Olimpiatörténetet írt a nyughatatlan amerikai

A magyar öttusázónők várakozáson alul szerepeltek pénteken, Vörös Zsuzsa címvédőként a huszadik lett, Gyenesei Leila kettővel mögötte végzett. Eggyel végzett Athén bajnoka előtt, mégis sporttörténelmet írt Sheila Taormina. A 39 éves amerikai ugyanis az első sportolónő, aki három különböző sportágban indult az olimpiákon. Taormina már 27 éves volt, amikor először szerepelhetett a játékokon: 1996-ban aranyat szerzett a 4×200-as gyorsváltó tagjaként Atlantában. A következő két olimpiára triatlonistaként jutott ki, majd öttusában is kvalifikálta magát.

„Azt kell mondanom, az öttusa a legnagyobb stressz. A lövészettől idegesebb leszek, mint bármi mástól. Fejben kell rákoncentrálnod. Azt hiszem, ettől az olimpiától jobban félek, mint az 1996-ostól” – olvasható a versenyek előtti véleménye a hivatalos pekingi honlapon.

A mezőny második felébe tartozó 19. hely ellenére Taormina teljesítménye egészen lenyűgöző: mondhatni újoncként megnyert két tusát az ötből. A kézenfekvő úszásban 2,5 másodpercet vert a rá következőre és nyolcat a későbbi bajnok Lena Schonebornra. A 2:08,86 perccel elért 1376 pontja olimpiai csúcs öttusában. Annál meglepőbb viszont, hogy lovaglásban is a legjobb volt, miután verőhiba nélkül ment végig a pályán.

Futásban a hetedik legjobb lett, csak a lövészet és a vívás sikerült számára katasztrofálisan. A rettegett első tusában 28. lett – így is megelőzte Gyeneseit –, a másodikban tökutolsó. A páston mindössze négy győzelmet szedett össze, még az utána következőnek is összejött hét. Azonban az nagyon érdekes, hogy az olimpiai bajnok Schoneborn csak két rosszul sikerült számában tudta megelőzni. A másik két érmes, a brit Heather Fell, illetve az ukrán Viktoria Tyeresuk az amerikaival ellentétben egyetlen számot sem tudott megnyerni.

Úgy tűnik, az amerikai karrierje a folyamatos bizonyításról szól és maga is úgy érzi, saját ambícióinak a rabja. Már 23 éves volt, amikor 1992-ben tizenhatodik lett a kétszáz gyors olimpiai válogatóján. Ezzel másodszor maradt le a játékokról. Az edzője ezután finoman tudatta vele, érdemes lenne most már az egyetem utáni életére koncentrálni. Taormina nem fogadta meg a tanácsot, még maradt egy évet, befejezte az egyetemet és úszott, majd mégis visszatért szülővárosába, Detroit mellé.

Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből az olimpiát – mondta az édesanyja az ESPN.com-nak. Ekkor már minőségellenőrként dolgozott egy autóipari beszállító cégnek. Megint edzésbe állt és idői jobbak lettek, mint korábban. Az 1996-os válogatón kétszázon hatodik lett, amivel bekerült az atlantai 4×200-as váltóba. Trina Jacksonnal, Cristina Teuscherrel, és az olimpiák történetének egyik legsikeresebb sportolójával, Jenny Thompsonnal együtt másfél másodpercet vertek a Dagmar Hasével és Franziska van Almsickkal felálló németekre.

Ekkor már abba tudta hagyni, vett egy lakókocsit és bejárta az országot, előadásokat és edzéseket tartott. Belefáradt ebbe az életformába és újra állandóságra vágyott. „Gyorséttermi kajákat ettem és úgy éltem, mint egy kamionsofőr. Újra hiányoztak az edzések” – vallotta az ESPN-nek. 1998 júliusában hazatért és csak úgy rajthoz állt egy környékbeli triatlonversenyen, amit hirtelen meg is nyert.

