Berki Krisztián megint Európa-bajnok
A címvédő aki negyedik helyen lépett tovább a selejtezőbő, nem volt könnyű helyzetben, ugyanis elsőként szólították. 6.7-ből indította gyakorlatát, amelyet kiválóan hajtott végre, csak a végén volt egy kisebb lábterpesztése. A leugrás után elégedett volt a magyar versenyző, amikor meglátta 15.600 pontját, már érezte, hogy ez elég lesz a győzelemhez.
Szerencsére a nagy rivális belga Donna-Donny Truyens hibázott a gyakorlatában, a többiek pedig nem tudták megközelíteni Berki teljesítményét, aki az erősebb gyakorlatára kapott pontszámaival végül maga mögé utasította a mezőnyt.
Berki negyedik elsőségével új magyar csúcsot is beállított, minden idők legeredményesebb magyar tornásza lett a kontinensbajnokságokon.
„A legnehezebb talán az volt, hogy elsőként szólítottak – nyilatkozta a győzelem után Berki Krisztián. – Természetesen utána megnéztem a többiek gyakorlatát is, de a 15.600 pontomnál már úgy éreztem, meglesz az arany. Nagyon boldog vagyok, de egy biztos, évről évre egyre nehezebb dolgom van. Már csak teljesen hibátlan előadással lehet győzni, hiszen a többiek is feljöttek, folyamatosan fejlődnek.”
Kovács István vezetőedző a siker történelmi voltát emelte ki. „A címvédésre készültünk, és sikerült, az már csak hab a tortán, hogy ez Krisztián negyedik Eb-aranya, és ezzel a magyar tornászok közül a legtöbb Eb-cím birtokosa. Nagyon örülök, de tovább kell mennünk az úton, mindenképpen meg kell újulni a világbajnokságra, amely éppen Angliában lesz.”