Kozmann: Van Isten és van Kolonics
További Peking 2008 cikkek
Miután elveszítette társát, a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györgyöt, még az sem volt biztos, hogy Kozmann György részt vesz a pekingi olimpián. Aztán napról napra erősödött benne, hogy már csak Kolonics emléke miatt is versenyeznie kell.
"Újrakezdés volt" - ismerte be elutazása előtt, de bízott Kiss Tamásban, akivel a stílusuk eléggé hasonló. A döntőbe jutást tűzték ki célul, éremről nem is mertek álmodni, mégis megszerezték, az utolsó pillanatban hajrázták le a románokat.
"Ha egy jelzőt kell elé raknom, amit ma mutattunk, akkor azt mondom, álomszerű. Bármennyire giccses is, csak ennyi jut eszembe. Álom. Legyen ez. Az élet is giccses" - mondta vigyorogva Kozmann György, aki arra nem vállalkozott, hogy összehasonlítsa a négy évvel ezelőtti bronzot, és a mostanit, mert ehhez még időre van szüksége, de nyilvánvalóan ennek örült jobban, mert ez a semmiből jött.
"Sokan mondják, győzelemmel felérő bronz volt, és hogy az ország ennyire még nem örült harmadik helynek. Fantasztikus, ha így van. Azt is viccesen már mondták a verseny után, hogy nem is párosban, hanem hármasban nyertünk érmet. Igen, Koló végig velünk volt. Tisztán tudtam rá gondolni a verseny alatt, és nagyon tudatosan versenyeztem. Van Isten. Van Koló. Neki küldjük, mert neki köszönhetjük, hogy harmadikok lettünk" - jegyezte meg.
A 30 éves versenyző nem volt maximálisan elégedett a futammal, mert úgy érezte, nem siklott alattuk a hajó, többször mintha csak noszogatták volna, a középfutamban sokkal jobban élvezték az evezést. "Kihajtottuk magunkat, ennyi volt bennünk" - nyomatékosította.
Kifejtette, elképesztő érzelmi hullámvasúton volt a tragédia óta, nehezítette helyzetét, hogy a négy évvel ezelőtti olimpiai képek megjelentek előtte, amelyeket Koloniccsal élt át.
"Szeretnék új lendületet adni az életemnek, ezért nem valószínű, hogy ilyen magas szinten folytatom. Nem vonulok vissza, de lazítok. Mondtam Tamásnak, ha aranyat nyerünk, akkor elgondolkodom a folytatáson, így hogy nem nyertünk, a vita nem marad függőben" - magyarázta jókedvűen.
A közönség biztatását hallották, eljutott hozzájuk, Kolonics éltetése is az éremátadásnál. Arról szerinte nincs értelme beszélni, hová juthattak volna együtt.
"Kemény vagy, és kemény leszel. Adj bele mindent, ami belefér. Ennyit mondtam Gyurinak a rajt előtt" - elevenítette fel utasítását a páros edzője, Ludasi Róbert. "Minél nagyobb a tét, annál jobban megy Gyuri, kivételes alkat. Nem mertem figyelni a versenyükre, csak az utolsó métereknél kapcsolódtam be, a szívbajt hozták rám. Otthonról hívtak, hogy meglett a harmadik hely, akkor hittem csak el. Amúgy nem" - tette hozzá a tavaly infarktust kapó szakember.
Elismerte, sok szakmaiságot nem tudott hozzátenni a páros felkészítéséhez a felkészülés rövidsége miatt, de illettek egymáshoz, megtalálták a közös mozgást. Határtalan az öröme, de rögtön letolta a 21 éves Kisst, miközben átölelte, mondván micsoda dolog az, hogy élete első nagy versenyén csak a harmadik lesz.
"Lehetett látni, hogy jól mennek, de hogy egy ilyen sokkoló tragédia után ennyire, nem hittem volna. Akik tudják, honnan jöttünk fel, csak dicsérnek" - összegzett.