A versenyt egy bizonyos Lew Kidder szervezte, aki rögtön győzködni kezdte őt, próbáljon meg kijutni az olimpiára triatlonban. Sheila egy pillanatig sem hezitált, pedig az úszáson kívül a másik két számhoz soha nem volt köze komolyabb szinten. Nyolc hónappal később már a legjobbak között versenyzett. Mivel tartott attól, hogy nem sikerül a kerékpáron maradni, miközben frissítőt vesz magához, nem élt ezzel a lehetőséggel. „Úgy döntöttem, ezzel legalább megy le a súlyom. Gondoltam, csak két óra – azt kibírom.” Nem bírta ki, harmadik lett, viszont a kiszáradástól elájult a végén.

Innen már semmi sem állította meg, hogy kvalifikálja magát az olimpia műsorán először szereplő női triatlonversenyre. Ott hatodik lett, úgy, hogy az úszás után még fél perccel vezetett (a később győztes, svájci Brigitte McMahon több mint negyven másodperccel később szállt ki a vízből), aztán kerékpáron és futásban elment mellette a mezőny. A két másik amerikai közül Joanna Zeiger két hellyel megelőzte, Jennifer Gutierrez viszont a 13. lett. Folytatta és a következő olimpia évében a sportág csúcsára ért és világbajnok lett Madeirán. Athénban aztán begörcsölt a lába a futás alatt és végül 23. lett.

A története itt véget is érhetett volna, ha nem hajtaná valami belső kényszer. Illetve, ha nem találkozott volna össze az öttusázó Eli Bremerrel. Ő vetette fel Taorminának, történelmet írhatna azzal, ha ebben a sportágban is kijutna az olimpiára. Akkor már tudta, megvan a programja a következő négy évre.

Az elhatározással fizikai és lelki gyötrelmek kezdődtek a már akkor is 35 éves amerikainak. Szinte napi gyakorlattá vált számára a kudarc, mivel életében először vett a kezébe pisztolyt, pengét és ült fel kiszámíthatatlan lovakra. Utóbbiakról le is esett néhányszor, a vívással – ahogyan az olimpia is mutatta – nagyon nem sikerült megbarátkoznia. Amikor először találkozott élesben ellenféllel, úgy próbált védekezni, hogy két kézzel megfogta a pengéjét. Volt olyan verseny, ahol sorozatban tizenöt vereséget szenvedett a páston. „Nehéz ezt elviselni, ha egyszer olimpiai bajnok voltál egy sportágban, egy másikban pedig világbajnokságot nyertél” – vallotta be. A váltás azonban hasznára is vált, míg korábban a győzni akarás, a küzdelem hajtotta, mostanra a koncentrálás, a higgadtság vált számára az elsődlegessé.

A hihetetlen sportteljesítménynek azonban árnyoldalai is vannak. „A dolgok rosszabbra fordultak, amikor nem jött egyetlen szponzor sem. Amikor azt mondta Michael Phelps ügynöke, hogy nem vagy eléggé piacképes, egy fillért nem tudok neked szerezni, és elkezdtem hitelből élni, akkor nem volt vicces ez az egész.”

Ráadásul kicsit el is bizonytalanodott, tényleg ezt akarta-e. Az ESPN cikkében vallotta be, bár szereti az új sportokat, élvezi, hogy történelmet írhat, de lehet, hogy rossz okokból vágott bele az egészbe. Taorminát a saját döntései és elhatározottsága ráállították egy kényszerpályára, amitől boldog és kicsit csalódott is.

„Teljesen kiégtem. Majdnem negyvenéves vagyok, nincs férjem, nincsenek gyerekeim. Én hoztam ezeket a döntéseket. A küzdelmemmel azt akartam üzenni, hogy meg tudom csinálni. Nem adtam fel, elég bátor voltam és odatettem magam.”

Úgy tűnik, itt a történet vége. Bár Taormina még az olimpia előtt azt mondta, nagyon megtetszett neki a lovaglás és szívesen elindulna a Kentucky Derbyn. A pekingi eredmény után valószínűleg még több kedve lesz az újabb váltáshoz.