Rajt-cél győzelmet szerzett a Moto GP idénynyitóján, Katarban Casey Stoner. A tavaly előtti világbajnok jól rajtolt, egyedül Valentino Rossi tudott hozzá közel kerülni.
A vb-címvédő először harmadik, majd negyedik volt, de hamar megelőzte csapattársát, Jorge Lorenzót és Loris Capirossit, feljött másodiknak.
Tíz körön át keményen nyomult az ausztrál után, de háromról csak két másodpercre tudta csökkenteni hátrányát, így féltáv után kevéssel feladta a harcot.
Belenyugodott a második pozícióba, gyorsan kopó gumijain le is maradt a befutóra. Lorenzót így is simán verte.
A negyedik Colin Edwards, az ötödik Andrea Dovizioso lett, a sérülten induló Dani Pedrosa a középmezőnyben végzett.
Casey Stoner 17-edszer nyert a Moto GP-ben, de először hétfőn: a vasárnapra tervezett futamot az eredeti időpontban elmosta a sivatagban nagyon ritka eső, egy nappal később tudták megtartani.
A következő nagydíj a japán lesz, két hét múlva.