Két-három aranyat várnak a kajakosok
A Szeged melletti Maty-éri olimpiai vízicentrumban tartott hivatalos csapatbemutatóval elbúcsúzott a magyar kajak-kenu válogatott, amely két csoportban, szerdán, majd szombaton repül el a pekingi ötkarikás játékokra. Angyal Zoltán szövetségi kapitány két-három arany- és ugyanennyi további érem megszerzését várja az együttestől. Kínába a sportág tizenhat képviselője utazik: négy női és hét férfi kajakos, valamint öt kenus.
"Jó arányú és összetételű a csapat, amelynek tagjai biztos, hogy tudásuk legjavát nyújtják majd" - jelentette ki a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke, Baráth Etele arra utalva, hogy az együttesben rutinos (Vereckei Ákos, Kammerer Zoltán, Kovács Katalin, Beé István) és fiatal (Szabó Gabriella, Kozák Danuta és a Sáfrán-testvérek) versenyzők is találhatók.
Angyal azt mondta: jól áll a válogatott felkészülése, de tartanak a rájuk váró kínai körülményektől. "A csapattól két-három arany- és ugyanennyi további érem megszerzését várom, és szeretnénk a magyar olimpiai küldöttség összpontjaihoz további helyezésekkel is hozzájárulni." - fogalmazott.