, 5 mérkőzés után mindössze 1 győzelemmel jelenleg a tabella utolsó helyén áll. Egyetlen győzelmüket még Kína ellen aratták az első körben, akkor 10:0-ra tudtak nyerni.
Tegnapi eredmény: Korea:Kína 1:0.
A nap az USA:Kanada összecsapással kezdődött, ahol az amerikai csapatnak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy ha a végén ott akar lenni a legjobbak között, ugyan ez vonatkozott ellenfelükre is, ezért nagy csata volt kilátásban. Nem is kellett csalódnia a kilátogató nézőknek, hiszen végig parázs hangulatú mérkőzésen végül is az USA tudott nyerni 5:4 arányban. Kanada legjobbja Chris Robinson volt 3/4-es teljesítményével, amerikai oldalon pedig Brian Duensing-et,a győztes dobót érdemes kiemelni, aki 4:2-es kanadai előnynél vette át a dobó dombot, majd 3 inning alatt mindössze 1 hit-et kapva győzelemre vezette csapatát.
Korea ismét egy ponttal múlta felül ellenfelét, ezúttal Kanada csapatát. A különbség annyi, hogy míg múltkor 8 pontot szereztek, addig most csak 1-et, de ez is elég volt mivel Kanadának ennyi sem sikerült, így Korea 1:0-ra nyerte meg a mérkőzést. Az egyetlen pont a harmadik inningben Keunwoo Jeong által a pályán kívülre küldött hazafutás eredményezte. A 0 kapott pont pedig Hyunjin Ryunak köszönhetik, aki végig dobta a 9 játékrészt, ezzel shutout game-et produkálva.
A nap utolsó mérkőzésén Japán 6:0 arányban verte Hollandiát, akik így továbbra is nyeretlenek. Japán már az első játékrészben elvette a Hollandok kedvét a továbbiaktól 4:0-ra elhúzva, majd a 8. játékrészben még két pontot szerezve alakították ki a végeredményt.
A mai nap első mérkőzésén Kína és Tajvan legjobbjai feszültek egymásnak, és a rendes játékidőben nem sikerült dűlőre vinniük a dolgot, 9 játékrész után 3:3-ra álltak a csapatok. Következett az olimpia első extra inninges mérkőzése, melyen a 10. és a 11. menet sem hozott pontot. A 12. játékrészben aztán igazi ponteső köszöntött be, Tajvan 4 pontot szerzett az inning elején, amivel már-már nyeregben érezhették magukat, ám a szurkolók által hajtott Kína egy parádés 5 pontos rohammal behúzta a győzelmet, 8:7 arányban.
A 6. innng elején Jennifer Yee által jegyzett hazafutás döntötte el a Kína:Kanada rangadót a softball torna 4. fordulójában. A mérkőzés igazi dobó csatát hozott, Lauren Bay Regula két, míg Wei Lu 3 ütést kapott a 7 játékrészes mérkőzésen.
Ismét kapott pont nélküli győzelmet arattak az amerikai hölgyek a pekingi olimpia softball tornáján. Ellenfelük most Japán válogatottja volt, akik nem tudtak komoly ellenállást kifejteni, így végül 7:0-ra vereséget szenvedtek. Amerika legjobbja Jessica Mendoza volt, mindkét ütése a pályán kívül landolt, összesen 4 pontot beütve velük. A dobó Monica Abott végig dobta a mérkőzést, összesen egy hit-et tudtak ellene elérni.
Nem adta könnyen Kanada a győzelmet Kubának, de a karibiak jobb helyzet kihasználása döntött. Kuba 2 inningben szerzett pontot, a második alján hármat, a hatod alján négyet és ez pont elég is volt a mérkőzés megnyeréséhez. Hiába ütött Kanada 9 hitet Kuba pedig csak 5-öt, hiába volt 2-2 védelmi hiba, és hiába ütött 3 hazafutást Kanada és csak kettőt Kuba a végén 7:6-ra Fidel Castro kedvencei tudtak győzni. Kanadai oldalról érdemes megemlíteni Nick Weglarz teljesítményét, aki 4/4-et ütött, 3 RBI-t szerzett és ő maga is háromszor futott be, ráadásul az egyik home run is a nevéhez fűződött. A mérkőzésen 5 labda is érvényes területen hagyta el a pályát, ami azért nem túl gyakori.
Eső miatt félbeszakadt a mai nap legnagyobb softball rangadója, melyen az USA csapata Kanada ellen lépett pályára. Baseballban a Korea:Kína mérkőzésen szólt közbe a zord időjárás, a 6. inning tetején 0:0-nál szakadt félbe a derby.
