Borkai: Még nincs ideje a céljaimról beszélni

2006. októberétől vezeti Borkai Zsolt Győr városát, az egyetlen magyar olimpiai bajnok, aki ilyen tisztséget tölt be.

“Olimpiai bajnok polgármester vagyok, ez a helyes sorrend, így használnám, mert a győzelmem korábban volt. És talán azért is használom így, mert sportolóként mindenkinek örömet szereztem, az egyértelműen pozitív történet, de a politika azért más. Itt azért vannak negatívumok, nehéz mindenki kedvében járni. Nem rendeznek olimpiát a polgármestereknek, nehéz bármit is mérni. Arra azért, azt hiszem, büszke lehetek, hogy Győr városa él, épül és szépül, felkapták a nevét” - kezdte a 44 éves, fideszes Borkai.

Hozzátette, különösen büszke arra, hogy a város 400 milliót áldoz a sportra, ebben az összegben szerepel az is, amit a futball illetve a kézilabda utánpótlására szánnak. (A futballcsapat kupát nyerhet, a női kézisek BL-t.)

A tornától 2001-ben szakadt el, akkor még nem lehetett sejteni, hogy véglegesen. Egy évvel korábban igazgatója lett annak a középiskolának, ahol tanulmányait végezte.

“Sok energiát emésztett volna fel, ha pontozóbíró maradok, ráadásként a magyar versenyzőkön nem tudtam volna igazán segíteni, pusztán az utazgatásért meg nem szerettem volna csinálni. Régi elvem, hogy mindenben a maximumot adjam. Ezt még az edzőm, Röck Samu nevelte belém, és tényleg nem lett volna értelme, ha nem a legnagyobb alázattal tornázom.”

Szörnyűnek tartja, hogy a magyar torna az elmúlt szűk tíz évben mélypontra került, és csak az egy szem Berki Krisztián tartja életben.

“Két okot látok. Nem lehet elvárni egy edzőtől, aki mindössze tíz vagy tizenöt ezer forintot visz haza az edzések után, hogy fanatikus legyen. Emellett Amerikában, ahol Károlyi Béla csodálatosan felpörgette a tornát, sokkal inkább működik a sport példakép funkciója, míg nálunk kevésbé. Egy Európa-bajnoki arany az olimpiaival ellentétben kevés ahhoz, hogy valaki sztár legyen. Hiába van Krisztiánnak négy, elhiszem, hogy anyagi gondjai vannak.”

Sportvezetőként is példás az előmenetele, hiszen 2007-ben beválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségbe, január óta pedig már ő az első alelnöke a patinás szervezetnek. Ennél már csak egy pozíció van feljebb.

“A MOB-nak van elnöke. Különben is, akkor kell átmenni a hídon, ha odaérek. Még nincs itt az ideje erről beszélni, még nem értem oda. Természetesen vannak még céljaim, de ezekről pillanatnyilag nincs értelme beszélni.”

Olimpiai győzelmére kevésszer gondol vissza, bár sokat segít neki a sport a mindennapokban. "Ha visszapattanok valahonnan, ha nem sikerül az első vagy a második próbálkozásom, akkor nekifutok újra, nem adom fel.”

Az aranyérem duplán volt hatalmas siker, hiszen még az sem volt biztos, hogy egyáltalán részt vehet az olimpián egy februári vállműtét miatt, a helyszínen pedig beszakadt a bokaszalagja.

“Nyomás volt rajtam, de azt épp a sérüléssel sikerült tompítanom. Furcsa helyzet, de a sérülés az elején segített. Az olimpia évében ugyanis kétszer műtötték a vállam, és erre foghattam volna, ha netán Európa- és világbajnokként nem nyerem meg az olimpiát. Lelkileg szerencsés helyzet volt. A bokasérülés viszont rosszkor jött, mert a helyszínen szedtem össze, és tényleg fájt. Őszintén fájt mindenem a csapatverseny után, az egyértelműen hátráltatott. Nem tudtam kinyújtani a lábfejem, ami egy pontozásos sportágnál nem kifejezetten szerencsés előjel.”

A fájdalmat azonban háttérbe szorította, csak a gyakorlatára figyelt, hogy egyik mozdulat után végrehajtsa a következőt. "A budapesti vb-n odafigyeltem a közönség tapsára, és már le is zuhantam a szerről. Nagyon figyeltem, hogy semmi se jusson el a tudatomig. Megnéztem, hogy Bilozercsev tízest kapott, pedig nem volt szokásom, de nem idegesített, mert bíztam abbam, ha tudásom legjavát adom, akkor én is ennyit kaphatok. Akkor én is győztes lehetek. Annyit kaptam, utánam pedig még a bolgár Geraszkov is” – idézte fel a szöuli döntőt.

“Miért zavart volna, hogy hárman vagyunk a dobogó tetején? Bordán kapitány tökéletesen mondta a verseny után, Nobel-díjból sem csak egyet osztanak, mégis milyen boldog, aki megkapja.”

Határozottan emlékszik, hogy Szöulban a megkönnyebbülés erősebb volt benne, mint a büszkeség. A doppingszobában azonban nehezen könnyebbült meg, nehezen tudott vizeletmintát adni. „Édesanyám mondta is telefonon a rádiónak, mennyire szívesen segítene nekem” – mondta mosolyogva.

Nem tudja arra a választ, hogy a magyarok miért éppen lólengésben – Magyar, Guczoghy, Borkai, Berki - kivételesen jók, de azt gyanítja, nincs genetikai alapja, csupán az edzők tanították meg nagyszerűen az alapokat, valamint a bonyolult elemeket.

Ő maga is edzősködött a németországi Öhringenben, három év alatt feltűntek tehetségek a keze alatt, egyikük a válogatottba is bekerült. Ritka, hogy aki vállalta az éveken át tartó szenvedést, esetleg koplalást, utána még a gyerekektől is fegyelmet és kitartást követel.

"Nem tudok egyetlen olyan tornászt sem említeni, aki jó versenyző volt, és jó edző is lett belőle. Lehet, hogy a kettő tényleg nem létezhet egymás mellett” – összegzett.