Megvan az első vívóérem

Mincza végül leiskolázta kínai ellenfelét, de öröm helyett inkább a bíráskodáson dühöngünk.

Mincza Ildikó a bronzmeccsen döcögős kezdés, majd bravúros egyenlítés után a végén tényleges tudásának megfelelően alaposan megverte a kínai Li Nát. Hogy az érem nem lehet fényesebb, azt a Nemzetközi Vívószövetség elnökének, René Roche-nak köszönhetjük. Roche úr jó tizenkét éve kitalálta, hogy a vívást, amit az olimpiai programból való törlés fenyegetett, úgy lehet megmenteni, ha kiegyenlítjük a regionális különbségeket.

Ezen remek felfogás keretében történhetett meg, hogy a kétszeres olimpiai bajnok, olimpiai címvédő, a kvalifikációról éphogy lemaradó Nagy Tímea helyett egy algériai vívó kapta meg a szabadkártyát. És ennek köszönhetően árasztották el a vívóversenyeket iráni, burkina fasói, venezuelai és szingaléz vívózsűrik, akik aligha láthatnak hazájukban olyan színvonalú vívást, ami egy olimpiát jellemez.

Például az, hogy Mincza nem az aranyért, hanem a bronzért vívhatott, részben egy iráni bírónak köszönhető. A párbajtőrnél kevés egyszerűbb sport van, ketten mennek előre, azt ha ég a lámpa, tus van. A bíró szerepe az "indulj" és az "állj" utasításokban merül ki. Húsz éve nézek vívást, az első nyolcban aktívan vívtam is. Ez alatt az idő alatt párbajtőrben még nem láttam bírói hibát. Eddig. 13:13-nál Mincza és a román Branza egymásnak támadtak, majd mivel egyiküknek se volt hegye, párbajtőrözősen döfködni kezdték egymást. Tették ezt egymással szemben. Mincza talált, egylámpásat ráadásul. 14:13 helyett azonban maradt a döntetlen, mert az iráni bíró, ki tudja miért, leállította az akciót. Amit legfeljebb akkor kell, ha a két vívó elhaladt egymás mellett, vagy az egyikük kifordult. Erről most nem volt szó.

Persze nem csak ezen múlt, 10:9-es vezetésénél például Mincza teljesen előkészítetlenül indított el egy egyenes támadást, Branza védett és visszaszúrt, Mincza meg sikított - tudta ő is, hogy hülyeséget csinált.

De most inkább szidnám tovább a bírókat és a nemzetközi szövetséget. Kovács Tamás, a vívóválogatott volt szövetségi kapitánya tegnap telesírta a magyar médiát, hogy elment mellettünk a világ. A Nemzeti Sportban bővebben is kifejtette. Leegyszerűsűdött a vívás, mondta. A magyarok kitartják a pengét, ezt pedig nem szeretik mostanában a zyűrik. Így is lehet mondani.

De inkább mondjuk ki az igazságot. A nemzetközi szövetség képtelen olyan zsűrielnököket delegálni az olimpiára, akik tisztában lennének a vívás szabályaival. Nemcsik kiesése kapcsán már írtam erről, ismételjük meg mégegyszer. A kardban konvenció van, ami azt jelenti, hogy a támadó vívó előjogot élvez, ő adhat tust. A védekező vívó három dolgot tehet: véd és visszavág, megelőzve ellenfelét közbevág - tempót vág, vagy a támadó megtorpanását kihasználva átveszi a támadást. A hangsúly ez esetben a tempón, illetve a megtorpanáson van. Nemcsik egyik alapakciója a második szándékú hasvágás. Ez abból áll, hogy folyamatos előremozgás közben pengéjét kitartja a levegőben, majd amikor a gyenge idegzetű ellenfél közbevágna, befejezi az akciót. Szó sincs megtorpanásról - ezt leszakításnak hívja a szaknyelv. Ehhez képest minden ilyen akciójánál ellene ítélt a zsűri. Ez nem felfogás kérdése, ez a szabályok nem ismerete - vagy szándékos csalás.

És ez a bírói alkalmatlanság nem csak a magyarokat sújtja. Az olasz és az orosz vívók - a magyar mellett a másik két hagyományos kardnemzet - szintén leszerepeltek. Ha Kovács Tamásnak igaza lenne, az azt jelentené, hogy hirtelen minden régi vívónemzet elfelejtett vívni. Valószínűbbnek tűnik, hogy a kiműveletlenebb, kevesebb színvonalas vívást látó zsűrik jobban sújtják azokat, akik technikai finomságokkal operálnak az erőnlétre építő, csak az egyenes támadást ismerő vívókkal szemben. Nem a magyar vívás van válságban, hanem a nemzetközi.