Azért voltak lejátszott mérkőzések is.
Kanada, még a tegnap az utolsó mérkőzésen, könnyedén verte Hollandiát 9:2 arányban. A kanadai siker kovácsa a Matthews, Yee, Rafter hármas volt, akik 6 biztos ütéssel, 8 RBI-al (beütött ponttal), 5 befutott ponttal és két hazafutással ledarálták a holland védelmet. A Holland szépségtapasz Sandra Gouverneur hazafutása volt.
A mai nap első mérkőzésén igazi softball csemegét láthattak a kínai nézők, hazájuk legjobbjai az athéni ezüstérmes ellen lépett pályára. Nyerni ugyan nem sikerült nekik, de megszorongatni meg tudták az Ausztrál válogatottat, a végeredmény 3:1 az ausziknak. A kínaiak remekül védekeztek, egy leány volt az ellenfélnél akivel nem tudtak mit kezdeni, ő pedig Simmone Morrow volt, aki 2 hazafutást, 3RBI-t és két befutott pontot szerzett, ezzel gyakorlatilag egyedül verve meg Kínát. Talán a kezdő dobót nem sikerült erre a meccsre eltalálni, hiszen Huili Yu kapta mindhárom pontot, pedig csak 1.1 inninget dobott. Az őt váltó Qi Li a meccs hátralévő részében összesen csak két ütést kapott, ellenben 8 strike out-ot hozott össze.
Ahogy az várható volt Kuba megnyerte első mérkőzését a pekingi baseball tornán. Hiába vetette be Japán az összes elérhető sztárját nem sikerült a bravúr, a legcsalódottabb talán Yu Darvish lehetett, akit már Daisuke Matzusaka utódjának is kineveztek, hiszen nem úgy jött neki össze a dobás, mint azt gondolta. 4 inning alatt teljesen szétütötték a kubaiak, le is kellett cserélni.
A japánok támadásban ugyan annyi biztos ütést hoztak össze, mint ellenfelük, a különbség az volt, hogy extra találatból (dupla, tripla, home run) mindössze csak egyet értek el, ezzel szemben Kuba 3 kétbázisost és egy hárombázisost is összehozott. A legjobb kubai támadó Alfredo Despaigne volt, aki négyből háromszor volt eredményes és 3RBI-t (beütött pontok) ért el. A japán csapatból Munenori Kawasaki emelhető ki 3/3-al, két befutott ponttal.
Érdekesség még, hogy Kuba 3 inningel a vége előtt csatába küldte a hatalmas Pedro Luis Lazot, aki természetesen nem engedett pontot a Japánoknak.
A vége 4:2 Kubának.
Most lett volna jó nagy összegben fogadni a koreai sikerre, hiszen az előzetes várakozásokhoz mérten hatalmas meglepetés született.
Amerika kezdett jobban az első menetben 1:0-ás előnyre tettek szert, amire Korea a második menet alján 2 ponttal válaszolt Daeho Lee 2 pontos hazafutásával. A harmadik menet végén újabb koreai pont, 1:3 utána egy pont nélküli inning. Az 5 elején egyenlítettek az amerikaiak 2 pontot szerezve, ám mire megnyugodhattak volna jött a feketeleves, az inning második felében 3 pontot tudott összeütni Korea, ezzel 3:6-ra módosítva az eredményt.
Végig kiegyenlített küzdelemben győzte le Japán válogatottja Tajvan legjobbjait a softball torna második fordulójában. A harmadik játékrészig nem született pont, majd a negyedik inning tetején Mabuchi Satoko egy szóló home runt eresztett meg. Az 5. inning tetjén egy igazi japános akcióból szereztek még egy pontot, Fujimoto Motoko egy szép ütéssel kijutott az egyes bázisra, majd az őt követő két csapattársa feláldozta magát azért, hogy Motoko a hármasig juthasson. (Olyanokat ütöttek, hogy őket kelljen kiejteni miközben társuk tud haladni egy bázist.) Két kiesőnél némi szerencse is kellett ahhoz, hogy Yamada Eri ütéséből Fujimoto befuthasson.
Tajvan erejéből egy pontra futotta, a 7. játékrész végén és ha kicsit jobban figyelnek, akkor talán több is lehetett volna. Tung Yun-Chi ütéséből megszületett a szépítő pont, ám a bázisok közötti haladás közben végül is kiesett Tung.
A pekingi olimpia baseball versenyének második mérkőzésén Kanada és Kína válogatottja találkozott egymással. Ahogy várható is volt, a kanadaiak simán behúzták a győzelmet 10:0 arányban, melyhez csak 8 inningre volt szükségük, mivel 10 pontos különbségnél életbe lépett a leléptetési szabály. Bár a 10 pontos különbség elég nagynak mondható, azért a kínaiak is jelezték, hogy ott vannak a pályán. Érvényes ütésekben alig maradtak el a kanadaiaktól, de valahogy a kint lévő futók beütése nem sikerült. A mérkőzésen Kanada 2 hazafutást és 1 triplát (hárombázisos ütést) ért el. A mérkőzés befejező dobója a veterán Rheal Cormier volt, aki 41 évesen is a válogatott rendelkezésére állt. Cormier az MLB-ben játszott 1991-től 2007-ig, összesen több, mint 1200 inninget dobott ezen idő alatt.
A mai napon eddig két mérkőzés ért véget az olimpiai softball tornán. Elsőként Kína és Venezuela legjobbjai néztek farkasszemet egymással, ahol a papírforma kínai sikert jelzett előre. Nem is okoztak meglepetést, 7:1-el intézték el a tegnap 11:0-ra elpáholt venezuelai válogatottat. A kínai győzelem egyik alapja Yanhong Yu volt, aki 4 próbálkozásából 3-szor ért el érvényes találatot, ebből egy home run is a neve mellé került. A venezuelai pontot Yurubi Alicart hozta Zuleyma Cirimele akciójából.
Szerzett pont nélkül zárta első mérkőzését az olimpiai baseball torna első fordulójában Hollandia csapata. Wei-Yin Chen tajvani dobó 7 inning alatt mindössze 3 ütést engedélyezett a hollandoknak, ellenben 7-szer tudta mattolni az ellene próbálkozókat (strike out). A tajvaniak viszont nagyon elkapták a hollandok kezdő dobóját, akit 3 inning után le is hozott a szövetségi kapitány. A végeredmény 5:0 Tajvan javára.
A nyári olimpiai játékokon 1912 óta bemutató jelleggel, 1992-től pedig teljes jogú versenyszámként szereplő baseball utolsó felvonása kezdődik augusztus 13-án Pekingben, a sportág - és női változata, a softball - az idei évtől ugyanis lekerül az olimpiák programjáról. Bár a Nemzetközi Baseball Szövetség (IBAF) nemrég megválasztott amerikai elnöke, Dr. Harvey Schiller mindent megtesz annak érdekében, hogy a hazánkban kétes népszerűségnek örvendő baseballütők 2016-tól ismét főszerephez jussanak, jelenleg úgy fest, hogy hattyúdalukat játsszák a három különböző földrészről Kínába érkezett labdajátékosok.
Igazi softball csemege maradt a mai nap végére, az athéni ezüstérmes Ausztrália az athéni bronzérmes Japán csapatával mérkőzött meg. A két csapat nagyon gyorsan a tettek mezejére lépett, hiszen a második játékrész végére már ki is alakult a 4:3-as végeredmény. Az első inningben csak a Japánok szereztek pontot, mindjárt 3-at is, Satoko Mabuchi 3 pontos hazafutásával. A második tetején az auszik rázták meg a home run fát, le is pottyant nekik kettő, Natalie Titcume 2 pontért, míg Jodie Bowering 1 pontért juttatta a nézők közé a labdát. 3:3-nál jöhettek a Japánok, akiknél az első ütő Megu Hiroshe egy triplával indított, majd az ausztrálok hibáját kihasználva pontot is szerzett.
Innentől roló le, senki sehova, 5 inningig 0:0 és mivel a 7. tetején sem tudtak pontot szerezni az Ausztrálok véget is ért a mérkőzés. Érdekesség az előző meccsekhez képest, hogy a japán dobó Yukiko Ueno végig dobta mind a 7 inninget.
Kína 10-2 arányban verte Hollandia legjobbjait a softball torna 3. mérkőzésén, és bár a 8 pontos különbség sima győzelmet jelent, azért Hollandia nem adta magát könnyen. A 4. játékrészig ugyanis teljesen kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, 0-0-ra álltak a csapatok, majd az 5. tetején a kínaiak egy 5 pontos rohamot tudtak végigvinni, melyre a Hollandok csak 2 ponttal tudtak válaszolni. Innentől Kína már nem engedte újabb pontot szerezni ellenfelét, támadásban pedig a 6. tetején 1, majd a 7. tetején még 4 ponttal növelték saját befutásaik számát.